Ide hoztam el az első és az utolsó szerelmemet is

Esztergályos Patrik, ifjúsági olimpiai bajnok magyar párbajtőröző mutatta meg nekünk, miért érdemes Komárom-Esztergom vármegyébe utazni.

Esztergályos Patrik, ifjúsági olimpiai bajnok magyar párbajtőröző Komárom-Esztergom vármegyében született, és ott töltötte gyermekkorát is. Megkértük, hogy mutassa meg, miért érdemes az ország legkisebb vármegyéjébe utazni.

Bár területét tekintve valóban a legkisebb vármegyénk, izgalmas és egyedülálló látnivalóból annál többet találunk ott. Patrik a kezdetek óta erősen kötődik szülőföldjéhez, ahová a csodás gyerekkora és számos más emlék is köti. Sok más mellett egy bizonyos kötelék, mely csak a vármegyéből származókat fűzi össze: „Meg lehet ismerni azt az embert, aki a saját városodból jött, mert összefűznek olyan érzések, amiket csak egy tatabányai vagy mondjuk egy tatai ember érezhet.”

Közös felfedezőutunk első állomása a Tatai Fényes Tanösvény volt, mely minden évszakban más és más arcát mutatja. A 43 állomással rendelkező, 1,5 kilométer hosszú ökoturisztikai útvonal minden alkalommal lenyűgözi olimpikon idegenvezetőnket, s valóban: a pallós, fahidas tanösvény egyszerre informatív és szórakoztató turisztikai attrakció, mely bővelkedik kalandokban és interaktív módon mutatja be a fürdő területének természeti kincseit. 

Patrik elárulta nekünk, hogy nevezetességek terén a várak izgatják fel leginkább, így hát nem volt kérdés, hogy következő úti célunk az esztergomi vár lesz, mely Magyarország középkori történelmének kiemelkedő fontosságú helyszíne, a magyar identitás egyik szimbóluma. Déli részén működik a Várszínház, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeuma, valamint a Panoptikum is. Ha már itt jártunk, az esztergomi bazilikát is megnéztük, ami Patrik szerint a vármegye látnivalói között a csúcsok csúcsa. A vallás az ő életének is szerves része volt: „6-tól 18 éves koromig nagyjából minden vasárnap ministráltam, ami adott egy olyan fegyelmet és tudást, amit továbbvittem az életemben.”

Egy komolyabb meredélyen felkaptattunk Babits Mihály Emlékházába, s megtudtuk, hogy már a barátainak is nehezére esett oda feljutni. „Legalább olyan nehéz a művészetedet megérteni, mint az esztergomi házadat megközelíteni” – mondogatták gyakran neki. Babits azért választotta lakhelyéül Esztergomot, mert a történelmi hangulata, miliője emlékeztette őt szülővárosára, Szekszárdra. A tornácra kilépve szinte ránk borult az ég, így megértettük, miért szeretett a költő itt lakni, s született itt oly sok verse.

Annak, aki igazi adrenalinfröccsre vágyik, a tatabányai via ferratát ajánljuk, ahonnan káprázatos kilátás nyílik a környékre. Komáromban a húszhektárnyi területen fekvő Monostori erődbe is betértünk, mely Közép-Európa legnagyobb újkori erődje. Az építmény monumentális méreteivel, klasszicista stílusával és katonai múltjával a történelem egy különleges korszakát idézi fel. Védelmi funkciója fennállásának 153 éve alatt még sohasem lett próbára téve, gazdát is mindig békés úton cserélt.  

Körbebarangoltuk a Tatai-tó környékét, melyhez a legtöbb emlék fűzi Patrikot. „A tó körül korábban nagyon sok kört futottam, a tatai edzőtábor is itt van mellettünk, de ide hoztam az első barátnőmet és életem utolsó szerelmét is. A feleségemmel sokat szoktunk itt sétálni.”  

A napot a komáromi Brigetio Gyógyfürdőben zártuk, ahol a jövőbeni terveit is elárulta nekünk Patrik: „Az ember szeret visszamenni a gyökereihez, én is visszaköltöznék vidékre, az a nyugodtság, amit itt kapok, egy kivirágzás nekem. Annyira fel tudok töltődni, hogy azt eltárolom magamban, és csak folyamatosan lövöm el a hétköznapokban. Ebből szeretnék minél többet, úgyhogy remélem, hogy a közeljövőben végleg visszatérhetünk.”   

Ez is érdekelheti

Szőke András: Ez nem a tihanyi visszhang, hanem a borospince hatása

A Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, színész, forgatókönyvíró állítja, Veszprém vármegyében olyan helyszínek vannak, melyek csodás rejtélyeket hordoznak magukban. Utánajártunk.

Scherer Péter: A bankett után fogadásból megfürödtem itt alsónadrágban

Bebarangoltuk és megismertük Vas vármegyét Scherer Péter színművész ajánlása nyomán, aki a térség rejtett szépségeire irányította a figyelmet.

Azzal, aki Zalában 50 fok alatti pálinkával kínálja a vendéget, nagyon vigyázni kell

Zala vármegyét sok mindenért lehet szeretni, de vannak elvitathatatlan erényei. Ilyenek a festői zalai dombvidék, a gyógyfürdők, Európa legnagyobb meleg vizű tava, a Hévízi-tó és a több száz éves népi hagyományai. Kovács Gyula erdész, kertész, pomológus a zalai tradíciók és népi kultúra legfontosabb sarokköveit mutatta meg nekünk.

A versek által jobban megismerjük önmagunkat – és Bács-Kiskunt

Bács-Kiskunban Tóth Péter Lóránt mutatta meg nekünk, mi az, ami igazán Bács-Kiskunná és a kíváncsi vándorok számára felejthetetlenné teszi Magyarország legnagyobb vármegyéjét.