Apja műkedvelő énekes volt. A fiatal Gregor József foglalkozott zenével – tíz évig tanult hegedülni –, de nevelőapja jogásznak szánta, ő maga pedig vegyésznek készült, nem énekesnek. A rákosligeti katolikus templomban az 1956-os forradalom leverése után disszidált kántor helyett énekelt egy temetési szertartáson, itt figyelt fel egy zenetanár. Felvették a konzervatóriumba, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ének tanszakára, de mindkét helyről nyílt, őszinte véleménynyilvánítása miatt tanácsolták el. 1959 és 1963 között a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének tagja volt. „Minden férfiénekesnek a kóruséneklést ajánlanám, abban kóstolhat bele és szokhatja meg a fegyelmezett, rendszeres, komoly zenei munkát” – fogalmazott ennek az időszaknak a fontosságáról.

1963-ban egy sikertelen operaházi felvételi után – Gremin áriája közben félbeszakították – a Szegedi Nemzeti Színházba ment próbaéneklésre. Ekkor figyelt fel tehetségére a város operaéletének újjászervezésében és felvirágoztatásában jelentős szerepet játszó karmester-igazgató, Vaszy Viktor, és szerződést ajánlott neki.

„Mialatt énekeltem, Vaszy a földszinttől a harmadik emeletig szinte bejárta az egész nézőteret, és hallgatta, hogy a különböző helyeken hogyan szól a hangom. Végül azt mondta, épp nincs státusza, ezért magánénekesnek nem tud felvenni, csak kóruskötelezettségű szólistának. Körülbelül negyven másodperc alatt végiggondoltam, mit feleljek. Úgy éreztem, nem szabad kihagynom ezt a lehetőséget, hiszen itt szólófeladatokat is kaphatok, viszont ha a Honvéd Művészegyüttesnél maradok, akkor lehet, hogy soha az életemben nem fogok érvényesülni. Abban ugyanis biztos voltam, hogy az Operaházba még egyszer nem mentem volna vissza próbaéneklésre. Igent mondtam Vaszynak, és jól jártam, mert egyetlenegyszer sem kellett a kórusban énekelnem. 1964. január 1-jétől szerződtem le. Épp A varázsfuvolára készült a színház, amiben rögtön megkaptam a második őrtálló szerepét.”

Haydn A pórul járt hűtlen című vígoperájának lemezfelvétele, balra Gregor József, mellette hátul Rozsos István, elöl Pászthy Júlia, Kalmár Magda és Fülöp Attila operaénekesek. Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

A varázsfuvola második őrtállójából hamar Sarastro lett, és sorra kapta az operairodalom nagy basszusszerepeit. „Ma is elérzékenyülten gondolok Vaszy kezdeti kérlelhetetlen szigorára. Jóra terrorizáló módszerére” – emlékezett vissza majd 15 évvel később.

1964-től 1988-ig volt a társulat tagja, majd egy évre a Győri Kisfaludy Színházhoz szerződött, hogy aztán visszatérjen, és a Szegedi Nemzeti Színház operatagozatának igazgatója legyen.

1976-tól rendszeresen vendégszerepelt a Magyar Állami Operaházban is. „Amikor nem sikerült 1963-ban a próbaéneklés, majd 1969-ben sem kerültem be az Operaház társulatába, elhatároztam, hogy bebizonyítom ország-világ előtt: nem kell ahhoz a budapesti Magyar Állami Operaház tagjának lenni, hogy szép nemzetközi karriert fusson be az ember” – fogalmazott egy nagyinterjúban.

Az 1970-es évek végén így nyilatkozott: „A külföldi siker nem vonz, hiszen már a határállomáson kétségbeejtő honvágy gyötör. S valakinek itthon is kell énekelnie.” Szerencsére itthon is énekelt, de másfél évtizedig külföldi színpadokon is ünnepelték őt. Az 1980-as évek második felétől jelentős karriert futott be az Egyesült Államokban. Énekelt Portlandben, Houstonban. Az 1994–1995-ös évadban a New York-i Metropolitanben tizennyolc alkalommal lépett fel, három szerepben. A Figaro házassága Bartolójaként debütált, majd a papot énekelte A kisvárosi Lady Macbeth című Sosztakovics-opera Met-beli bemutatóján, és Dulcamara doktort alakította a Szerelmi bájitalban.

Egy Rózsalovag után, 1986-ban majdnem abbahagyta az éneklést. „Egyszerűen belebetegedtem. Olyan apátiába zuhantam, hogy legszívesebben már a következő előadást is lemondtam volna” – mesélt arról, hogyan élte meg a sikertelenséget Ochs báró szerepében, hozzátéve, mennyit segített neki Fodor Géza elemző kritikája a továbblépésben.

2003-ban mutatkozott be rendezőként, Verdi Don Carlosát vitte színre a Szegedi Nemzeti Színházban. A teátrum anyagi helyzetére való tekintettel a felkérést egy forintért vállalta.

Mielőtt Szegedre érkezett, semmit nem tudott a városról, a színházról, lelkes amatőr fotósként a Néphadsereg Művészegyüttesével két alkalommal turnézva néhány képet készített itt. Saját bevallása szerint ezek lettek a legjobb fotói. Aztán ízig-vérig szegedivé vált, a városban villamoson közlekedett, az emberek tisztelték előadóként, a színpadon kívül pedig szerették humoráért, szókimondásáért, közvetlenségéért. „A szegediek – akik nemzedékek óta itt élő családokat is sokszor »gyüttmentnek« neveznek –, engem, aki Rákosligeten születtem, elfogadtak szegedinek. Nagyon sokan azt hiszik, hogy itt is születtem. Nagyon szégyellem, hogy nem így van, néha már úgy érzem, kötelességem lett volna itt születni.”

A szegedi Belvárosi temetőben nyugszik. Rákosligeten és Szegeden iskola őrzi emlékét, róla nevezték el a Szegedért Alapítvány művészeti kuratóriumának díját.

Sokoldalú művész volt, magát zenei mindenevőnek tartotta, de a nagy Verdi-figurákat érezte magához legközelebb. Volt Mefisztó, Ozmin, Borisz Godunov, Pomádé király, Don Pasquale, Bartolo, Basilio, Don Magnifico, Szilágyi Mihály, Don Alfonso, Dulcamara és persze Falstaff. „S bizony, megrémültem, amikor rám osztották, küszködtem is vele, eleinte. Falstaff ma már a legkedvesebb szerepem, úgy érzem, mintha rám szabták volna, s vele párhuzamosan örömmel énekeltem Ránki György Pomádé királyát, ma is élvezem a szerep szikrázó humorát, csípős iróniáját” – mesélt a számára fontos figurákról.

Opera- és oratóriumszerepek mellett emblematikus alakítása volt Tevje a Hegedűs a háztetőnben, többször fellépett a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásaiban – utolsó Dóm téri szerepe a Csárdáskirálynő Leopold Mária nagyhercege volt –, sokan emlékeznek a Mississippi-dalra és a My way-átdolgozásra. Kiegyenlített hang, dús hangszín, mély átélés, tiszta szövegmondás, vérbeli buffóként rendkívüli humor és nagy játékkedvű alakítások jellemezték. Több száz lemez-, rádió- és tévéfelvétel őrzi művészetét.

Nyitókép: Gregor József Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes. Fotó: MTI/Kovács Attila