És nem is az számít, hogy a börze forgatagában megtaláljuk-e a Szent Grált, azaz a Leginkább Vágyott Lemezt, mert az már úgyis megvan. Ha valaki 1982 nyarán megvette indiai nyomásban a Sugár könyvesboltjában a Rolling Stones Tattoo You albumát, az bizonyára beszerezte német nyomásban is, és ha még precízebben szeretné felidézni azt az esős nyári szombat délelőttöt, amikor addig hisztizett, míg az anyja kénytelen volt a kosárba tenni az albumot, nos, akkor beszerezte a nemrég publikált remaszterizált kiadást is.
Egyfajta kiégésnek lehet nevezni azt, amikor már szinte mindent begyűjtöttünk, minden hangfoszlányt, háttérzenét beazonosítottunk, ami abban segített, hogy a kamaszkor nagy koordinátarendszerében precízen el tudjuk helyezni emlékeit. Felvettél valamit a rádióból 1981-ben, de nem tudtad, ki játszotta az adott felvételt? Egy-egy szóra emlékeztél, mégis a Google-nek, a YouTube-nak és a FB-csoportjaidnak hála, nem maradt kérdés. Mivel minden Rádió és Televízió Újság elérhető az interneten, egy homályos emlék, egy, a sóderkupacon zümmögő kis Sokol rádió és egy azon a nyáron halott Máté Péter-dal elég lehet, hogy beazonosítsd napra és percre pontosan, mikor lett kész a vízaknátok.
A lemezbörzéken pedig levadászhatóak az albumok, és ha van legalább egy audiofil hifi-szetted, igazán részletező hangélményt kaphatsz. És igen, mindez precízebben mutathatja meg a kamaszkor elveszett érzeteit, mint egy svájci szanatórium hipnózisos kezelése.
Persze, vannak, akik csak a zenei élmény miatt hallgatnak zenét, sőt ők vannak többen, de nekik sem mindegy, hogy milyen formátumban birtokolják az adott dalt. Streamelik, azaz a Spotify-ról vagy a Tidal-ről szedik le, mert már beszereztek egy professzionális hálózati lejátszót. Vagy egy belépő kategóriás hifi CD-játszón hallgatják meg a régi idők dalait? Vagy az eredeti formátumot, azaz egy vinyl albumot tesznek fel, amit ugyanúgy tanulmányozhatnak, mint egy művészeti albumot? Akik a legtöbb részletet szeretnék kinyerni az adott hanghordozóból, azok a vinylt választják, mert úgy szólal meg a hagyományos hanglemezen a dob, mintha az emberfia fejét betették volna a lábdobba, egy koncertlemez megadja azt az illúziót, hogy mi is ott állunk az első sorban.
Bizonyára legtöbben az autentikus zenei élményt keresik a lemezbörzéken, és persze a lemezezés afféle gyűjtőszenvedély is. Vannak, akik Excel-táblázattal járják a börzéket, mert nem tudják fejből, hogy egy adott Depeche Mode maxiból csak a német kiadást birtokolják, vagy a japán nyomatot is. És persze ott van a közösségi élmény, a bajtársi találkozás öröme is.
A lemezbörzék története nem az ELTE Gömbaulájában kezdődött, eleve nem is „lemezbörze” a hivatalos neve, hanem „LemezPiac”, és ez nem is véletlen.
A klasszikus lemezbörzéket Csabai Mátyás szervezte, még a Petőfi Csarnokban, aztán elbontották a városligeti intézményt, de amikor Oroszi Iván, a Musicland lemezbolt tulajdonosa a Dürer Kertbe szervezte meg a LemezPiacot, nos, vele is közöltek egy rossz hírt: ahogy a Pecsát, úgy a Dürer épületét is ledózerolják. Így került végül a LemezPiac a ELTE Gömbaulájába, ami közel sincs olyan hangulatos, mint a Városliget melletti egykori Dürer, ahol tavasszal és nyáron egy kertben volt szabadtéri büfé, és a vinyl veteránok megihattak egy-egy pohár sört is. Börzék voltak még a Deák tér mellett, a Király utca és a Paulay utca közötti árkádsoron, és a Kossuth Klub épületében is, a Kálvin tér mellett.
A LemezPiac nagyszerű dolog, de nem mehetünk el amellett, hogy hiába a több tucat árus, new wave, underground és punk lemezek alig kaphatók, és talán itt van Európában a legtöbb, egy négyzetméterre eső Pink Floyd-, Led Zeppelin-album. Maguk az árusok sem mernek kockáztatni, azokkal az albumokkal kereskednek, amelyeket ismernek, így akik évtizedek óta járnak börzékre, nagy magabiztossággal meg tudják állapítani, hogy ki milyen lemezeket árul, sőt sokszor azt is, hogy egy-egy banános dobozban milyen sorrendben követik egymást az albumok.
Néha feltűnik egy-egy Szent Grál, ilyen például a Syrius Ausztráliában rögzített albuma, vagy az Omega Londonban felvett 1968-as lemeze, ezek százezer forint fölött cserélnek gazdát, de szintén aranyáron kel el az LGT Egyesült Államokban készült albuma is. Ugyanakkor alapvetően tömegárukkal jelentkeznek a kereskedők, Dunát lehet rekeszteni az egykori platina– és aranylemezekkel. Vannak olyan vásárlók, akiknek már „minden megvan”, így aztán csak azért vesznek meg egy-egy Omega- vagy éppen Piramis-albumot, hogy kicseréljék a saját viseletes példányaikat „játszatlanokra”.
És igen…, az utóbbi években elszabadultak az árak. A Covid idejére az „ellátási lánc” anomáliái miatt egy addig 6000 Ft körüli új album hirtelen 14.000 Ft lett, és sajnos az árak akkor sem konszolidálódtak, amikor magára talált a piac. A magyar kereskedők, akik használt albumokkal foglalkoznak, szintén többszörös áron kezdték árusítani az albumokat, pedig esetükben nem kellett félteni a tengeri hajóutakat, ők csak a pincéjükből pakolták be a lemezeiket az egérrágta banános dobozaikba.
Ez az időszak egybeesett azzal, hogy megjelentek a hifi boltokban a professzionális hálózati lejátszók, amelyek most már az audiofil zenefüggők szettjeinek kötelező kiegészítői. Eljött tehát az idő, amikor az elveszett albumok, a beteljesületlen nagy szerelmek elérhetők lettek CD minőségben, gyakorlatilag ingyen, hiszen a Spotify és a Tidal zenei könyvtáraiban tényleg szinte mindent feltöltöttek. Létezik egyfajta streaming lázadás a pofátlanul drága vinyl lemezek árusítóival szemben, hiszen minden fenn van a streaming platformokon, és CD minőségben konvertálhatók át a zenék az otthoni, nagy teljesítményű erősítőkre.
Ha már minden rock and roll szuvenírünk megvan, már tényleg csak a hálózati lejátszókon való kalandozás marad, de akkor nem érezzük a vinylek szagát, az újratalálkozások örömét a börzéken, azt, hogy rálelhetünk elveszett popkönyvekre, kedvenceink egykori posztereire, vagy ún. trafikos kincsekre. Szóval, a börze inkább életérzés, vasárnap délelőtti séta, afféle hipnózis, amikor a szemgolyónk úgy forog körbe-körbe, ahogy a lemezek pörögnek a lejátszókon.
LemezPiac, ELTE Gömb Aula
Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A
Legközelebb: március 10-én 10 órakor
Fotók: Frank Olivér, infinitebeat.hu
