Két magyar színész is szerepel benne
A második világháború háttere előtt játszódó szerelmes film színhelye a kollaboráns francia Vichy-kormány által ellenőrzött marokkói Casablanca, amelyet menekültek, ellenállók, spiclik, szerencselovagok népesítenek be. Rick Blaine (Humphrey Bogart), a kétes múltú amerikai Párizsból érkezett ide hű barátjával, a zongorista Sammel. Bárjában egy nap titokzatos pár bukkan fel: a cseh ellenálló Victor Laszlo (Paul Henreid), aki nemrég szökött meg egy német fogolytáborból és felesége, a szépséges Ilsa (Ingrid Bergman). Mint gyorsan kiderül, Rick és Ilsa valaha, még egy másik életben halálosan szerették egymást, de a nő egy nap eltűnt a férfi életéből, és most arra kéri: segítsen, hogy férjével kijussanak Amerikába. A történet végén Ilsa – bár még mindig szereti Ricket – a férjével együtt felszáll a repülőre. Az alkotásban két magyar színész is szerepel: a hamis útlevelekkel üzletelő Peter Lorre, azaz Lőrincz Péter és főpincérként Szőke Szakáll, azaz Gerő Jenő, a stáblistán S. K. Sakall néven.
A sztori még a forgatás alatt is változott
A film alapjául a Murray Burnett és Joan Alison által írt, de be nem mutatott Everybody Comes To Rick című darab szolgált, amelynek jogait a Warner Brothers 20 ezer dollárért vásárolta meg. (A darab 1991-ben színre került egy londoni színházban, de alig hat hétig futott.) Elsőként a címet változtatták meg. A sztorin több író dolgozott, és az még a forgatás alatt is változott. Maguk a szereplők sem tudták, Ilse végül felszáll-e a repülőre. Biztos csak az volt, hogy egy férjes asszony egy másik férfiért nem hagyhatja ott az urát, tehát ha Rickkel tart, Laszlónak mindenképp meg kellett volna halnia.
Miért volt szükség a filmtörténet egyik legemlékezetesebb ködjelenetére?
Az alig több mint két hónapos forgatás szinte teljes egészében a stúdióban zajlott, az utcai jelenetekhez egy másik film díszleteit használták. A háborús előírások miatt a stáb repülőtéren sötétedés után nem dolgozhatott, így az utolsó pillanatokban látható repülőgép sem igazi. A filmtörténet egyik legemlékezetesebb ködjelenetére azért volt szükség, hogy ne látszódjon: a gép kartonból van.
Az alkotóknak számos apróságra is oda kellett figyelniük: például Bergman magasabb volt Bogartnál, akinek emiatt a forgatáson duplatalpú cipőt kellett hordania, a kameráknak pedig lehetőleg a művésznő bal profilját kellett venniük, mert csak azzal volt megelégedve.
Bergman és Bogart nem szívlelte egymást
A reklámgépezet 1941-ben még azt terjesztette, hogy a két főszerepet a későbbi elnök Ronald Reagan és Ann Sheridan játssza majd. A valóságban a férfi főszerepre senki sem jött számításba Bogarton kívül, a nőire először a francia Michelle Morgant vették számításba, de mivel érte 50 ezer dollárt kellett volna fizetni, inkább a feleennyiért is megszerezhető svéd színésznő mellett döntöttek. Bergman és Bogart a való életben nem szívlelte egymást (sem azelőtt, sem azután nem szerepeltek együtt), a vásznon azonban tökéletes párost alkottak, olyannyira, hogy Bogart soros felesége is féltékeny lett.
Minden gonosz náci vagy olasz
Érdekesség, hogy a náci Strasser őrnagy szerepét alakító német Conrad Veidt a valóságban ki nem állhatta a fasisztákat, hazájából is azért kellett elmenekülnie, mert az SS halállistáján szerepelt, Hollywoodban viszont csak gonosz náci szerepekre szerződött. A stúdió a külföldi forgalmazás profitjának növelése érdekében döntött úgy, hogy minden ellenszenves szereplőnek Amerikával hadban álló országból kell származnia, így lett minden gonosz náci vagy olasz.
Nem jelölhették Oscarra
A Casablancát bemutatása után a Variety „ragyogó antifasiszta propagandának” nevezte, a New Yorker elfogadhatónak ítélte. A fekete-fehér melodráma az 1943. évi Oscar-gálán a nyolc jelölésből a legjobb forgatókönyvnek, a legjobb filmnek és a legjobb rendezésnek járó díjat nyerte el. A legjobb dalért járó elismerést azért nem kaphatta meg, mert az As Time Goes By egy 1931-es musicalből származik, így nem is jelölhették. 2010-ig ez volt az utolsó alkalom, hogy a legjobb filmek között tíz alkotás versenyzett, Kertész pedig négy jelölést követően szoríthatta magához az aranyszobrocskát.
Roosevelt Churchillel együtt nézte meg
1943-ban Roosevelt elnök Churchill brit kormányfővel tartott casablancai találkozója után ezt a filmet nézte meg a Fehér Házban – amelynek neve spanyolul casa blanca.
Minden idők egyik legjobb filmje
A Casablanca az ötvenes évekre már a Warner harmadik legsikeresebb filmjének számított, 1977-re a legtöbbet sugárzott amerikai film lett, és a közönség ma is imádja. Az amerikai filmakadémia 1999-ben az Aranypolgár után minden idők második legjobb filmjének nyilvánította, de tizenöt éve már csak harmadik A Keresztapa mögött.
Csókok és szállóigék
A Casablanca vezeti a filmes szállóigék és a legemlékezetesebb csókok listáját. Azon kevés alkotás egyike, amelyet más filmesek is idéznek, és hat mondata is bekerült a filmtörténet legemlékezetesebb mondatai közé. A „Fel a fejjel, kölyök” nem szerepelt a forgatókönyvben, Bogart rögtönözte a kamerák előtt, a köztudatba átment „Játszd újra, Sam” (Woody Allen filmjének címe) pedig ebben a formában el sem hangzik.
„Átszinkronizálás”
Minden idők egyik legromantikusabb alkotását Magyarországon 1947-ben játszották először a mozik, feliratosan. Szinkronizáltan csaknem két évtizeddel később, 1966-ban mutatták be a Magyar Televízióban, de a rendszer számára kínos politikai vonatkozásai miatt megvágott, „átszinkronizált” változatban. Így a híres utolsó mondat („Louis, azt hiszem, ez egy gyönyörű barátság kezdete”) helyett Bogart ezt mondta: „Louis, maga ugyanolyan szentimentális, mint én.” A filmet 2016-ban kiváló képminőségű, digitálisan restaurált kópiáról, eredeti nyelven és magyar felirattal vetítették ismét a magyar mozikban.
A Kertész Mihály által rendezett filmklasszikust 1989-ben az elsők közt vették fel az amerikai kongresszusi könyvtár által létrehozott filmregiszterbe, így az amerikai filmörökség részeként tartják számon.
Nyitókép: Humphrey Bogart és Ingrid Bergman a Casablanca című filmben. Fotó: Photo12 via AFP/7e Art/Warner Bros.
