Virtus

A szádban is olvadt és a kezedben is, mi az?

Ma már szinte sehol nincs puncsfagyi. Kiment a divatból, mert az édességek is kimehetnek a divatból, ahogy kimentek az oroszok is 1991-ben.

Csak egyetlenegyet csináljatok: szívből játsszatok!

Az Európai Labdarúgó-szövetségnél figyelnek az ipolytarnóci egyetemi tanár, Sisa Tibor tudására is.

Kétszer is előfordult olimpián, hogy mindhárom érmes magyar versenyző volt

Az első újkori olimpia első versenyszámának első szólított versenyzője magyar volt, Szokoly Alajos, aki aztán ebben a versenyszámban harmadik helyezést ért el. Az elmúlt 128 év alatt számtalan legenda született az olimpiákon, és rengeteg érdekesség színezte a játékok történetét.

Isten mindig felkanalaz

Nem hétköznapi szépíró az, aki rendszeresen palástot ölt, keresztel, temet, vasárnaponként pedig igét hirdet. Mátyus Melinda, a Temes megyei Újmosnica református lelkészével beszélgettünk.

Tűbe fűzött asszonysorsok a Nemzeti Színház díszfüggönyén

Hímzőasszonyok évek óta öltögetik a magyar népművészet motívumait a Nemzeti Színház készülő díszfüggönyébe. Szerte a Kárpát-medencében tizenkét bársonytekerccsel utazik hozzájuk Kustán Melinda textilművész, aki megálmodta ezt az iparművészeti alkotást.

Tíz dokumentumfilm a magyar sport legendáiról

Múlt és a jelen magyar sportlegendáit bemutató, motiváló és határaink feszegetésére buzdító dokumentumfilmeket ajánlunk – nem csak sportolóknak!

Európa zarándok népe

A zarándokutak a nagy közös Európa-élmény ünnepi alkalmai, amelyek ráébresztenek, hogy a legfontosabb dolgok terén nemzetiségtől függetlenül ugyanolyanok vagyunk.

Lux Antal festőművész a Mecseki Láthatatlanok szabadságáról mesél

Lux Antal Berlinben élő, Munkácsy Mihály-díjas festőművész művészként egy korszak ikonikus figurája, szemtanúként és aktív résztvevőként pedig a Mecseki Láthatatlanok egyik örök szabadságharcosa.

A Tündérkertek gyümölcsfái

Kovács Gyula három évtizede hozta létre Európa legnagyobb őshonos gyümölcsgyűjteményét, három és fél ezer gyümölcsfajta mosolyog a Pórszombat körüli kertjeiben. De vajon mi a csudának kellett a régieknek ennyiféle gyümölcs?

Skrabski Fruzsina: Mekkora őrület az, hogy rábízod magad egy másik emberre?!

Skrabski Fruzsina filmrendező gyakorló katolikusként az etikus lombik elfogadásáért harcol. Az édesanyja, Kopp Mária orvos, pszichológus által indított Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetőjeként ő és csapata azon dolgozik, hogy megszülethessenek a vágyott gyerekek.

Megújul a Szent István-bazilika 120 éves orgonája

Süveges István orgonaépítő vezetett be minket a lenyűgöző hangszer átépítésének rejtelmeibe.

Látogatóban Lezsák Levente lovas kaszkadőrnél

Lezsák Levente lovas kaszkadőr az elmúlt harminc év alatt több száz filmes és színházi produkcióban vett részt, és olyan hollywoodi sztárokkal is dolgozott, mint Angelina Jolie, Brad Pitt vagy Bruce Willis. Látogatásunkkor a szuperprodukciók mellett arról is szó esett, hogy egyetlen nép van a világon, egyetlen kultúra, amely eredetét a lovakhoz köti.

A MotorkerékPálosok nyomában

Útjaikhoz bárki csatlakozhat, aki szeret motorozni, kegyhelyeket megismerni, és aki elfogadja a csoportos motorozás szabályait. Klub vagy szeretetközösség? Mit jelent úton lenni? Mi a legfontosabb, ha felkerül a fejre a bukósisak? És kik azok a MotorkerékPálosok? Bátor Péter Botond atya válaszol a kérdéseinkre.

Egy apa-fia történet és két kivételes ember – Berecz Andrást és Berecz Istvánt kérdeztük

„Kivirult az én örömem zöld fája” – így is kezdődhetne az a történet, amelyet Berecz András mesemondó, népdalénekes és fia, Berecz István néptáncos, előadóművészek kapcsolatáról mesélnénk kívülállókként, látván ezt a korántsem szokványos apa-fiú viszonyt. Fontos kérdés ma is, hogyan lehet fiút nevelni, aki nem a „nagy fa árnyékában” nő férfivá.