Nemcsak virtuóz volt, de maratoni koncertektől sem riadt vissza

1829. november 28-án született egy kis moldovai faluban, egy gazdag zsidó család harmadik gyermekeként. Egyéves volt, amikor a család áttért a keresztény hitre és Moszkvába költözött, ahol apja ceruzagyárat alapított. A már kiskorában az irodalom és a zene közelébe került Rubinstein első zongoraleckéit édesanyjától vette, s annyira tehetségesnek bizonyult, hogy első zongoratanára ingyen vállalta oktatását. Tízévesen adta első nyilvános koncertjét, egy évvel később már európai körútra indult. A csodagyerek Párizsban megismerkedett Liszt Ferenccel és Chopinnel, Londonban fogadta Viktória királynő, Berlinben, ahol zenei tanulmányait folytatta, Meyerbeerrel és Mendelssohnnal is ismeretséget kötött. Egy ideig szerény körülmények között élt Bécsben, zongoraórák adásából tartotta fenn magát.

Apja halála után visszatért Oroszországba, ahol Jelena Pavlovna nagyhercegné, I. Miklós cár unokatestvére vette pártfogásába: zenei esteket szervezett számára, és kineveztette a cári udvar zongoristájának. Szentpétervárott mutatták be első operáját 1852-ben Dmitrij Donszkoj címmel, ugyanitt ismerkedett meg a zeneszerző Glinkával és Dargomizsszkijjel. Szédületes előadói pályafutása 1854-ben kezdődött, hatalmas sikerrel turnézott Európa-szerte, többször járt Magyarországon is.

Rubinstein, aki azt vallotta, hogy a zene a „lelket emeli, és az embert nemesíti”, 1852-ben kérvényt adott be zeneiskola alapítására; a korábbi évszázados gyakorlat a zenei és táncképzést a művészeti akadémia fennhatósága alá rendelte. Törekvése egy évtizeddel később járt sikerrel: az 1859-ben létrejött Orosz Zenei Társaság zenei képzésére építve 1862. szeptember 20-án Szentpéterváron megnyílt az első orosz konzervatórium, amelynek művészeti igazgatója és a zongora tanszék első oktatója is ő lett. Az első évfolyam 179 diákja között ott volt Pjotr Csajkovszkij is, aki 1865-ben az első zeneszerzői diplomát is megszerezte. A ma Rimszkij-Korszakov nevét viselő konzervatóriummal másfél évszázados fennállása során az orosz zenetörténet szinte valamennyi nagysága kapcsolatba került, tanítványként vagy tanárként.

Rubinstein szakmai és személyes okok miatt 1867-ben lemondott tisztségéről, és újabb koncertkörútra indult. Ekkor már a karmesteri pálcát is a kezébe vette, több alkalommal dirigálta saját műveinek bemutatóját. Bécsben Liszt Krisztus oratóriumát vezényelte, az orgonaszólamot a kor híres orgonistája, Josef Bruckner játszotta a szerző jelenlétében. 1872-73-as amerikai körútja során hét hónap alatt 215 fellépést vállalt, szinte minden este a pódiumra lépett, a következő években már a világ egyik legkeresettebb zongoraművészének számított. Többek között Henryk Wieniawski lengyel hegedűművésszel is turnézott, de miután kiderült, hogy gázsijuk aránytalanul oszlik meg, úgy játszották együtt hetvennél is több alkalommal Beethoven Kreutzer-szonátáját, hogy egy szót sem szóltak egymáshoz.

Minden idők egyik legnagyobb zongoraművészének játékát magával ragadó tűz, szenvedélyesség, ugyanakkor páratlan elegancia jellemezte, s mindez kiváló technikai tudással párosult. Fellépésein nem kímélte sem magát, sem a nézőket, nemegyszer maratoni hosszúságú, négyórás programot adott, egy párizsi fellépésén annyira elfáradt, hogy koncert közben eszméletlenül bukott a zongorára. Hatalmas repertoárja volt, egyik bécsi koncertjén több mint húsz zongoradarabot játszott el.

A zenei nevelést mindennél fontosabbnak tartó Rubinstein az 1880-as évek második felében „történelmi koncertsorozatot” szervezett: zenében és szóban is megismertette a közönséggel mintegy hatvan zeneszerző több száz művét, a barokktól a klasszikusokon át a kortárs orosz darabokig. A rendezvény bevételét – ahogy pályafutása során oly sokszor – jótékony célra fordította, ekkoriban hallotta őt először a tizenkét éves Szergej Rahmanyinov, akire életre szóló hatást gyakorolt.

Az évtized végén, 1887 és 1891 között ismét a szentpétervári konzervatórium vezetője lett. Élete utolsó éveiben családi problémái miatt depresszióban szenvedett, szembetegsége miatt arra kényszerült, hogy fejből dirigáljon, utolsó koncertjét 1894 januárjában adta Szentpéterváron.

Népszerűségét a maga korában előadóművészként csak Liszt múlta felül, bár maga Rubinstein mindkettejüknél virtuózabbnak tartotta Nyikolaj öccsét. Komponistaként a német romantikusokat követte, s számtalan zenei műfajban alkotott. Operái közül a legismertebb a Lermontov nyomán született Démon, a kiváló basszista, Saljapin kedvenc szerepe, amely Csajkovszkj Jevgenyij Anyegin című operájára is hatott. Legnagyobb szabású műve a Krisztus oratórium, írt öt zongoraversenyt, hat szimfóniát (az Óceán címűt Lisztnek dedikálta, s huszonkilenc évig dolgozott rajta), zongoradarabokat, vonósnégyeseket és egyéb kamarazenét, összesen mintegy 120 zeneművet.

Anton Rubinstein 1894. november 20-án halt meg Peterhofban. Leghíresebb portréját a zenerajongó Ilja Repin festette 1887-ben.