The Brutalist.jpg

A brutalista nyerte a New York-i Filmkritikusok Körének fődíját

Brady Corbet Budapesten forgatott, A brutalista című filmje nyerte a legjobb film díját a New York-i Filmkritikusok Körétől (NYFCC) – számolt be december 3-án a Variety.com hollywoodi hírportál. A NYFCC díjátadó gáláját január 8-án rendezik meg New Yorkban.

A brutalista főszerepét alakító Adrien Brodynak, aki a feleségével Amerikában új életet kezdő holokauszttúlélő zsidó építészt, Tóth Lászlót alakítja, a legjobb színész díját ítélte oda a több mint 50 filmes újságírót tömörítő testület, amely idén ünnepli megalapítása 90. évfordulóját. A film rendezője, Brady Corbet szeptemberben a velencei filmfesztiválon a legjobb rendező Ezüst Oroszlán-díját vehette át a több mint háromórás filmért.

A legjobb színésznőnek járó elismerést Mike Leigh Hard Truths című tragikomédiájának főszereplője, Marianne Jean-Baptiste kapta.

A mellékszereplők mezőnyéből Kieran Culkint (Rokonszenvedés) és Carol Kane-t (Kántorkomédia) választották a legjobbnak.

A rendezői díjjal a kritikusok RaMell Rosst, a két afroamerikai fiatalember barátságáról szóló, Colson Whitehead Pulitzer-díjas regénye nyomán forgatott Nickel Boys alkotóját jutalmazták, Jomo Fray pedig a film operatőreként került a díjazottak közé.

A legjobb forgatókönyvért járó díjat Sean Baker kapta az Anora című románcért.

A legjobb animációs film díját az Áradás című produkció nyerte el. A lett Gints Zilbalodis által készített rajzfilm a hétvégén a budapesti Anilogue filmfesztivál fődíját is megkapta az egész estés filmek mezőnyében.

A nemzetközi filmek közül a cannes-i filmfesztiválon a zsűri nagydíjával elismert Payal Kapadia indiai rendezőnő Minden, ami fénynek tűnik című alkotását találták a legjobbnak a kritikusok. A nem fikciós mezőnyben pedig Yuval Abraham, Basel Adra, Hamdan Ballal és Rachel Szor februárban a Berlinalén is díjazott No Other Land című dokumentumfilmje nyert, amely a ciszjordániai palesztin falvak életét mutatja be.

Ez is érdekelheti

Adrien Brody visszanyúl magyar gyökereihez A brutalistában

Betonból és márványból amerikai álmot építeni: akár az Arany Oroszlánt is megnyerheti a holokauszttúlélő magyar zsidó építész története. Kritika.

Erős nőkről és húsba vágó kérdésekről szólt a velencei filmfesztivál

Európa egyik legfontosabb filmes mustráján a legnagyobb sztárok vonultak fel, az Arany Oroszlánt pedig Pedro Almodóvar kapta. Beszámoló.

Egy kutyatáptesztelő szerelmeiről szóló animáció nyert az Anilogue fesztiválon

Martinus Klemet észt alkotó Nyam (Yummy) című filmje nyerte a 22. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál rövidfilmes versenyének fődíját, míg az egész estés kategóriában Gints Zilbalodis lett rendező Áradás (Flow) című animációja vitte el a fődíjat.