A töltőtollkamera, eredeti (francia) nevén caméra stylo a filmnyelv, a filmi kifejezőeszközök önállóságát hirdető elmélet, melyet Alexandre Astruc fejlesztett ki 1948-ban írt kiáltványában: ?A rendezés már nem csupán valamely előre megírt jelenet illusztrálásának eszköze, hanem valódi írásmód. A szerző úgy ír a kamerájával, mint az író a töltőtollával.? Ebből a megfogalmazásból egyértelműen érződik, hogy Astruc a film technikatörténetét a kamera felszabadításának történetével azonosította, mely folyamat eredményeképpen véleménye szerint ?a hetedik művészet is olyan hajlékony és érzékeny írásmóddá válhat, mint az írott nyelv?.
Astruc töltőtollkamera metaforája az irodalmi adaptációk elvetésére szólított fel és komoly biztatást jelentett ? mindenekelőtt a hamarosan megszülető francia új hullám képviselőinek ? az alkotók számára, ?hogy a film kifejezőeszközeit egyénien, szuverén módon használják?. E felfogás szerint a filmkészítés központi szereplője a kortárs, főként amerikai produceri, illetve sztárközpontú filmgyártáshoz képest a rendező.
Bármily meglepő, Alexandre Astruc képtelen volt az általa kidolgozott elméletet átültetni a gyakorlatba, hiszen számos irodalmi művet adaptált filmre, de a filmművészetre kétségkívül erős hatást gyakorolt: az ?50-es években induló új francia filmrendező nemzedéknek a film szerzőjéről vallott nézetei Astruc gondolatait visszhangozták és legeredetibb tehetségei ? François Truffaut, Jean-Luc Godard, Eric Rohmer és Alain Resnais ? valóban olyan szabadsággal és könnyedséggel használták a kamerát, mintha töltőtoll lenne.
Így született meg Marienbad labirintusa, Maud különös karaktere, két elválaszthatatlan barát ? Jules és Jim ? története, valamint a francia új hullám egyik alapműve Jean-Paul Belmondo főszereplésével.
(Az előző mondat részletes kifejtése ? vagyis filmajánló ? következik.)
Alain Resnais: Tavaly Marienbadban
A történet helyszíne Marienbad, egész pontosan egy barokk kastély, melyet labirintusszerű francia kert ölel körbe, ez pedig nem véletlen. A cselekmény ugyanis épp olyan szövevényes és megfejthetetlen, mint egy labirintus, melyben az ember körbe-körbe mászkál és sehogy sem leli a kiutat. És hogy miért mondom ezt? Nos, a Tavaly Marienbadban című alkotásban a valóság képei összemosódnak az emlékek és a képzelet világával, főhőseink pedig maguk is csak tapogatóznak a sötétben, hogy rájöjjenek, vajon tényleg találkoztak-e tavaly Marienbadban.
François Truffaut: Jules és Jim
Truffaut filmjének főhősei Jules és Jim, az elválaszthatatlan barátok, akik egy napon találkoznak az elbűvölő szépségű Catherine-nel. A fiatal nő mindkettejüket megbabonázza, ám Jules az, aki közelebb tud kerülni hozzá. Idővel össze is házasodnak, de mikor a háború után újra egymás mellé sodorja őket az élet, Catherine meggondolja magát és inkább Jimmel kíván új életet kezdeni. Hogy hová vezet ez a döntés, az kiderül a filmből, mely több mint húsz évet ölel fel ? a cselekmény 1912 körül kezdődik és 1934-ben fejeződik be ? és betekintést enged a szeretet szövevényes, olykor irányíthatatlan világába.
 |
| Fotó: pictureshouseblog.co.uk |
Jean-Luc Godard: Bolond Pierrot
Jean-Luc Godard filmje a francia új hullám egyik alapműve. Főhőse Ferdinand, vagyis Bolond Pierrot, aki hátrahagyva élete szerelmét, egy másik nőt vesz feleségül. Mikor újra találkozik régi kedvesével, önmagukhoz híven őrültséget csinálnak: megszöknek és rabolnak, gyilkolnak, áthágnak mindenféle szabályt. Egyszer azonban megtörik a sajátos idill, Ferdinand ugyanis rájön, hogy a szerelme megcsalja, ezt pedig képtelen megbocsátani.
Eric Rohmer: Éjszakám Maudnál
Eric Rohmer filmje egy éjszaka történetét meséli el. Főszereplője Jean-Louis, aki, miután vidékre költözik, az utcán megpillant egy szőke nőt és rögvest elhatározza, hogy elveszi feleségül. Míg Jean-Louis tervet sző, régi barátja, Vidal meghívja, hogy látogassák meg ismerősét, Maudot. Főhősünk beleegyezik és az egész éjszakát az elvált nőnél tölti, akivel olyan mély beszélgetést folytat, amilyet talán soha addig (és azután).
Hogy miért pont e filmeket választottuk? Lényegében azért, mert a francia új hullám képviselői voltak azok, akik merészen és határtalan szabadsággal alkottak, akik úgy készítettek filmet, ahogy az író regényt. Nem törődtek a filmkészítés jól bevált szabályrendszerével, sőt felrúgták azt, ennek eredményeképpen olyan műveket készítettek, melyeket meg kell/meg lehet fejteni. És hogy ez miért jó? Egyrészt azért, mert felejthetetlen filmek születtek, másrészt pedig: példát mutattak, melynek nyomán ma is sok rendező érzi úgy, hogy a kamera olyan könnyű és szabadon kezelhető eszköz, mint egy apró toll.
Tóth Eszter
Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára
