A gordonkaművész számára az idei év is sok felkérést tartogat, hiszen az elmúlt hónapokban a Művészetek Palotájában adott két koncertet, turnézott Kínában, Németországban és Svájcban is. A Gergiev Fesztiválon, Szentpétervárott muzsikált május 25-én, majd 27-én Genfben, a versenygyőztesek gálaestjén játszott. Várdai Istvánnal a hazai közönség is találkozhatott, június 3-án, a Budapesti Bach-héten szerepelt, a Deák téri evangélikus templomban adott csellóestet.
- Még nem is szerzett diplomát, de már koncertről koncertre utazik...
- Amíg az ember diák, szüksége van arra, hogy hangversenyeken szerepeljen, hiszen ez másfajta felkészülést igényel, s ezt a rutint máshol nem lehet megszerezni. Az első külföldi koncertemet 13 évesen Hágában adtam, az ottani magyaroknak játszottunk. Családoknál laktunk, s rögtön más szemlélettel találkoztam. Láttam az ott élők nyitottságát, s azt, hogy mennyire fontos a kultúra. Mindez mély benyomást tett rám.
- 12 évesen felvették a Zeneakadémiára, a különleges tehetségek osztályába. Nagyon korán kezdett zenélni?
- Nem, teljesen normális időben, nyolcévesen. A szüleim is zenészek, anyukám, apukám is zongorázik.
- Szülővárosában is rendszeresen muzsikál, jó kapcsolatban van a Pannon Filharmonikusokkal.
- Többször koncerteztem már az együttessel, szeretek velük játszani. 2010. január 22-én, az EKF nyitóhangversenyén is velük muzsikálok. Jandó Jenővel és Kelemen Barnabással adjuk elő a Beethoven Hármasversenyt. Egyébként is szívesen játszom a szülővárosomban, s persze még jobban szeretnék, ha lenne koncertterem... Visszatérve a kezdetekre, Pécsett 8 és 12 éves korom között rendesen jártam egy kéttannyelvű iskolába, mellette pedig a zeneiskolába. Míg mások bicikliztek, én gyakorlással töltöttem az időt - persze azért kerékpároztam is valamennyit. A csellót a szüleimmel együtt választottuk, ugyanis vonóshangszert akartam, s a gordonka megtetszett. Szerencsés döntés volt, mert ha a hegedű mellett döntök, akkor a nyakigláb termetem ma már gondot okozna...
- Négy év alatt komoly utat tett meg, hiszen felvették a Zeneakadémiára.
- Épp most kerültek a kezembe régi felvételeim, s megdöbbentő a 12 éves énem. Édesapám elengedhetetlenül fontos alapokat tanított, s ez párosult később a saját öntudatommal. A felvételeken látszik, jól érzem magam a hangszerrel. Aztán jött minden magától, a versenyek, a fellépések.
- Magam is hallottam hangversenyét, s az egész lénye sugározta, hogy jó dolog jól játszani...
- Ebben hiszek, ezt próbálom kiépíteni magamban. Az a négy-öt óra, amikor az ember otthon gyakorol, nem minden esetben örömteli. De meg kell tenni a lehető legtöbbet, hogy nyugodtan lépjek pódiumra. Amikor koncerten vagyok, igyekszem teljes mértékben átadni magam annak, amit csinálok. Ha engem nem érdekel, nem tölt fel, akkor hogyan várjam ezt a közönségtől?!?
- Nem könnyű beosztani az idejét, hiszen a budapesti mellett a bécsi Zeneakadémiának is a hallgatója, emellett koncertezik, új darabokat tanul...
- A repertoárom már részben készen van, bár kell még néhány XX. századi mű, de ez inkább felkérésfüggő. A bécsi akadémián a tanárom már csak magánjellegű foglalkozást tart havonta egyszer, itthon pedig Mező László foglalkozik velem. A diplomakoncertem októberben lesz, de diplomázni csak később fogok. Arra ugyanis a zenén kívül is meg kell néhány dolgot tanulni.
- Mesterkurzusokon vagy a koncerteken tanult többet?
- Is-is. A kurzusok azért fontosak - bár nehéz rá pénzt szerezni -, mert egy-két óra alatt nagyon fontos dolgokat tudhat meg az ember, ha jól kérdez. Natalia Gutmannal átjátszottam például a Haydn D-dúr csellóversenyt, s rengeteg dologra jöttem rá, pedig ez nem feltétlenül az ő "szakterülete"... Lényegesek az ízlésbeli eltérések, a kisugárzás, a hozzáállás, az előadó habitusa. Egyébként az igazi nagy művészek nem mindig tudják pontosan meghatározni, hogy mit akarnak tőlem. Próbálnak a saját titkaikra a maguk módján rávezetni. Nem könnyű a zeneművek lelki folyamatainak a közvetítése.
- A megmérettetésekkel is sok időt tölt. A Popper Dávid versenyt - egyedüliként - háromszor nyerte meg, és számos más győzelmet szerzett.
- Mindez szépen meg lett alapozva. Először országos versenyen vettem részt, apró lépcsőkkel indult az út, amely az egyik megmérettetéstől a másikig vezetett. Közben megtanultam, mire van szükség a versenyeken, és a gátlásokat is sikerült kezelnem. Ettől függetlenül nem szeretem a megmérettetéseket. Nem érzem szükségét annak, hogy egy művész összemérje magát egy másikkal. Máshogy azonban ma már sajnos nem lehet érvényesülni. Magyarként pedig háromszor annyit kell letenni az asztalra. Például egy német csellistát már 15-16 éves korától sokkal jobban felkarolnak, ha kiemelkedően jó. Gondolok itt elsősorban a hangszerkérdésre. És ha valaki fellép a Berlini Filharmónia pódiumán, ami olyan, mint nálunk a Művészetek Palotája, akkor egyenesen vezet az útja Londonba, New Yorkba. Itthon azt sem tudják, mi az a cselló...
- Ahogy azt sem, nem mindegy, milyen gordonkán játszik. Mesterhangszer nélkül sikerült győznie, ami szintén komoly teljesítmény...
- Engem az érdekel, hogy hogyan szól egy cselló, de van, ahol annak alapján válogatnak a szólisták között, kinek milyen a hangszere. Az utóbbi másfél évben alapítványokat keresek, amelyek támogatnának egy értékesebb gordonkával, s megpályáztam és meg is kaptam egy állami hangszert, de még javíttatni kell. Egyébként a különböző csellókon való játékban nagy a rutinom, a Csajkovszkij-verseny előtti évben tizenegy hangszeren kellett muzsikálnom.
- S a versenygyőzelmekkel még ma is be lehet törni a nemzetközi zenei életbe?
- Ma már egy magyar, pályakezdő zenész számára ez a minimum. A kérdés inkább az, hogy visszahívják-e vagy sem. Tud-e olyan produkciót nyújtani, amely érdekes, motivál, feltölt. S a nagy mennyiségű koncertet lelkileg is bírni kell.
- Szerencséje van a menedzsment terén, hiszen impresszárióra bukkant Bíró Csilla személyében, s ő hatalmas hittel foglalkozik a Starlet iroda fiatal tehetségeivel.
- Fülei Balázs zongoraművész mutatott be Csillának, amikor a moszkvai Csajkovszkij-versenyre készültem. Segített a kijutásban, s miután harmadik díjjal tértem vissza, közösen kezdtünk el dolgozni. Nagy szükségem is van rá, hiszen alkatilag nem vagyok alkalmas az önmenedzselésre. Abban hiszek, hogy jó darabokat kell jó közönségnek, kedves, nyitott embereknek játszani, s ők abból profitálnak valamit. A mai világban különösen fontos a szellemi táplálék. A fiatalok napjaink információözönében nehezebben figyelnek fel a komolyzenére. De nemcsak ők foglalkoznak kevesebbet ezzel a területtel. Bár annak kicsit örülök is, hogy a mi művészeti águnkkal a jelenlegi média nem törődik...
- Pedig azt hallottam, a Berlinben tartott sajtótájékoztatón az újságírók kedvence lett.
- Nem tetszetős kép kialakítására törekszem, hanem arra válaszolok, amit kérdeznek. Harcolok azért, amiben hiszek. Kommunikáció az is, amikor a hangszeremen játszom. De egyébként be vagyok zárkózva a saját világomba.
- Milyen az a világ?
- Abban a zenének, a magánéletemnek, az információgyűjtésnek van helye. Mostanában sokat foglalkozom a zeneszerzők életének megismerésével. Érdekes párhuzamokat fedezek fel a komponisták lélektani változásai és azok között a problémák között, amelyek a mai embereket gyötrik.
- Úgy látom, a sport is fontos, hiszen az interjúra kerékpáron érkezett.
- A biciklizés sokat segít, remekül kikapcsol. Amikor tehetem, akkor úszni is megyek, hiszen a pódiumon szükség van az állóképességre. A repülőtéren az A termináltól eljutni az E terminálig, hangszerrel és táskával szintén tréningnek tekinthető...
- Tavaly a Márciusi ifjak elismerést vehette át. Mindez azt jelenti, a hazai zenei világ is felfigyelt önre?
- Úgy vettem észre, hogy igen, de ez óriási felelősség, hiszen tudom, rengeteg mindennel nem vagyok még tisztában. De szükség van arra, hogy a pályatársak, és a korosztályom lássák, egy jó szólista még a mai világban is boldogulni tud, hogy érdemes mindezért küzdeni. Azt azonban, hogy a külföldi sikereimet mennyire tudom a hazai kultúrában kamatoztatni, még nem tudom.
- Milyen tervei vannak a következő időszakra?
- Egyelőre igyekszem megfelelni a felkéréseknek. Júliustól szeptemberig minden héten máshol vagyok, Svájcban, Franciaországban. Spanyolországban és Németországban szerepelek. Utána pihenek, új darabokat tanulok. Ez folytatódik tovább.
- Szerencsénk, hogy belefért: a minap Itthon is fellépett a Budapesti Bach-napokon.
- A Bach-szvitekkel minden nap foglalkozom, és sokszor választom a koncerteken is ráadásdarabnak ezeket a műveket. Bach muzsikája olyan számomra, mint a víz. Nagyon tiszta, jó megmártózni benne. Olyan, akár a meditáció, helyrebillent, segít megteremteni magamban az egyensúlyt.
