Az idei fesztivált szeptember 9. és 13. között rendezik meg Celldömölkön.

A fesztivál célja a találkozás. Olyan társulatokat szólítanak meg, amelyeknek fontos a közösségi gondolkodás, a társadalmi problémákra való érzékenység.

A találkozó öt napja alatt hat helyszínen tizenhárom csapat tizenhat produkcióját láthatja a közönség. A programban a progresszívebb szemléletű előadások mellett helyet kapott zenés szórakoztató előadás, színházi nevelési program, monodráma, valamint diákoknak és gyermekeknek szóló előadás is.

A fesztiválon a visszatérő vendég k2 Színház és a Rév Színház két előadással vesz részt. A nyitó estén kerül bemutatásra az Orlai Produkciós Iroda és a Szentendrei Teátrum koprodukciójában létrejött Hamis hang című előadás.

Orosz Ákos az egykori bencés klastrom pincéjében mutatja be Szökés című monodrámáját.

A Manna Produkció szintén egy monodrámával vesz részt a programban: a Radiokatív Marie Curie kivételes személyiségét mutatja be.

Az bOdyssey project Escape című érintésterápiáján vehetnek részt a kalandra vágyó látogatók. A Trainingspot Társulat Re-Play című szobaszínházi előadását, amelyet a színház felújított közösségi előterében játszanak. A DEKK Színház, a FÜGE és a Kőszegi Várszínház produkciója, a Garázsbanda pedig vidám estét ígér.

A 11. SLOSzT gyerekprogramokban is bővelkedik. Piaci forgatagban mutatkozik be a pápai Szó és Kép Színpad a Három kívánság című vásári mesével. Ezt követi a Káva Kulturális Műhely Boszorkányüldözés című, óvodásoknak szóló színházi előadása. A házigazda Soltis Lajos Színház és a Trainingspot Társulat koprodukciójában készült tárgyanimációs mese, a Janka ágya tárul kicsik és nagyok elé. A Soltis Lajos Színház, a Kőszegi Várszínház és Kb35 Inárcs koprodukciójában készült Kárpáti Péter-darab, A Cinóber hadműveletet a KMKK színpadán mutatják be.

A találkozón részt vesz az erdőszentgyörgyi (Erdély) Bodor Péter Színkör, akik a Vízkereszt, vagy amit mi akarunk című előadással érkeznek. A fesztivált a kb35 Inárcs kiNŐttem című monodrámája zárja vasárnap délután. Ezt követi a záróünnepség és a díjak kiosztása.

Az előadásokat szabadon látogatható szakmai beszélgetések kísérik. Vendégek: Kozma András Hevesi Sándor-díjas dramaturg, rendező, a Nemzeti Színház nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársa, Szűcs Katalin Ágnes színikritikus, a Criticai Lapok alapító főszerkesztője, Upor László Jászai Mari-díjas dramaturg, műfordító, a Színház és Filmművészeti Egyetem megbízott rektora. A moderátor Ölbei Lívia színikritikus, újságíró.

Nyitókép: Vasvári Csaba és Nagy Dániel Viktor a Hamis hang című előadásban. Fotó: Deim Balázs