Nyolcvanöt éves Anthony Hopkins

Film

December 31-én 85 éves minden idők egyik legismertebb és legelismertebb brit színésze, a kétszeres Oscar-díjas Sir Anthony Hopkins, aki 2021-ben a színészek közül a legidősebben, 83 évesen kapta meg a filmvilág legrangosabb kitüntetését.

Philip Anthony Hopkins néven látta meg a napvilágot a walesi Port Talbot bányászvárosban. Apja pék volt, anyja távoli rokona volt az ír költő, William Butler Yeatsnek. A rendkívül visszahúzódó, diszlexiás kisfiú iskolaévei egyhangúan és sikertelenül teltek, úgy érezte, csak a festészetben és a zongorajátékban tud kibontakozni.

Állítása szerint karrierjét a szintén walesi Richard Burtonnel való találkozásának köszönheti,

aki inspirálta és bátorította, hogy a színészi pályát válassza. Tizenöt évesen beiratkozott a cardiffi zene- és drámaiskolába, ahol 1957-ben végzett. Két év katonai szolgálat után Londonba költözött, és a világ egyik leghíresebb színészképző intézménye, a Royal Academy of Dramatic Art hallgatója lett. Itt figyelt fel rá Sir Laurence Olivier, aki 1965-ben meghívta az általa igazgatott Nemzeti Színházba. Itt egyre nagyobb szerepeket kapott, s amikor két évvel később Strindberg Haláltáncában Hopkins ugrott be a vakbélgyulladással küszködő Olivier helyett, a kritika már a következő színészfejedelemként ünnepelte.

Filmes karrierje 1968-ban Az oroszlán télen című történelmi drámával indult,

amelyben – Katharine Hepburn és Peter O’Toole partnereként – Oroszlánszívű Richárd szerepében a brit filmakadémia BAFTA-díjára jelölték. A színpaddal sem szakított, 1974-ben a Broadwayn tapsolt neki a közönség Peter Shaffer Equus című drámájában. A filmes szerepekre meglehetősen sajátos módon készül, állítása szerint kétszáz alkalommal is elismétli a szöveget, amíg az teljesen ösztönösnek és természetesen hangzik, de ha egyszer túl van a felvételen, egy sorra sem emlékezik. Rendkívüli emlékezőtehetségét inkább versek és Shakespeare memorizálására használja, hangja rendkívül képlékeny, és minden angol akcentust képes utánozni.

A hirtelen támadt médiafigyelmet nehezen dolgozta fel, 1975-ig komoly alkoholproblémákkal küzdött, szinte válogatás nélkül elvállalt minden filmszerepet, ezek között számos felejthető akad. 1977-ben Richard Attenborough-val dolgozott együtt a parádés szereposztású A híd túl messze van című filmben, 1980-ban David Lynch instruálta Az elefántember című alkotásban, amelyet négy évvel később a Lázadás a Bountyn követett. Igazi szupersztárrá Hannibal Lecter szerepe tette, az 1991-es A bárányok hallgatnak című thrillerben hátborzongatóan hitelesen személyesített meg egy kifinomult pszichopata gyilkost. Bár a kétórás filmben alig 16 percig volt látható, mégis főszereplőként vehette át az Oscar-díjat, s ezzel ott van a legrövidebb vásznon töltött idővel Oscart nyerő színészek között. Minden idők egyik leghíresebb filmes gonoszának ruháját még két folytatásban (Hannibál, Vörös sárkány) öltötte magára.

A legkeresettebb színészek közé emelkedett Hopkinst még háromszor jelölték Oscarra:

1993-ban A napok romjai című filmdrámáért, 1995-ben az Oliver Stone-féle Nixon címszerepéért, 1997-ben a Steven Spielberg által rendezett Amistadban nyújtott alakításáért. A következő években forgatott Drakula-filmet Coppola rendezésében, életrajzi drámát ismét Attenborough irányításával (Árnyékország), epikus westerndrámát (Szenvedélyek viharában), romantikus fantasyt (Ha eljön Joe Black), kosztümös-romantikus alkotást (Zorro álarca).

Az utóbbi tíz évben készült filmjei közül emlékezetes a Hitchcock életéről készül film címszerepe, ebben Helen Mirren volt a partnere; 2011 és 2017 között három Thor-filmben szerepelt, és feltűnt a Transformers egyik epizódjában, a Red 2 című akcióvígjátékban ő volt a főgonosz. 2020-ban újra Golden Globe-díjra jelölték A két pápa című filmben XVI. Benedek nyugalmazott pápa megformálásáért. Második Oscar-díját a 2020-ban készült Az apa című filmdráma címszerepéért, egy demenciával küzdő idős férfit megformálásáért kapta, s az Európai Filmakadémia (EFA) is a legjobb férfi főszereplő díjával jutalmazta.

Anthony Hopkins a kamera túlsó oldalán is kipróbálta magát.

Az 1995-ben Csehov Ványa bácsijából készült Augusztus című filmben, valamint a 2007-ben készült Tudathasadás című alkotásokban nemcsak a rendezői feladatokat vállalta magára, hanem a zenét is ő komponálta és a főszerepet is eljátszotta. A színpad és a film mellett olyan sikeres televíziós produkcióban játszott, mint a BBC megbízásából készült Az öltöztető, a Lear király vagy az HBO-n futó Westworld című sorozat. 1986-ban egy kislemezt is kiadott, amely az angol lista 75. helyéig kapaszkodott fel, 2012-ben komolyzenei szerzeményeiből jelent meg album.

Hopkins két Oscar-díja mellett három BAFTA-díj birtokosa,

két alkalommal vehette át a televíziós Oscarnak is nevezett Emmy-díjat (A Lindbergh-bébi elrablása, 1976; A bunker, 1981 – utóbbiban Adolf Hitlert formálta meg), s hazájában kitüntették a Laurence Olivier-díjjal.

Pályafutása elismeréseként II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte, így 1993 óta viselheti a Sir címet neve előtt. 2000 óta amerikai állampolgár is, 2003-ban csillagot kapott a hollywoodi Hírességek Sétányán. 2006-ban a Cecil B. DeMille-ről elnevezett életműdíjat vehette át a Golden Globe-gálán, két évvel később a brit filmakadémia a tagjai közé fogadta, s több nemzetközi filmfesztivál is életműdíjjal ismerte el filmes pályafutását.

Nyitókép: AFP/Patrick T. Fallon