Úgy tartja a mondás, hogy háromféle ember létezik, ami a karácsonyi filmes preferenciákat illeti. Az első vallásos eltökéltséggel nézi újra, ahogy Kevin elbánik az otthonába betörő két gazfickóval. A második 20 év elteltével is könnyesre röhögi magát a lecsúszott rocker, Billy Mack Christmas is All Around című slágerén az Igazából szerelmet nézve. A harmadik szerint pedig addig egész biztosan nincs karácsony, amíg Hans Gruber (Alan Rickman) le nem zuhan a Nakatomi Plazáról a Die Hard – Drágán add az életed! végén. A profik pedig az Igazából szerelem után nézik meg a Die Hardot, hogy Rickman megbűnhődjön azért, amit Emma Thompsonnal tett.
Vannak, akik a Tapló télapó vaskos poénjaira esküsznek, akik ezredszer is megnézik a gyerekekkel a Télaput, a Mi a manó?-t vagy a Grincset, és persze azok, akik szerint a karácsony tulajdonképpen azt jelenti, hogy elmenekülünk egy behavazott angol kisvárosba és szerelembe esünk Jude Law-val (Holiday). Ha azonban unalmas már kissé a megszokott paletta, és nem akarunk elmerülni a streaming csatornák szezonális romantikus szirupjában sem, de mégis néznénk valamit az ünnepek alatt, ajánlunk tizenhárom (na jó, igazából jóval több) remek filmet, amelyek vagy hangulatba hoznak, vagy éppen szokatlan perspektívából kapcsolódnak a karácsonyhoz.
1. Erőszakik
Ha már a szokatlannál tartunk, kezdjük is a sort a zseniális drámaíró, Martin McDonagh (Kripli, Vaknyugat, Párnaember) legelső filmjével, amely megannyi egyéb díja mellett méltán érdemli meg a Minden Idők Legrosszabb Magyar Címadása trófeát. Az eredetileg In Bruges – azaz: Brugge-ben – című mozi volt a 2008-as Sundance Filmfesztivál nyitófilmje, története szerint Ray (Colin Farrell) és Ken (Brendan Gleeson) profi bérgyilkosok, akik legutóbbi munkája kapcsán azonban támadt egy kis zűr, ezért a góré (Ralph Fiennes) jobbnak látja kényszervakációra küldeni őket.
Londonból így a belgiumi Brugge-be utaznak karácsonykor, amíg tisztázódik a helyzet, és megpróbálnak turistaként viselkedni a flamand városkában. Ken élvezi az ünnepi hangulatot és a festői városka adta nyugalmat, Rayt azonban kísértik a véres események, és állandóan zabszem van a fenekében. Miközben a főnök hívását várják, fura figurák egész sorával ismerkednek meg az ott forgató amerikai törpe színésztől a titokzatos Chloe-ig (Clémence Poésy), aki elcsavarja Ray fejét.
Belgium mézeskalács városán és a színészi alakításokon túl azért is nagyon élvezhető McDonaugh filmje, mert azon alkotások egyike, amelyek bármilyen, valóságtól elrugaszkodott téma dacára mégis nagyon hasonlítanak az életre. Vannak benne teljesen random találkozások, történnek jó dolgok és rosszak, olykor pedig olyan döntések elé állítják az embert, amelyek mindent megváltoztatnak.
2. Karácsonyi lidércnyomás
A történet szerint Jack Skellington a Halloween szellemét bemutató horrortelepülés ünnepelt sztárja, ám egy idő után beleun az egyre sematikusabbá váló rémisztgetésekbe. Valami másra, többre vágyik. Az erdőben sétálva rálel a karácsony esszenciáját képviselő Christmas Townba vezető átjáróra. A Mikulásnak otthont adó településen kilyukadva Jack egy számára nehezen felfogható ünnepet tapasztal meg, amely veszedelmes módon beindítja a fantáziáját. Hősünk rövid idő alatt olyan elhatározásra jut, amely katasztrofális következményekhez vezet.
Tim Burton animációs horrormeséje bátran hívható igazi, nagy hatású kultmozinak. Egyedi látványvilága klasszicizálta a rendező egyedi vizuális stílusát, zenéje pedig Danny Elfman legjobbjai közé tartoznak. A film legerősebb fegyvere a lenyűgöző látványvilág: a Burton rajzain és karakterein alapuló, elsősorban stop-motion bábtechnikával megvalósított abszurd, gótikus, girbe-gurba vonalakkal megrajzolt mesevilág, amely az elmúlt évtizedek alatt szinte semmit sem veszített varázsából. Tipp: Tim Burton-rajongóknak az Ollókezű Edward is remek karácsonyi szórakozás, a stop-motion animáció csodálói pedig csettinteni fognak, ha megnézik Wes Anderson az egész család számára tökéletes, Fantasztikus róka úr című meséjét.
3. Tangerine
Felvirrad karácsony napja Tinseltownban, és a Sin-Dee nevű szexmunkást kiengedik a sittről. Amikor megtudja, hogy barátja és stricije, Chester képtelen volt hű maradni hozzá a bent töltött 28 nap alatt, legjobb barátnőjével, Alexandrával útra kel, hogy végére járjanak a pletykának. Izgalmas odüsszeiájuk során bejárják Hollywood külkerületeit, ahol kiderül, hogy más is küzd a hűtlenség problémájával.
Ebből már kitalálható, hogy a Tangerine nem a tipikus családi film karácsonyra, viszont végtelenül szórakoztató, abszurd és semmihez sem hasonlítható. Sean Baker, az idei Arany Pálma-díjas, általunk is nagyon szeretett Anora rendezője 2015-ös moziját iPhone 5-ökkel forgatta Amerika egyik olyan bugyráról, ahová nem nagyon lehet bekukkantani.
A Los Angelesben játszódó történet során egy ponton az egyik karakter szájából elhangzik, hogy a város csak egy „gyönyörűen becsomagolt hazugság” – ünnepi díszítés van mindenhol, miközben az emberek rövidnadrágban sétálnak. Baker – Hollywooddal ellentétben – azonban fimjei hőseihez hasonlóan az igazságot keresi és nem rest bemutatni a társadalom peremvidékeiről származó életek realitását.
4. 8 nő
A musical téli műfaj. Mármint a klasszikus, old school, filmes musical: ilyenkor ugyanis sokkal könnyebben veszi be a gyomrunk a szentimentális túlzásokat – sőt, a giccset is. Le lehet porolni a Muzsika hangját és a My fair lady-t, vagy választhatunk egy kortársabb francia gyöngyszemet, az Agatha Christie-krimikre emlékeztető, Robert Thomas azonos című darabjából adaptált 8 nőt.
Egy vidéki kúria lakói készülődnek a karácsonyra, amikor szörnyűség történik: a ház urát holtan találják szobájában. A nyolc jelenlévő nő mind közel állt az áldozathoz, és nyilvánvalóan köztük van a gyilkos. Elkezdődik hát a nyomozás, amelynek során vitáknak, árulásoknak és kitárulkozásoknak vagyunk tanúi. Ahogy az lenni szokott, hamarosan kiderül, hogy mindenkinek van valami takargatnivalója, és lett is volna oka a gyilkosságra.
A 8 nő 2002-ben elnyerte Berlinben az Ezüst Medve díjat, amellyel főként a nyolc főszereplő (Catherine Deneuve, Isabelle Huppert, Emmanuelle Béart, Fanny Ardant, Virginie Ledoyen, Danielle Darrieux, Ludivine Sagnier és Firmine Richard) kiemelkedő teljesítményét értékelték. Francois Ozon filmje pedig tényleg igazi jutalomjáték volt nekik: egy fekete humorban tocsogó szappanopera-musical, amelynek különlegességéhez ráadásul az is hozzájárul, hogy teljesen filmszerűtlen.
5. Legénylakás
A szürke kis irodakukac, Buddy Baxter (Jack Lemmon) egyszerűen képtelen nemet mondani, amikor főnökei nógatják: engedje át legénylakását holmi alkalmi légyottokhoz. Mivel fél, hogy végképp elvágja magát a munkahelyén, jobb meggyőződése ellenére ismét és ismét enged, mígnem egy este ott találja a lakásán közvetlen főnöke elhagyott szeretőjét, aki bánatában kis híján öngyilkos lett. Miss Kubelik (Shirley MacLaine), a lifteslány az illető, akibe titkon Baxter maga is szerelmes. Most két legyet üthet egy csapásra: megmenti imádottja életét, és életében először a szavát is felemeli.
Az 1960-as Legénylakást tartják a vígjátékokban igen erős Billy Wilder egyik legjobb filmjének, holott a filmben bemutatott munkahely légköre, a végtelennek tűnő folyosók és irodák, a bürokrácia a remény elől minden levegőt elszívó atmoszférája nem éppen vidám. Mégis, a két csodálatos színész játéka miatt pozitív lesz a kicsengés. Remekművel van dolgunk, ráadásul azt is megtanítja Wilder, hogy valójában nincsenek elhibázott életek. A díszlet ráadásul a magyar Trauner Sándor (Alexandre Trauner) Oscar-díjas mesterműve.
6. Harry Potter-filmek
A musicalek mellett van még egy műfaj, amely különösen jól csúszik az ünnepi időszakban: a fantasy-k. Még közelebbről: gyerekkorunk kedvenc, varázslatos kalandjai, főleg abban az esetben, ha azok ráadásul még regényadaptációk is. Szezonja van A Gyűrűk Ura-trilógia újranézésének (szigorúan a bővített verzióké), a Narnia-krónikáknak és természetesen a Harry Potter-saga felelevenítésének.
„Közeledett a karácsony. December közepe táján, egy éjszaka fél méter hó hullott le a Roxfortra.” Így kezdődik a kis árva Harry első varázsvilágbeli ünnepének története. A Potter-univerzumban pedig két dolog biztos: az egyik, hogy a villám alakú sebhely tulajdonosa minden tanévben életveszélybe kerül, a másik, hogy a karácsonynak külön, hosszú szekvenciát szentelnek a könyvek/filmek derekán. A Roxfort-karácsony pedig minden gyerek álma: ropogó hó, hamisítatlan Oxfordi Egyetem-esztétika mágiával, vajsörrel, lebegő gyertyákkal és embermagasságú kandallókkal.
A Harry Potter-saga nyolc filmje a legnagyobb brit színészek közreműködésével és a regényfolyam írója, J. K. Rowling felügyelete alatt készült, jó választás családi mozizáshoz – bár ahogy haladunk előre a sztoriban, a történet tónusa egyre sötétebbé válik. Profi tipp, ha a fantáziavilág peremén játszódó, ám inkább kevésbé ismert történetet nézne: Tarsem Singh 2006-os, Zuhanás című, ámulatba ejtő utazása.
7. Aludj csak, én álmodom
Ha már rongyosra néztük az Igazából szerelmet és a Holiday-t, megvolt a Kőkemény család, de fázunk tőle, hogy a streaming csatornák minden évben szállított karácsonyi romantikus rókalyukába essünk – pedig idén igazán kitettek magukért, például egy kigyúrt férfivá váló hóemberrel –, akad szerencsére néhány klasszikus, amelyet bármikor jólesik nézni.
Az Aludj csak, én álmodomban a bájos, álmodozó Lucy (a nagyon fiatal Sandra Bullock) nap mint nap jegyet árul a metróban. Egyedüli boldogsága egy jóképű idegen, aki minden reggel ugyanabban az időben elmegy a jegyárusító bódé előtt. Lucy ébren álmodozik róla, míg egy nap karácsony előtt aztán megmenti a férfit, aki a vágányok közé, majd kómába esik, és kórházba kerül. A nővér egy félreértés miatt Lucy-t Peter menyasszonyaként mutatja be a családnak: megkezdődik a színjáték, közben pedig a lány megismeri Peter öccsét, Jacket (Bill Pullman).
Hamisítatlan kilencvenes évek hangulat és az elmaradhatatlan happy end: mi kell még? Ezen a metrószerelvényen maradva aztán jöhet sorban Bridget Jones naplója Mark Darcy rénszarvasos karácsonyi pulcsijával, A szerelem hálójában a Joni Mitchellre fát díszítő Meg Ryannel, a Carol mikulás sapkái, Harry és Sally fenyőfacipelése vagy éppen a Nagykarácsony ünnepi gyerekelőadása az Ötvös András által alakított morcos, odarendelt tűzoltóval – aki persze végül beleszeret a darab rendezőjébe. Tipp a párkapcsolatokat illetően egy hangyányit cinikusabb nézők számára: Stanley Kubrick utolsó filmje, a szintén karácsonykor játszódó Tágra zárt szemek, amelyben a kívülről tökéletesnek tűnő Tom Cruise-Nicole Kidman házaspár alámerül a hűtlenségről való fantáziálgatásban, vagy Pablo Larraín (Jackie, Maria) Spencere, ahol Diana hercegnő II. Erzsébet sandringhami kastélyában eldönti, hogy véget vet tündérmeséből rémálommá vált házasságának, miközben a család a a szokásos ünnepi összejövetelre készül.
8. Az élet csodaszép
George Bailey (James Stewart) kisvárosi családapa élete legsötétebb napjait éli, amikor váratlanul megjelenik őrangyala, hogy egy különös utazásra vigye. George szembesül vele, hogy jótettei hogyan szőttek láthatatlan hálót a körülötte élők élete köré, a múlt emlékei és a sosemvolt jövő rémképei között pedig újraértelmezi helyét a világban. A finoman megrajzolt, szívhez szóló történet a karácsony meghittségét és báját idézi, miközben az emberi kapcsolatok fontosságát tárja elénk.
Az élet csodaszép a hétköznapi kisember küzdelmes életét mutatja be, James Stewart alakításában pedig egy remek humorú, első pillanattól kezdve szerethető karaktert ismerhetünk meg, akivel egész biztosan jóban lennénk. Olyan ember, aki valahogy mindig megtalálja az életben a pozitívumot, amikor pedig még ő is elveszti a reményt, azt érezzük, hogy a helyzet már tényleg kilátástalan. Csak a számvetés és csak egy fentről jött megmentő segíthet. Frank Capra filmje igazi karácsonyi klasszikus: nagy kár, hogy valamiért elfeledkeztek róla a tévétársaságok ünnepi műsorainak összeállítói.
9. Életrevalók
Maradjunk az életigenlő, katartikus történeteknél, rendben? A valós eseményeken – és egy korábbi dokumentumfilmen – alapuló Életrevalók a dúsgazdag, egy ejtőernyős baleset következtében nyaktól lefelé lebénult, finom ízlésű, ám magányos, és az életből kissé kiábrándult arisztokrata, Philippe (François Cluzet), valamint a nyomornegyedből érkező, tagbaszakadt, tanulatlan, büntetett előéletű szenegáli bevándorló, Driss (Omar Sy) barátságát regéli el. Driss csak azért jelentkezik a Philippe által meghirdetett gondozói állásra, hogy pecsétet kapjon munkanélküli segély-igénylési papírjára, ám amikor ez a két gyökeresen különböző világ találkozik, a meghatározó közös élmények nyomán kapcsolatukból mély barátság lesz. Érinthetetlenné válnak a külvilág számára.
A 2011-es Életrevalók megérdemelten lett minden idők egyik legnagyobb francia filmsikere: a sztratoszférába lőtte Omar Sy karrierjét (alakításáért első fekete színészként nyerte el a César-díjat), és még egy amerikai remake-et is megélt. Könnyfakasztó, felemelő és nagyon vicces egyszerre: annak ellenére is az ünnephez illik, hogy egy szem karácsonyi jelenetet sem vonultat fel – bár a behavazott Párizs azért meglehetősen hangulatos.
10. Fanny és Alexander
A svédországi Uppsalában járunk a századforduló után. Fanny és Alexander 1907 karácsonya után elveszti édesapját, aki egy jómódú, szabadelvű és szabad életvitelű színészdinasztia tagja volt. Anyjuk a gyászév letelte után férjhez megy egy lutheránus püspökhöz. A nő érzelmei elfedik,mennyire rideg és embertelen a férfi világa: a gyönyörökkel és szórakozással teli életnek vége. Alexander élénk fantáziájában – és ebben a maratoni filmben – összekeveredik álom és valóság: megmérkőzik a püspökkel, de emlékétől nem szabadulhat.
Sejtem, mire gondol a kedves olvasó: Bergmant ajánlani karácsonyra nem egy bögre forró kakaó, de mégis érdemes megbirkózni a 188 perces játékidővel (amit a mester egyébként utólag újravágott 312 percre). A Fanny és Alexander ugyanis a művészileg érett Ingmar Bergman közönségfilmje, szerteágazó felnövéstörténet egy nagy adag misztikummal és mesével.
11. Téli szünet
Egy bentlakásos gimnázium üvegszemű, introvertált és utálatos történelemtanárát a karácsonyi szünetre felvigyázónak jelölték ki azon diákok mellé, akiknek nincs hova hazamenniük. Az intézményben végül csak egy családi problémákkal küzdő, dühös srác és a Vietnamban elesett fiát gyászoló szakácsnő marad vele. Mindhárman hatalmas terheket cipelnek a vállukon, az együtt töltött idő viszont megváltoztatja az életüket.
A kritikusok nem hiába magasztalták tavaly a Téli szünetet: a szereplőgárdája mellett (Paul Giamatti Arany Glóbuszt nyert, Da’Vine Joy Randolph pedig gyakorlatilag minden díjat hazavitt az Oscarral együtt megindító alakításáért) a remekbe szabott forgatókönyv és hát ugyebár az emberi tényező a film igazi ereje. Három teljesen különböző hátterű és másfajta múlttal birkózó ember egy ponton kénytelen megtalálni a közös hangot, a többi pedig már amolyan igazi karácsonyi csoda.
12. Kisasszonyok
Ezúttal nem három idegen, hanem öt nő marad magára egy házban: Jo, Amy, Beth, Meg és az édesanyjuk. Az apa a polgárháborúban harcol, így a nők kénytelenek nélküle boldogulni. Greta Gerwig (Lady Bird, Barbie) író-rendező egy nagy klasszikust vitt filmre igazi szupercsapattal (Saoirse Ronan, Timothée Chalamet, Laura Dern, Emma Watson, Meryl Streep, Florence Pugh, Chris Cooper, Bob Odenkirk).
Szerény meglátásom szerint Gerwig 2019-es adaptációja lényegében A Tökéletes Karácsonyi Film. Azok közé tartozom, akik mindig húzzák a szájukat, amikor meghallják, hogy remake készül valamihez, amelyből már láttunk jól sikerült feldolgozást, és a Kisasszonyok Gillian Armstrong-féle, Winona Ryder főszereplésével készült 1994-es verziója lényegében olyan, mintha magát Louisa May Alcott 1868–69-ben megjelent, azonos című kétkötetes regényét lapozgatnánk. Gerwig azonban képes volt minden idők egyik legnépszerűbb lányregényének új életet adni, miközben virtuóz módon hajt fejet az írónő öröksége előtt.
A történet olyan, mintha először látnánk, hiszen a rendezőnő sutba dobta a regény lineáris elbeszélését, és végig két párhuzamos idősíkkal játszik. Az egyikben a March lányok még az otthon melegében játszanak, báloznak, sétálgatnak a parton, a másikban pedig a felnőttkor megpróbáltatásait és kihívásait látjuk. Elutasító szerkesztők, pénzhiány, betegség és reménytelennek tűnő szerelmek – minden, amivel a jelenben is tudunk azonosulni. Tipp: lehet folytatni az eszképista sort a Jane Austen-vonalon a Büszkeség és balítélettel (Joe Wright, 2005) vagy az Értelem és érzelemmel (Ang Lee, 1995), esetleg a Thomas Hardy-irányban Távol a világ zajától című filmmel (Thomas Vinterberg, 2015).
13. A születés
Ha pedig a klasszikus sztoriknál tartunk: a 2006-os A születés volt az első nagyjátékfilm, amelynek a Vatikánban volt a premierje. Kellett is a katolikus egyháznak egy szép ünnep a mozivásznon két évvel azután, hogy húsvétra Mel Gibson a Passióval sokkolta a világot – abban nem volt sok köszönet. A születésnek összesen annyi ambíciója van, hogy szenteste környékén, jó értelemben vett old school eszközökkel elmesélje Jézus születését és az ezt megelőző rövid időszakot Mária, József és a környezetük életében az örömhírtől egészen Betlehemig.
A mindenki által ismert eseményeket pontosan úgy láttatja úgy meséli el Catherine Hardwicke és Elliot Davis kamerája, ahogy azt sokan elképzeltük annak idején, a gyerekkorunkban. A születésben pedig szerencsére nem bántóan modern külsejű színészek szerepelnek, mint a mai bibliai filmekben, lásd például a friss netflixes Mária Instagram-modell arcú címszereplője. József szerepében a zsenge Oscar Isaac, Mária szerepében pedig Keisa Casthe-Hughes látható, aki a forgatás idején tizenöt éves volt. A maori származású, új-zélandi színésznőt egyébként a csodaszép A bálnalovas című filmből is ismerhetjük, amelyért tizenkét évesen (!) Oscarra jelölték.
A születés nem jövendöl, nem prédikál és nem siet. Végig hű marad a feldolgozott történethez, amit lírai képekkel mesél el, mégsem naiv vagy kilúgozott a világa. Olyan karácsonyi ajándék, amellyel nem lehet mellélőni.
