A pandémia miatt félbeszakadt 2020/21-es évadot május végétől folytatja a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Eközben már javában készül a teátrum a 2021/22-es évadra, amely igazán fergeteges előadásokat ígér.

„125 éve a város szívében” – így hangzik a következő évad szlogenje, hiszen a kecskeméti belvárost ékesítő épület a 125. születésnapját ünnepli. A Katona József téren álló műemlék színházépület, illetve a Ruszt József nevét viselő Stúdiószínház esetében egyaránt esedékessé vált a felújítás. A tervelfogadás már megtörtént, hamarosan a kivitelezés fázisába lép a folyamat, hogy a teátrum minden játszóhelye egyrészt még inkább a nézők kényelmét szolgálja, másrészt megfeleljen a legújabb technikai igényeknek.

„1892-ben I. Ferenc József apostoli magyar király és Erzsébet királyné császári és király felségek királlyá koronázásának 25. évfordulója alkalmából döntött úgy Kecskemét város tanácsa, hogy színházat épít, amelyet 1896-ban adtak át” – idézi fel Cseke Péter, a színház Kossuth-díjas igazgatója. „Az évforduló méltó megünneplésére Lévay Szilveszter–Michael Kunze: Elisabeth című musicalét választottuk. Emellett számos, a 125. évadhoz kapcsolódó kiegészítő programmal is készülünk majd közönségünknek.”

Az évadban továbbá kiemelt figyelmet kap Karinthy Ferenc születésnapjának 100. évfordulója. A Kossuth-díjas magyar író, drámaíró, dramaturg két egyfelvonásos darabját tűzi műsorra a Kecskeméti Nemzeti Színház és a Karinthy Színház koprodukciója: a Gellérthegyi álmokat és a Dunakanyart láthatják a nézők először Kecskeméten, majd Budapesten. A közelgő Petőfi-emlékév alkalmából pedig Petőfi Sándor egyetlen, 1846 telén keletkezett drámájából készül színpadi produkció.

Nemzetivé válásának köszönhetően a kecskeméti teátrum immár saját énekkarral is büszkélkedhet. A zenei tagozatra a következő évadban óriási megméretés vár, ugyanis három nagyszínpadi zenés produkcióval örvendeztetik meg a nézőket: az Elisabeth című musicallel, a Cirkuszhercegnő című nagyoperettel, illetve a Bánk bán című nagyoperával.

Kilencedik évadát kezdi a Kecskemét City Balett (KCB) mint a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tánctagozata. „A színház zenés bemutatóiban évről évre megvalósuló intenzív és magas minőségű táncművészi jelenlét ezúttal az Elisabeth című musicalben és a Cirkuszhercegnő című nagyoperettben mutatkozik majd meg. A balettegyüttes életének igazi mércéje azonban minden évadban a saját táncszínházi bemutató” – konstatálja Barta Dóra, a KCB művészeti vezetője. Az ő koreográfiájában mutatják be a magyar operairodalom egyik mindenki által ismert, emblematikus klasszikusát, a Bánk bánt. Gyermekeknek, de akár a család egészének egyaránt szóló előadásuk, a Hamupipőke továbbra is műsoron marad.

„A Nemzeti Táncszínházzal kialakított szoros együttműködésben – a Kecskeméten létrejött bemutatóink budapesti vendégjátékán túl – a következő évad egy nagyszabású projektet is tartogathat, kiemelkedő táncművészeti csemegeként” – vetíti előre.

Nyáron sem pihen a színház

Nyár végéig folyamatosan pótolják
a 2020/21-es évad bemutatóit, illetve több tájelőadás is vár a társulatra a
Fertőrákosi Barlangszínházban, a Várudvar Színpadon Szigligeten, a Szarvasi
Vízi Színpadon és a Békéscsabai Jókai Színházban.

Az Együtt a művészetért díjátadó gálára 2021. július 30-án kerül sor, jegyek hamarosan kaphatók rá a színház jegypénztáraiban.

A nyári menetrend megszokott, kedvelt produkciója, az Újvilág Passió szeptemberben új helyszínen lesz látható, s további kiegészítő programok kapcsolódnak majd hozzá.

Nyitókép: Szabó Dorottya (b) Teca és Varga-Huszti Máté (j) Péter szerepében Eisemann Mihály–Békeffi István–Halász Imre Egy csók és más semmi című színdarabjának próbáján a kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban 2021. február 24-én. A darabot Szőcs Artúr rendezésében állították színpadra, a bemutatót a koronavírus-járvány miatt később tartják. Fotó: MTI/Ujvári Sándor