meny.jpg

Székesfehérvárra utazik a Magyar menyasszony

Augusztus 10-én Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban kulturális programsorozat rendezvények sorával, köztük az MNMKK – Magyar Nemzeti Múzeum Magyar menyasszony tárlatának utazókiállításával, amelyet előadás és pártapróba színesít.

A programok szervezésében 15 országos neves kulturális intézmény vesz részt, köztük a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Magyar Nemzeti Múzeum is.

„A magyarok több mint 1100 éve érkeztek meg Európába, 20 éve pedig az Európai Unióba. Mindazt, amik vagyunk és mindazt, amit adtunk Európának, az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum őrzi és mutatja be már több mint kétszáz éve. A keresztény európai kultúra befogadása, majd annak hősies védelme, a függetlenségi küzdelmek és újjászületések sora mind olyan eseményei az utóbbi évezrednek, amelyek meghatározzák azt, hogy ma kik vagyunk, és milyen értékek szerint élünk. Ezeknek a történelmi pillanatoknak a bizonyítékai ott vannak az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum kiállításaiban és programjaiban, hogy minden európai polgár számára láthatók és átélhetők legyenek” – mondta el a programsorozat kapcsán dr. Zsigmond Gábor, az MNMKK tagintézmény főigazgatója.

A hétvégén Székesfehérváron egy utazó installáció formájában mutatkozik be a múzeum Magyar menyasszony kiállítása. Az utazó tárlat, ahogy az eredeti, augusztus 25-ig látogatható kiállítás is, az esküvő szűrőjén át ötszáz évre visszamenőleg vizsgálja a magyar társadalom házassághoz és nőkhöz való viszonyát. A tablókon és képeken 22 nő sorsa ismerhető meg a koronás főtől a főúri herceg- és a takaros polgár kisasszonyokon át a kitelepített cselédlányig.

A történetek kronológiáját a tárgyak sorrendje adja, vagyis az, mely szakaszhoz köthetők a házassághoz vezető úton. A mátkaportrétól a szerelmes leveleken, eljegyzési képen, házassági szerződésen át jutunk el az esküvő kellékeihez: ruhákhoz, kiegészítőkhöz. Végül az esküvő emlékezetét megjelenítve fotográfiák, illetve egy válóperes irat zárja a sort, mely első magyar orvosnőnk, Hugonnai Vilma számára új, boldog élet kezdetét jelentette negyvenévesen. A legrégebbi történet Mária királynéé, míg a legfiatalabb Lilláé, aki online társkereső platformon találta meg élete párját.

A tárlat augusztus 11–16. között a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban látható 10 órától 18 óráig. A kiállítás kurátora, Simonovics Ildikó divattörténész augusztus 11-én vasárnap 11 órától A közönség sztárszerepben: a Magyar menyasszony projekt címmel előadást tart. Az érdeklődők különböző pártákat is felpróbálhatnak 14 óráig.

Magyar menyasszony kiállításról itt írtunk.

A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat keretében jött létre. 

 

Ez is érdekelheti

Menyasszonyok régiül és modernül

Milyen a magyar menyasszony? Hol ilyen, hol olyan. Válságban, békében, nehéz sorsban és jómódban is tündököl, feltalálja magát, újrahasznosít. A Magyar Nemzeti Múzeum időszaki kiállítása a menyasszony körül forog; hol sietve, hol ráérős tempóban.

Olcsóbb a menyasszony, ha befizetett a dívákra, és ez fordítva is igaz

Kölcsönös kedvezményt biztosít a látogatóknak a Magyar Nemzeti Múzeum a Magyar menyasszony, a Magyar Zene Háza pedig a Dívák és ikonok című kiállításaira. A jegypénztáraikban értékesített, teljes árú belépőjegyek vételárából augusztus 25-ig 20 százalék kedvezményt kap a látogató, ha bemutatja a másik intézményben megváltott jegyét.

Székesfehérvárról startol el az ünnepi rendezvénysorozat

Sokrétű és gazdag kulturális programmal vár mindenkit Székesfehérváron az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című országos programsorozat.