Az est házigazdája és a költő beszélgetőtársa Szentmártoni János, az Írószövetség elnöke volt, aki hagyományosan az életútjának kezdő állomásairól kezdte faggatni a szerzőt. Előkerültek a családi fotók és a gyerekkori képek. Kiderült, hogy Oravecz anyai ágon spanyol illetve olasz felmenőkkel büszkélkedhet, édesapja pedig spanyol fordítóként dolgozott. Ez magyarázattal szolgált arra is, hogy négy éves koráig miért beszéltek vele a szülők kizárólag spanyolul, és hogy honnan ered a zsigeri kötődése ehhez a kultúrához. A sokáig Pedro néven ismert ifjú alkotó aztán elhagyta spanyol becenevét és Péterre, illetve magyar nyelvre váltott. Az alkotás és a zene korán a lételeme lett. A zenével indult minden, de ahogy fogalmaz: párhuzamosan ?firkálgatott? is. Először komolyzenével, blues-zal, jazz-el próbálkozott, majd játszott egy zenekarban szúfi zenét is, aztán a gyökerekhez méltóan a flamenco-ban talált rá igazán önmagára.
Sokan flamenco gitárosként ismerik, a Nemzeti Táncszínházban ma is rendszeresen fellép zenészként különböző táncprodukciók kísérőjeként.
A Versek szódával bevált dramaturgiájának megfelelően, itt lépett be az est vendége: ezúttal Hodosi Enikő (Manoya), aki Oravecz régi barátja. Közös produkciójukban Hodosi Enikő előadásában hallhattuk Oravecz egyik költeményét, amit a költő gitáron kísért.
A latin elemekkel tűzdelt lírikus popdalt követően Oravecz költészetének kezdetei kerültek terítékre. A fiatal költő első versei 1994-ben láttak napvilágot egy antológiában, pedig ahogy zenész, úgy költő sem akart lenni. De megismerkedett a Kárpáti Kamil vezette, fiatalokból álló művészeti csoporttal, akik versírással is foglalkoztak, aminek hatására ő is próbálkozott. Szentmártoni szerint egyébként, Oravecz képzőművészeti korszakai érződnek a verseiben.
Szó esett arról is, hogy dalszövegeket is ír: többnyire a rossz versekből születnek a jó dalszövegek. Illetve azt is kihangsúlyozta, hogy milyen különleges rezgése, együtthatója van a zenés felolvasásoknak. Az akusztikus és a vokális élmény keveredése segíti a befogadót egy varázslatos világba jutni. Ehhez kapcsolódva beszélt arról, ezek a hatások miként nyilvánulnak meg a flamenco táncban: hogyan beszéli el a zenét a tánc és a tánc a zenét, hogyan alkot egy harmóniát a két különböző művészeti ág. Ezután már meg se lepődtünk a Bajnay Bea táncművésszel közös flamenco produkció láttán.
Oravecz önmagát ?rendszerelemző? emberként definiálja. Szerinte ez az attitűd benne rejlik a műveiben. Könnyen felismeri a költői rendszereket, nyelveket, és képes akár több verset írni úgy, hogy az egy konkrét költő hangján szólal meg.
Ezt újabb produkciók követte. Oravecz Péter Ősz című versét Máthé Zsolt színművész adta elő, majd a szerző ismét színpadra lépett Hodosi Enikővel, akivel előbb a ?Nescafé? című dalt adták elő, majd egy Nick Cave balladát, amely egy régi skót dallam nyomán íródott.
Tóth Júlia Éva
