 |
| Fotó: pixabay.com |
A Szubjektív Kamera Filmklub két tematika mentén szólítja meg egyrészt a családokat, másrészt a párkapcsolati kérdések iránt érdeklődő nézőket.
A Családi Filmklub célja, hogy tematikus vetítés-sorozat segítségével támogassa a családon belüli kommunikációt, a családtagok érzéseinek, véleményének egymás között való megosztását. A mesék megnézése után lehetőség van arra, hogy mind gyermekeink, mind pedig saját érintettségünket tudatosítsuk, kifejezésre juttassuk, valamint mások érzéseit is megismerjük. Ezzel jó példát mutatva gyerekeinknek a toleranciára, az empátiára, a kommunikáció fontosságára.
A Párkapcsolati Filmklub célja pedig, hogy tematikus vetítés-sorozat segítségével a film után a pároknak, illetve az egyedül érkezőknek lehetőségük legyen párkapcsolati elakadásaikat, az ezzel kapcsolatos érzéseiket megosztani egymással, vagy csak meghallgatni másokat, és ezáltal fejlődni. A filmek változatos témákon keresztül segítenek tisztázni önmagunkban kétségeinket, esetleges félelmeinket.
Miután mindezt elolvastam a Szubjektív Kamera Filmklub Facebook-oldalán és kiválasztottam egy, a párkapcsolati tematikába illeszkedő filmet, egyértelművé vált számomra, hogy alig fogom tudni kivárni a március 13-át, ezért igyekeztem minél élénkebben elképzelni, mire számíthatok. Azt gondoltam, párok üldögélnek majd mindenfelé egymásba kulcsolt kézzel, én pedig zavartan szorongathatom a jegyzetfüzetet meg a tollat, de a sztereotíp elgondolásom messze nem igazolódott be. Helyette (ismét) megtapasztalhattam, milyen egy közösség tagjának lenni ? ráadásul egy olyan közösség tagjának, ahol mindenki nyitott, elfogadó és nem utolsó sorban kíváncsi. (Megjegyzem: nemcsak párok vannak, sőt, szóval ez a félelem semmiképpen se tartson vissza benneteket.)
Mikor megérkeztem, a filmklub házigazdái ? Mészáros Eli művészetterápiás foglalkoztató, kommunikációs és konfliktuskezelési tréner, valamint Forgon Miklós kommunikációs szakember ? úgy fogadtak, mintha csak vendégségbe érkeztem volna. Ez nem lepett meg, az viszont igen, hogy a sorra érkező klubtagok nemcsak köszöntek, de be is mutatkoztak nekem. Mondhatni elég hamar rájöttem: fantasztikus filmklubba csöppentem. Ezt az érzésemet később a filmvetítést megelőző rövid köszöntő is megerősítette. ?Én nem vagyok filmszakértő, de a filmet itt nem is elméleti, illetve esztétikai szempontok szerint elemezzük. Nálunk a film arra szolgál, hogy segítségével elindulhasson a beszélgetés. Hogy magatokra ismerjetek és rájöjjetek, mit üzen nektek az alkotás? ? mondta el Mészáros Eli, majd arra kért minket, próbáljunk személyes kapcsolatot találni a megnézendő filmmel. ?Itt bármit elmondhattok? ? tette hozzá, én pedig valóban úgy éreztem, ebben a közösségben nincs ok a félelemre, bármit megoszthatok.
A március 13-ai esten a Hétszer lenn, nyolcszor fenn című francia filmet néztük, melynek története annyira húsba vágó, hogy azt hittem, képtelenek leszünk megszólalni utána.
Xabi Molia első filmje egy nő és egy férfi életébe enged bepillantást. Ők azonban nem olyanok, mint a legtöbb ember. Hiszen mire vágyik mindenki? Jó munkára és fizetésre, lakásra, családra és még sok olyasmire, amely megfelel a társadalmi normáknak. De mi van azokkal az emberekkel, akik valamiért kívül esnek a normán? Akik életében egyik kudarc a másikat éri. Vajon sorozatosan hibáznak, vagy egyszerűen csak nincs szerencséjük? Nos, többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ a Hétszer lenn, nyolcszor fenn című alkotás, és a vetítést követően a Szubjektív Kamera Filmklub igazán vegyes közönsége is arra törekedett, hogy meglelje a magyarázatokat.
Meggyőződésem volt, hogy ez után a film után lehetetlen megszólalni, Mészáros Eli azonban rácáfolt erre és megmutatta a filmklub igazi erejét: a résztvevők irányított beszélgetés keretében fejthetik meg a látott művet, eközben pedig arra is rádöbbenhetnek, miért fontos számukra az adott válasz. Egyikünk például azt akarta eldönteni, lúzer-e a főhős, Mészáros Eli viszont visszakérdezett: ?miért olyan fontos neked, hogy eldöntsük ezt??.
?Itt bármit elmondhattok? ? rémlett fel bennem az estét indító ? és egyébként mélyen meghatározó ? mondat, és hirtelen azon kaptam magam, hogy én is mesélek. Például arról, könnyen kérek-e segítséget a környezetemben élőktől, illetve arról, rám milyen hatással vannak a társadalom elvárásai. És mindezt úgy, hogy mikor nekiindultam az estének, még azt hittem, majd szorongatom a tollat meg a jegyzetfüzetet? Ezután nem is mondhatok mást, csak azt, hogy bátran látogassatok el a Szubjektív Kamera Filmklubba! Ha megteszitek, remek közösségben találjátok magatokat. Olyanban, ahol mások segítségével ismerhettek magatokra. És nem, ez nem olyan, mintha pszichológushoz mennétek ? illetve kicsit mégis. Beismerem: némiképp úgy éreztem magam, mintha egy terápiás foglalkozáson lennék, ám ez a ?terápia? gazdagabbá tett, mint gondoltam. Nemcsak jól éreztem magam, de újból felfedeztem a nagy igazságot: a művészet, illetve a közösség a legnehezebb pillanatokban is képes támaszt nyújtani az embernek. És ha valamiért, hát ezért tényleg érdemes filmeket készíteni.
A Szubjektív Kamera Filmklub programjairól ITT tájékozódhattok.
Tóth Eszter
