Hetvenéves a Budapest Music Center atyja, aki szerint Európa zenei központja egyértelműen Magyarország

Popkult

Jazzmuzsikus, harsonaművész, zeneakadémiai tanár, de ennél sokkalta fontosabb, hogy 1996-ban egy Lónyay utcai irodahelyiségben létrehozta a Zenei Információs Központot, nem sokra rá pedig a BMC Recordsot, majd 2013-ban a Mátyás utcában megnyitotta a Budapest Music Centert, amelybe munkatársaival beleálmodta mindazt, amivel addig foglalkoztak: a koncertszervezést (Opus Jazz Club, BMC nagyterem), a lemezkiadást, a hang- és videóstúdiót, a művészszállásokat és a könyvtárat. Gőz László ma hetvenéves.

Gőz László, Budapest Music Center. Fotó: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
Fotó: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu

A zene nála családi indíttatás, apai ágon számos zenész felmenővel rendelkezik, édesanyja meg a Lorántffy Zsuzsanna Zenei Általános Iskolában tanított földrajzot és biológiát, így került az ország egyik legjobb zenei intézményébe, ahol 1954 szeptemberében (tehát Gőz születése idején) vezették be – Kecskemét után az országban másodikként – a később világhírűvé vált Kodály-módszert. (Hogy érzékelni lehessen az iskola jelentőségét, a lorántffysok közül olyan későbbi művésznagyságok kerültek ki, mint ifj. Csoóri Sándor, Eckhardt Gábor, Fischer Iván, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Huzella Péter, Joó Árpád, Kovács Imre, Márta István, Mohai Miklós, Solymosi Mária, Sipos Mihály, Sipos János, Spányi Miklós, Vajda János és Zempléni Mária).

Gőz László tehát erős zenei környezetben nőtt fel, nyolcévesen már a szokásos évzáró ünnepségen az iskola kórusában a Zeneakadémia nagytermében énekelt, és onnantól tizennégy éves koráig a klasszikus zene egyik kiemelt hazai szentélyében ezen az alkalmon minden évben fellépett. A zene mellett azonban más is érdekelte, így a tanulmányait a Toldy Gimnáziumban folytatta, ahol többek között színjátszó körbe járt, de pár évre rá visszakanyarodott a zenéhez. A hegedűt időközben a harsona váltotta fel, utóbbi hangszeren került be az akkor még a Bartók Béla zenei konzervatóriumhoz tartozó jazz tanszakra. Ezzel párhuzamosan elvégezte a konzi klasszikus szakát, majd a Zeneakadémia tanárképző főiskoláján vehette át a diplomáját.

180-as Csoport – 1983

Ettől kezdve kettős pályára állt: egyrészt 1979-ben sokadmagával megalapította a nyolcvanas évek legprogresszívebb kortárs zenei társulatát, a minimálzene-orientált 180-as Csoportot (mely fennállása tíz esztendeje alatt közel négyszáz koncertet adott Európa-szerte, és olyan zenésznagyságokkal dolgozott együtt, mint Steve Reich, Petr Kotik, Alvin Curran, Chris Newman, Szabados György és Vidovszky László), másrészt Gonda János felkérésére tanár lett a jazz tanszakon, ahol 1978 és 2010 között zenetörténetet, szolfézst és harsonaimprovizációt oktatott.

Emellett számos jazzformációban vett részt, többek között az Interbrassban, a Budapest Big Bandben és a Jazz+Az-ban fújt – no meg a más stílusú Locomotiv GT-ben. Az 1988-ban indult Brass Age formációval kettő, az 1994-ben Erdélyi Péterrel közösen alapított ESP Grouppal három albumot készített, de harsonajátéka stúdiózenészként közel száz nagylemezen hallható.

Locomotiv GT – Mindenki (1978, Gőz László a fúvós kórus jobb szélén, sárga ingben)

A zenészi pályával párhuzamosan szervezőként, majd producerként is egyre meghatározóbbá vált a hazai zenei életben. A kilencvenes évek derekán úgy érezte (sokakkal együtt), hogy egyre inkább megszűnt a kommunikáció a magyar és a nyugati zenei élet között, ezért 1996-ban gondolt egy merészet, és létrehozta a Budapest Music Centert. Nonprofit szellemben, alapvetően a lelkesedésre építve alakította ki zenészkollégáival a koncepciót: egy Lónyai utcai irodában rakták össze azt a zenészközpontú internetes információs központot és adatbázist, amelyet aztán különböző szponzorpénzekből és saját zsebből fejlesztettek lassacskán.

Miként 1998-ban a Népszabadságban nyilatkozta: „Mi szinte kizárólag a klasszikus és jazz-zene-szerzőkkel, illetve előadóművészekkel foglalkozunk. Illetve a határos területekkel, mint folk-jazz, jazz-rock, esetleg underground. Úgy gondolom, Európa – és talán a világ – zenei központja az elmúlt ötven évben egyértelműen Magyarország. Kurtág György, Ligeti György, Eötvös Péter a vezető hármas, Boulez, Schnittke, Xenakis csak utánuk jön. És ezt nem itthon állítják, hanem külföldön. Persze mindhárom zeneszerző külföldön él, az egyik hatvanévesen, a másik kettő fiatalon hagyta el ezt a térséget, de ez más kérdés. Magyarországon tényleg nagyon jó zeneszerzők és zenészek vannak, és a világ alig tud róluk valamit.”

Brass Age – Tones (1988, teljes album)

A kilencvenes évek második felében a Lónyay utcai irodában szép lassan indult be az élet. Egyre több CD-t jelentettek meg, és attól kezdve, hogy összegyűlt huszonpár kiadvány, rendszeresen jártak a nagy nemzetközi kiállításokra, így Cannes-ba is. Tíz év alatt az iroda mellett több lakást is béreltek, így önálló helye lett a különböző tevékenységeiknek (például a hatalmas zenei könyvtárnak).

Aztán 2006-ban a Ferencvárosi Önkormányzat segítségével megvásárolták a Vámház körúti Nagycsarnok mögött, a Mátyás utca és az Imre (tavaly óta a világhírű zeneszerző, Ligeti György nevét viselő) utca sarkán lévő romos, gazos, elhagyatott területet, melynek felújítására – a 2008-as válság miatt – csak 2011-ben kapták meg a szükséges hitelt. 2013 márciusában azonban végre megnyílt a négyezer négyzetméteres Budapest Music Center, amely a főváros kulturális életének egyik új központja lett. És amelybe Gőz Lászlóék beleálmodták minden addigi tevékenységüket.

A háromszáz fős klasszikus koncertterem mellett helyet kapott benne a jazz hazai és nemzetközi sztárjait felléptető Opus Jazz Club, a százezer tételes zenei gyűjteménnyel rendelkező Magyar Zenei Információs Központ és Könyvtár, a több mint kétszázötven klasszikus, kortárs és jazzalbumot megjelentető BMC Records, valamint ugyanitt lelt otthonra a fiatal karmesterek és zeneszerzők továbbképzésével foglalkozó Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány. Nem beszélve a nemzetközi színvonalú hang- és videóstúdiókról. Miközben a tetőtérben az ideutazó zenészek számára is kialakítottak lakásokat.

ESP Group – Night Sounds (2001, teljes album)

És hogy mindezt – az irdatlan hiteltörlesztés mellett – miként tudják fenntartani, évente sok száz koncertet megszervezni, és a mai világban lemezeket megjelentetni? Gőz László idén márciusban a Kortárs Online-nak ezzel kapcsolatban a következőt nyilatkozta: „A BMC megnyitása után mindig sikerült pályázatok útján támogatást kapnunk, ami átlagban 30-35 százalékát teszi ki a BMC teljes bevételének. Ezt vagy közvetlenül a kulturális szektorból, vagy különböző hazai és külföldi pályázatokból teremtjük elő. A finanszírozás többi részét maga a BMC termeli meg. Tehát a bal kezünkkel pénzt keresünk, a jobb kezünkkel támogatásokhoz fordulunk, majd összetesszük a kezünket, és mindezt rászórjuk azokra a tevékenységekre, amelyeket ez a ház tud. Ez évi 400-450 koncertet és évi 15 lemez kiadását jelenti. Itt egy olyan különleges intézmény alakult ki, amelynek az arculatát alapvetően a klasszikus zene, ezen belül elsősorban a klasszikus kortárs zene, valamint a magyar és az európai jazz jelenti.”

A BMC tehát szerencsére ma is él és virul. Ahogy megálmodója, vezetője, a ma hetvenedik születésnapját ünneplő Gőz László – nem mellesleg a tavaly indított, a magyar jazzre fókuszáló közszolgálati Szakcsi Rádió grémiumának tagja – szintén folytathatja tovább a maga páratlan kulturális misszióját.