Érzékenyen szerkesztett a bécsi Albertina Museum Chagall-kiállítása: a rendezés kronologikus, de olyan művek kerültek a falakra, amelyek a művész univerzumának gazdagságát zsigeri szinten képesek éreztetni, s megmutatják azt is, hogy az alkotó hogyan kapcsolódott az európai avantgárdhoz, illetve miben tért el tőle.
A tárlat alapvető célja, hogy rávilágítson: Chagall képi világa szembehelyezkedik a dolgok megszokott rendjével. Úgy tűnik, kompozícióin semmi sincs a helyén, minden kiborult harmonikus állapotából, mégis van valamiféle állandóság e művekben. Ez pedig a művész gyermekkorának emléke, amely újra és újra feldereng képein. Már a szürrealizmus megjelenése előtt álomszerű jeleneteket festett, amelyek földöntúli képzeteket idéznek.
Olykor teljesen evidensen, a témák szintjén is, máskor az alkotó vizuálisan érzékelhető valósággal kapcsolatos kétségeit érzékeljük, vagy éppen a kompozíciók intenzív transzcendens jelenvalóságát. Chagall világában minden túl van a megszokotton, az ismerten, a láthatón: torzulásokat mutat, kicsavart emberi alakokat, bizonytalan kontúrokat, légiességet és transzparenciát. Áttetsző ragyogást. Ennyiben sokszor azt érezzük a kiállításon, mintha szent helyen járnánk, ahol ikonok vesznek körül minket.
Az Albertina a chagalli életmű száz alkotását vonultatja fel, melyeken a visszatérő motívumokkal, például a kakassal, a tehénnel és a bikával kibomlanak a festő központi témái: a születés, az anyaság, a szerelem, a cirkusz, a Biblia és a halál.
Chagall festményei egy életörömmel teli és boldog emberi lét benyomását keltik, pedig a vidámság és a szenvedés egyidejű megtapasztalásából születtek, és a sötétséget, a fenyegetést is megjelenítik.
A korai képek a vityebszki mindennapokat rögzítik: sivár kisvárosi lét elevenedik meg előttünk, görbe házfalak, zsinagógák, szabadon kóborló állatok, rabbik uralják a látványt, és noha a témák a banális lét hírhozói, a mindenütt megmutatkozó vallásosság elemeli ezeket a jeleneteket a hétköznapi dimenzióból. Már e korai művek is rendkívül érzelmesek, expresszívek, élénk színek jellemzik őket, érződik rajtuk a nyugat-európai modernizmus hatása.
Párizsba érkezve Chagall maga mögött hagyja narratív stílusát, és a francia avantgárd bűvkörébe kerül: formailag a kubizmus, a kolorizmus tekintetében pedig a fauve-ok hatnak rá erőteljesen. Fantasztikus álomvilágokat fest, amelyekben zsidóságának gazdagsága továbbra is megjelenik, kompozícióinak költőisége, transzcendens jellege lenyűgöző. Teli van ez az időszak „égő” képekkel: Chagall intenzív vöröseket használ (Pár kecskével, Égő ház), amelyek drámaivá teszik alkotásait, olykor pedig enyhén erotizáló hangsúlyokat is megjelenít.
A művész az első világháború idején újra Oroszországban élt. Ebben az időszakban ingadozott a hagyományos, naturalista és a progresszív, avantgárd ábrázolásmódok között. Képeit izgalmassá teszi, hogy egy világégés közepén szerelemben élt feleségével, így a borzalmak és a gyönyör egyszerre jelennek meg művein, érzelmileg a korábbiaknál is erősebbé válva. A Születésnap a szerelemben való összefonódás csodájáról szól. A szeretők szenvedélyes póza, ruháik világító színei is a boldogságot közvetítik, azonban a sötét háttér, a környezet tárgyainak torzulása a világ felfordult rendjéről tanúskodik.
A visszatérés Párizsba könnyedséget, elemelkedettséget hozott Chagall kompozícióiba: lebegő virágcsokrok, szárnyas lények tűnnek fel képein, az emberek és állatok mitikus lényekké alakulnak. A korábbi témák és szimbólumok vissza-visszatérnek ezeken a képeken is, de itt már minden mindennel összefügg. A terem legerőteljesebb munkája A bukott angyal, amelynek középpontjában az apokaliptikus káosz áll. A fejjel lefelé lebegő vörös angyal sikolyra nyitja száját, mindent körülölel a rettegés, az óra a levegőbe repül, Jézust a kereszten látjuk, minden egyszerre történik, és nem lehet tudni, meddig fajulnak az események.
Chagall 1941-ben a nácizmus elől New Yorkba menekült, ahol azonban mindvégig idegen maradt, s visszavágyott Európába. 1944-ben feleségét is elveszítette. Ez a két letaglózó élmény arra késztette, hogy még inkább elmerüljön a képzelet és az álmok világában. Szerelmesekről, esküvői párokról készült jelenetei lebegnek, melankóliával teltek, és távol vannak attól a boldogságérzettől, amely a franciaországi képeket jellemezte.
A művész 1948-ban tért vissza Franciaországba. Az ötvenes években született alkotásokon Párizs iránti szeretetét és a szülőföldjéhez való kötődését egyszerre láttatja, a képeket újra átjárja az öröm és a felhőtlenség. Chagall 1950-ben elvállalta a londoni Watergate Theatre dekorálását. E megbízás nyomán két óriási tábla, A kék cirkusz és A tánc készült el, amelyek egymás mellett szerepelnek a kiállításon. Két színharmónia, hideg kékekből és meleg sárgákból építkező művek, az ekszatikus öröm és a megnyugvás képei. A kék cirkusz fluidáló, lebegő jelenet, A tánc a tüzes életerő megnyilvánulása.
A tárlat Chagall Commedia dell’arte című óriási művével zárul, amely bizonyítéka annak, hogy a művész olykor a tiszta gyönyört is megjelenítette. Az élet körforgása folyamatos tánc, amelyben a szereplők olykor összefonódnak, máskor széttartanak – erről szól e festmény. Különböző világok, képek, motívumok alkotnak harmonikus szövetet: az ellentétek kibékülnek, és mindent átjár az életöröm.
A Chagall-kiállítás február 9-ig látogatható a bécsi Albertinában.
