Magas, sovány, dús vörhenyes hajú fiatalemberként ismertem meg az ötvenes évek végén. Novellát küldtem Pécsre, a Jelenkorba, ahol ő szerkesztő bizottsági tag volt, és levelet váltottunk. Már olvastam akkor – ugyancsak abban a folyóiratban – zseniális írását, a Jégnovellát, a magyar kispróza remekét. Első novelláit írta akkoriban, már túl volt a dunapentelei évein, amikor az egyetem helyett, ahová politikai okokból nem nyerhetett felvételt, építkezésen dolgozott. Már nem kellett búgócsigákat sem festenie egy kis, pécsi szövetkezetben, mert könyvtáros lehetett. Az állást mentorának, Csorba Győzőnek, a kiváló költőnek köszönhette.
Aztán nemsokára a helyi, esti lapnál lett újságíró, majd a Dunántúli Naplónál főmunkatárs. A Jégnovella máris kiforrott írót mutatott. Azóta is sokszor elolvasom a balatoni télben, a befagyott tavon az orvhalász dermesztő történetét. Megcsap a nádakat zörgető szél hidege, hallom a rianás zengő, dörrenő hangját, látom a nap vörösétől megfestett jégmezőt, elém bukkan a rosszakarója elől korcsolyáján menekülő orvhalász, aki alatt üldözés közben beszakad a jég, de hiába ordít segítségért… Bertha már akkor mestere volt az atmoszférateremtésnek, a drámai hangnak, amit megőrzött egész írói munkásságában.
Nagykanizsán született értelmiségi családban, Zalahalápon, Tapolcán, Nemeskeresztúron és Balatongyörökön töltötte kamaszkorát. Ezek az esztendők, de később is egész élete a Balatonhoz kötötte. Novelláiban, emlékezéseiben, de szociográfiai írásaiban is örökösen foglalkoztatta a tó és az ottani táj. (Balatoni évtizedek című munkájában pontos történetét mutatja be a vidéknek.) A keszthelyi gimnáziumban érettségizett, ott a cisztereknél tanulta meg a vitorlázást. A gimnáziumban adtak a sportra. Nyaranta hajót bérelt, és járta a partmenti vizeket. Sok szép estét töltöttünk együtt Szepezden, ahol megvett egy telket az Öreghegyen, présházat építette rá, szőlőt telepített, decis poharakban sok borát megittam a társaságában.
Pécsett gazdag irodalmi és művészeti élet volt mindig is. Amíg ott élt, barátainkkal sokszor meglátogattuk, beültünk a Nádor Szálló kávéházába, ahol törzsvendég volt. Mesélte, hogy délelőttönként filmet nézett a moziban, hogy hírt adjon az új bemutatóról, és a nyomdában sietve gyorsan meg is írta a cikket, hogy mielőbb beülhessen a Nádorba egy sörre, a Széchenyi téren már kiabálta a rikkancs, hogy megjelent az Esti Pécsi Napló.
Első kötete 1962-ben jelent meg, egy csapásra országosan ismert író lett. Amikor Pestre költözött, meghívták szerkesztőnek az Új Írás című folyóirathoz, később az Élet és Irodalom főmunkatársa és egy ideig az Írószövetség titkára lett. Háromszor kapta meg a József Attila-díjat. Novelláit, regényeit, publicisztikáját ismerték el e rangos kitüntetésekkel. A Tűzgömbök című háborús időkről szóló regényéből, balatoni novelláiból, a Kenguru című fiatalokról szóló könyvéből filmek készültek. Rádiójátékok, televíziós drámák, a Fürdőigazgató című dráma, az irodalmi értékű író interjúk és számos publicisztika jelenti az életművet.
A Jelenségek az ÉS-ben jöttek hetente, mindenki várta, mert Bertha mindegyikben közérdekű témát vetett fel. Az egyik különösen nagy port kavart, nevezetesen a Kesudió. Ebből az importált csemegéből kiindulva kritizálta meg az egész magyar kereskedelmet, mondhatnám, gazdaságot, de tovább megyek, a hazai közállapotokat.
Igazságérzete sokszor ragadtatta éles szavakra. Legnagyszerűbbek a novellái. A kemény hangú, szikár stílusban mindig ott érződik a líra, a jellemrajzok tökéletessége, a lélektani pontosság mellett. Tájleírásai megejtőek, természetábrázolása magával ragadja az olvasót.
Utaztam vele külföldre, ismertem szokásait, kényességét a rendre, következetességét, ami írásait is hitelessé tette. Annak az írógenerációnak volt a tagja, amelyik az egymást követő éles társadalmi változásokban edződött, hányatott élete során széleskörű tapasztalatokra tett szert, de minden körülmények között megőrizte a maga hitét és igazságát.
Bertha Bulcsu életműve egy forrongó korszak hű lenyomata. Könyveit forgatva az olvasó megismerheti belőle a huszadik század második felének Magyarországát.
A nyitókép forrása: Petőfi Irodalmi Múzeum
