Orr Máté: Schrödinger jaguárja és Gaál Kata: Kibillent harmónia, Várfok Galéria
A Várfok Galéria két fiatal művésze állít ki az intézmény fő helyszínén. A galéria L alakú terének egyik részében Gaál Kata installatív munkái, a másikban Orr Máté festményei láthatók. És bár a két alkotó egészen másféle vizuális nyelvet beszél, ezek a művek mégis izgalmas párbeszédekbe lépnek egymással. A két œuvre a groteszk fogalma mentén összekapcsolható.
Orr Máté sötét, homogén háttér előtt megfestett jelenetei a klasszikus festészeti hagyományokat idézi, ezekről a kompozíciókról eszünkbe juthatnak a nagy németalföldi festők, lényei pedig Hieronymus Bosch világát idézik. Azonban Orr csavar egyet a 19. századi csendéletek és tájképek világán. Míg ez utóbbiak a világban uralkodó rendet, harmóniát kívánták megjeleníteni, addig Orr legújabb alkotásai szembe mennek a természetről alkotott elvárásainkkal. Olykor a naturalisztikusan megfestett figurák mellé sematikus formák kerülnek, máskor egy kakas tigriscsíkokkal gazdagodik, olykor pedig egy unikornis teadélutánra hívja barátját, a karvalyt.
Gaál Kata is a harmonikus valóságészlelésünket borítja fel. A mostani kiállításon látható az Instabil monumentális diplomamunkája is. Ez a mű megmutatta Gaál markáns társadalomkritikai hangját, ami azóta is meghatározó a munkásságában. Az alkotó művein a különféle sztereotípiákat kérdőjelezi meg, miközben kompozíción egymásba mossa a valóságot a mesevilággal és a virtuális térrel. Munkáit behálózzák a gombostűk, amely erős szimbólumként is működik kompozícióin: bele vagyunk szögelve a szerepeinkbe, a szituációkba, a származásunk meghatározza a mindennapjainkat, a múltunk megpecsétel minket.
A kiállítások november 6-ig látogathatók.
Pauer Gyula: Pszeudo festmények, acb Galéria
Az acb Galéria a 2012-ben elhunyt művész életének utolsó évtizedét meghatározó pszeudofestészeti programja előtt tiszteleg. A most látható munkák azért is különlegesek, mert zömében a 2005-ös Műcsarnok-beli retrospektív kiállítás után keletkeztek, emiatt talán ez az életmű legkevésbé ismert része.
Pauer festékszóróval létrehozott festményei a plasztika és a sík kép határán egyensúlyoznak. A művész maga így ír 2007-ben új műveiről: „Ezek nem absztrakt képek, nem is elvont jelentéssel bírnak, nem leírók, nem epikus képek, nincs történetük, a történetük elmúlt már. Elemi erővel a fény és az árnyék, valamint a színek segítségével pillanatokat ábrázolnak (…) radikális festményeknek is mondhatnám őket, mert semmilyen más céljuk nincs, mint az, hogy képek. A festészetnek, mint olyannak a gyökeréig hatolnak és rákényszerítik a nézőt, hogy értelmezze őket, ez az interaktivitásuk. Nem ábrázolnak mást, mint azt, hogy festmények. A pszeudo-technikának, az aerografikának a monokronitását hordozzák ezek a fényt behelyettesítő színek és a fény hiányát megjelenítő árnyékok.”
A kiállítás október 29-ig látogatható.
Női történetek a rajztól az animációig, INDA Galéria
A kiállítás négy női alkotó munkásságán keresztül vizsgálja az álló- és mozgókép közötti különbséget. Magyarósi Éva, Szabó Eszter, Ágnes von Uray-Szépfalvi és Wundert Judit animációin és azok alapjait képező, önmagukban is érvényes képeken (rajzokon, festményeken) keresztül teszi fel a kérdést: hogyan változik a kép jelentése, ha állóképként vagy, ha az animáció fázisrajzaként tekintünk rá. És hogyan gazdagodik a jelentéstartomány azáltal, ha a kettő együtt van kiállítva? A válogatás másik szempontja a női tekintet, ami a bemutatott képeket és animációkat karakteresen, de eltérő módon határozza meg.
Uray-Szépfalvi például Bartókhoz hasonlóan a hagyományból táplálkozva, esszecialista módon értelmezi a női szerepeket. Az idei Leopold Bloom Award nyertesét, Szabó Esztert az a hatalmi mechanizmus érdekli, ami eltünteti a női tapasztalatokat, a nők szempontjait. Magyarósi Éva Tundra animációjában a nőiség a természettel és saját környezetével való viszonyáról, azzal történő eggyé válásáról szól, míg Wunder Judit a magány és társtalanság kérdését vizsgálja: kötelék című animációs filmjének főszereplője egy fiatal nő, aki lakásában elszigetelten éli napjait, és szerelem után vágyakozik.
A kiállítás november 26-ig látogatható.
KOL-LABOR ‘21, Godot Labor
A Godot Labor tizenegy művészének csoportos kiállítása látható a Godot Labor négy emeletén. Bár ezek a művészek egészen eltérő vizuális nyelvet beszélnek, most mégis úgy kerültek egymás mellé, hogy munkáik között meg lehet találni a közös pontokat. És mind a tizenegy művész a valóságnak egy jelenségéről fogalmazza meg a gondolatait.
Hermann Zsófia légies alakjai a nőiség és a természet kapcsolatáról mesélnek, Tétényi Gabriella arról, hogy a szexipar milyen módon deformálja a világunkat. Hajgató Terézia egy belső világba invitál minket az ornamentikával dúsan átszőtt kompozícióival, míg Plank Antal a valóságból kihasított szeletekből konstruálja meg a szobrait. Kaszás a képsík felosztásával, szétmetszésével operál, Szabó Kristóf az urbánus környezet és az egyén viszonyát analizálja. Balogh Kristóf Gábor a múlthoz való viszonyunkat teszi kérdéssé. Gáspár Annamária kompozíciói a sisterhood fogalma mentén is értelmezhetők, míg Gallai Judit Ágnes cianotípiái a nőkben rejlő istenit kutatják. A legfelső szinten Gulyás Andrea Katalin és Kis-Prumik Zoltán a valóságészlelésünket zavarják meg a kiállított munkáikkal.
A kiállítás október 31-ig látogatható.
Otthonról haza, Faur Zsófi Galéria
Hogyan lehetséges otthonról hazamenni? Mit vihetünk magunkkal, ha e két pont között ingázunk és mit akkor, ha többet már nincs visszaút? Mitől válik az otthon otthonná és mikor szűnik meg azzá lenni? Hány otthonunk lehet egy időben? A Faur Zsófi Galéria csoportos kiállításán szereplő művészek ezek a kérdéseket járják körül és értelmezik a saját szemszögükből. A tárlat izgalmát az adja, hogy nemcsak képzőművészeti alkotásokat tekinthetünk meg, hanem irodalmi műveket is: a kiállított műtárgyakra kortárs írók reflektálnak, így születik meg a párbeszéd az irodalom és a képzőművészet között.
A kiállítás november 5-ig látogatható.
Nádler István: Szabadon, IKON, Vajda Múzeum, Szentendre
Nádler István kiállítása a szentendrei Vajda Múzeum emeletén a legújabb papírmunkáit mutatja be. A ciklus, ahogy Nádler ars poeticájában megfigyelhető, folyamatosan visszautal korábbi törekvéseire, de túl is lép azokon. Ezek a papírmunkák a fent és a lent területét egyesítik, miközben céljuk a közép folyamatos fenntartása. Ahogy a művész maga is megfogalmazza: „A közép a harmónia, ami az ellentétes erőket egyesítő szándékkal oldja. A közép nem más, mint a lélek harmóniája, az a ritka pillanat, mikor az ego nem figyel, nem akar. Mindig ennek a középnek valamelyik ellentétes oldalán áll az ember. Egész pályám e két oldal ismeretéről, feldolgozásáról szól.”
A kiállítás január 9-ig látogatható.
Fajgerné Dudás Andrea: No FOMO, Godot Galéria
Fajgerné festményei és performanszai a női lét marginális kérdéseit járják körbe. Hagyományos női szerepeket ölt magára, miközben provokatív, zavarba ejtően intim megnyilvánulásaival, tabudöntögető attitűdjével folyamatosan feszegeti a határokat, felrúgja a hagyományos férfi-női szereposztást.
A No FOMO című kiállítás a láthatatlan munkát végző nőt, anyát és művészt helyezi előtérbe, aki szakít a klasszikus női szerepekkel, hogy alkotóként kiteljesedhessen és elvégezhesse a “rábízott” művészi munkát. Ahogy Popovics Viktória megfogalmazta: Fajgerné „fehér, középosztálybeli, Közép-Kelet-Európában élő nőként tisztában van helyzetével, nyugathoz képest elmaradott, a harmadik világhoz képest boldog és nyugodt élete van. Köztes „in between” helyzetben van, mint ahogy festészete is a figuratívitás és az absztrakció között helyezkedik el új sorozatában”.
A kiállítás november 13-ig látogatható.
Féner Tamás: Attribuált portrék, 2B Galéria
Féner Tamás többféle módon közelített a portré műfajához. A 2B Galériában látható legújabb sorozata tulajdonképpen egy kísérlet: a művész által szeretett és becsült személyek portréit tárgyakkal együtt ábrázolja. Tulajdonképpen attribucióval látja el ezeket az arcokat.
Ez a játék odáig megy, hogy néha már csak maga az attribútum, az ábrázolni személyre utaló holmi van jelen, maga az arc nincs. Ilyen a Schaár Erzsébet-kép is, amelyen a művésznő egy ismert kisplasztikája szerepel a fotón vagy a Bálint Endre-fotó, amin az alkotó egyik fontos motívuma, a szentendrei halász-cégmesterpinceablak rácsát ábrázoló grafikáját ütközteti Bálint parasztházának udvari képével. A Féner fotóin megjelenő tárgyak mindig szimbólumok, amelyeknek dekódolható jelentésük van.
A kiállítás november 12-ig látogatható.
Szíj Kamilla: Ugyanaz mégsem, Vintage Galéria
Az Ugyanaz mégsem kiállítás Szíj három nagyméretű és egy kisebb lapokból álló szitanyomatát tárja a látogatók elé. Ezek a friss alkotások ugyan sokszorosító technika segítségével jöttek létre, mégis egyedi nyomatok, amelyek kiindulópontjai ceruzarajzok és a xilográfia során használt fadúc voltak. Szíj a dúcokat lefotózta, a fotókon így nemcsak a vonalrajzok, hanem a faerezet is megjelent, majd a digitális képeket fotóemulzió segítségével szitaszövetre vetítette.
A sziták különböző variációk szerint ismétlődő, egymás mellé való nyomtatásával végül két 3 méteres és egy 4,5 méteres monokróm mű készült el. A kisebb lapoknál a két színnel egymásra nyomtatott mintázatok rendszere szerint a pirossal szitázott vonalak változatlan állásúak, míg a feketével nyomottak variálódnak.
A művek alapját Szíj Kamilla úgy alkotta meg, hogy a lapokat, illetve a táblákat négyzet alakban összeillesztette és az így kapott tömbre egy vonalat rajzolt, majd a modulokat összekeverte, és a középvonalakat összekötötte egy másik vonallal. Ezt a műveletet többször megismételte, ennek eredményeként a nyomóminták tetszőleges pozíciójú és állású egymás mellé illesztése ellenére is a szerteágazó vonalak az egységek szélein esetenként folytatólagosan egymáshoz kapcsolódnak.
A kiállítás november 5-ig látogatható.
Having no common past, let’s have a common future, FKSE
Az FKSE új kiállításán Győri Blanka, Kopacz Kund, Pacsika Rudolf, Petrányi Luca, Szemző Zsófia munkáit tekinthetjük meg, alkotásaik egy kortünet leképezéseiként értelmezhetők. A művek reflexiók a távlatnélküliségre, arra, hogy az idő linearitása megtört és egyéni narratívákra fragmentálódott. Párhuzamos valóságokban, relatív egyidejűségben élünk, pontszerű az idő- és tértapasztalatunk.
A felejtés tűnik az egyetlen kollektív cselekedetnek, amit korunk kínál. Mintha a felejtés lenne az a képességünk, hogy fel tudjuk találni az újat: az emlékekben, a jelentést vesztett szimbólumokban, a kollektív tudattalanban, a múltbéli utópiákban, a nosztalgiában. A jelenről való megfeledkezés a múltba vezet, ám kérdéses, hogy a letűnt korszakokon átszüremlik-e a jövő lehetősége. Miként lehet közös sajátunk egy, a múlt által kirajzolódó jövőkép?
A kiállítás november 4-ig látogatható.
Nyitókép: Markus Spiske/Pexels
