A kétezres évek elején még úgy festett, Guy Ritchie az Egyesült Királyság válasza Quentin Tarantinóra, ám utóbbival ellentétben a brit kultrendező az erős kezdés után jó néhányszor alaposan pofára esett. Kritikusai szerint „egytrükkös” direktor, szerintem inkább viszont pontosan olyan, mint filmjeinek szedett-vedett karakterei: a legnagyobb bukások után is káromkodik egy ízeset, majd feláll és megy tovább. Tarantinóhoz hasonlóan Ritchie is rendkívül szórakoztató, erőszakos akciófilmeket készít többszálú narratívákkal, ám lábfetisiszta amerikai kollégájával ellentétben az ő művei nemegyszer okoztak óriási meglepetést.
Ritchie védjegye a krimi műfajának egyedi humorral és eszeveszett történetmeséléssel való tálalása, ám a klasszikus brit gengszterfilmek mellett több nagy költségvetésű kasszasiker, hollywoodi remake is becsúszott az életművébe. A kétezres évek elejére nemzetközi sztárrá vált egyedi hangvételű filmjeinek és Madonnával való meglehetősen publikus románcának köszönhetően, a két világ pedig a rendező pályafutásának első jelentős kudarcában találkozott: a Hullámhegy című melodráma öt Arany Málnát termett.
Egy ideig aztán aztán olybá tűnt, hogy Guy Ritchie mégis inkább bérrendező lesz – többek között neki köszönhettük az élő szereplős Aladdint is. Papíron a srác, aki a brit alvilág koszos kiskocsmáiban mozog a legkomfortosabban, nem biztos, hogy ideális rendezőnek tűnik egy Disney-musical irányítására, ám vicces módon Ritchie egyedi megközelítése remekül passzolt hozzá. A film ugyan meg sem közelíti az eredeti varázslatát, azonban elkerülte a sok-sok felesleges élő szereplős Disney-feldolgozás legfőbb hibáját, hogy egyszerűen csak újraírja az eredetit. Ehelyett Ritchie bele merte vinni a saját stílusát, amiért, valljuk be: elég könnyű rajongani.
Íme az öt (plusz egy) kötelező darab Guy Ritchie eddigi életművéből.
+1 Úriemberek (2019 és 2024)
A pandémia előtt bemutatott Úriemberek a brit filmes által rendezett kasszasikerek sora után érkezett. Ebben Guy Ritchie visszatér a gyökereihez, és a védjegyének számító összefonódó cselekményszálakat kapunk. A történet szerint a brit arisztokrácia elszegényedő tagjai bűnbandákat engednek le hatalmas birtokaik alá füvet termeszteni. Fordulatokból itt sincs hiány, ráadásul olyan szimpatikus színészek csillannak meg, mint Matthew McConaughey, Colin Farrell, Hugh Grant vagy Charlie Hunnam. Lerí róluk, hogy mennyire élvezik a játékot: sok meglepetés, nagy csavarok és jó szövegek jellemzik az Úriembereket és az ugyanezen a címen futó, idén márciusban a Netflixen bemutatott sorozatot is.
Utóbbi kicsit olyan, mintha Guy Ritchie fogta volna eddig fel nem használt ötleteit, és behajigálta volna a forgatókönyvbe – ám akárhogy is volt, a végeredmény rém szórakoztató. Eddie (Theo James), az egykori katona, nem mellesleg apja halála után Halstead grófja rádöbben: a Glass család annak idején alkut kötött atyjával, így egy konkrét bűnszervezetet kap a nyakába örökségével együtt. Noha a sorozat az azonos című film spin-offja, valójában csak az alapfelvetés közös, illetve alkotója, Guy Ritchie. Felbukkannak a Blöffből ismert lakókocsis cigányok, van explicit erőszak, perverz hobbinak hódoló karakter és rengeteg eszeveszett fordulat. A szereposztást tekintve pedig a Ritchie-re jellemző módon nincs egyetlenegy hibás választás sem: minden apró mellékszereplő parádés karakterszínészt kap, a néző pedig abban reménykedik, hogy lesz folytatás.
5. Sherlock Holmes (2009)
Az első Sherlock Holmesszal Ritchie pont azt játszotta el, amit később az Artúr király: A kard legendájával: saját stílusára formálta a legendás nyomozó történetét. A kisstílű gengszterek, nagy rejtélyek és sziporkázó párbeszédek ezúttal a viktoriánus Londonba költöztek. Talán elsőre furcsa választásnak tűnhetett 2009-ben Ritchie-t egy nagy költségvetésű hollywoodi adaptáció élére tenni, hiszen addig a gengsztervígjáték műfaján kívül leginkább csak Madonnával való hírhedt kapcsolata (és rettenetes közös filmjük, a szintén adaptáció Hullámhegy) révén ismerte a közönség. Ráadásul filmjeinek explicit nyelvezete is inkább a tizennyolcas karika irányába terelte munkásságát, de láss csodát, a rendező egy okos, akciódús és felettébb népszerű filmet tett le az asztalra. Sajátos stílusjegyeit megtartotta, de azt is bebizonyította, hogy éppolyan jó bérrendező, mint szerző.
Az már csak hab volt a tortán, hogy a szerepre kiválasztotta az évtizedes drogfüggőségből kilábalt Robert Downey Jr.-t a mesterdetektív szerepére, aki ezáltal még épphogy a Vasember-féle megdicsőülése előtt néhány pillanattal Sherlock Holmesként is bizonyíthatott. Jude Law alakította az őt mindig a földre lerángatni próbáló Watson doktort, Rachel McAdams pedig Irene Adlerként, a végzet asszonyaként bukkan fel Mark Strong, Robert Maillet, Geraldine James és Kelly Reilly mellett. Szórakoztató mozi, és két évvel később mozikba kerülő folytatása is hozza az elvárt szintet.
4. A szövetség (2023)
Meglepő tény, hogy Ritchie egyik legjobb filmje egy durva háborús dráma: A szövetség egy igaz történeten alapuló intenzív thriller, amely tehetségének új oldalát mutatta meg. A főszerepben Jake Gyllenhaal egy utolsó afganisztáni szolgálatát töltő amerikai katonát alakít, akit afgán tolmácsa, Ahmed (Dar Salim) ment meg saját életét is kockára téve. Amikor megtudja, hogy Ahmed családja a tálibok célpontja, és nem kap segítséget a hadseregtől, az amerikai megpróbálja visszafizetni Ahmednek fennálló adósságát. Ritchie intenzív akciójelenetekkel operál, amelyek kifejezetten jót tesznek a kemény, mégis modern háborús filmnek – A szövetséget több embernek kéne látnia!
3. Az U.N.C.L.E. embere (2015)
Az U.N.C.L.E. embere egy azonos című, '60-as évekbeli tévéműsoron alapul. Az igazat megvallva nem volt joga ilyen jónak lenni, a mozipénztáraknál azonban valamiért mégis elhasalt. Dacára, hogy nem lett zajos siker, Ritchie bebizonyította, hogy szinte bármilyen háttérsztorival képes ötvözni formuláját. A kémfilmek iránti rajongása kiütközött a tavalyi év elején bemutatott Fortune hadműveletben is, ami szintén óvatos kísérlet volt arra, hogy egy James Bond-szerű karaktert keltsen életre. Állítólag nagyon szeretett volna Bond-filmet rendezni, de a híresen kontrollmániás Broccoli család tartott attól, hogy túl nagy falat lenne a számára.
A pofon után aztán felállt, és megcsinálta a saját verzióját, méghozzá azzal a Henry Cavill-lel a főszerepben, akit nagyon sokan szeretnének a 007-es szerepében látni, és aki már tizenöt éve is Daniel Craig végső ellenfele volt a szerepért vívott csatában. A hatvanas években játszódó, klasszikus átverős kémtörténetnek kellően elborult a humora, remek tempóban pörög, szuper a látvány és a szereposztás, és még az azóta Oscar-nyertes svéd Alicia Vikander is amolyan bohókás Bond-lányként tűnik fel. A szebb napokat megélt Armie Hammer is remek a ruszki kém szerepében, Hugh Grant pedig élvezi a ripacskodást, valamint feltűnik Jared Harris is. Az U.N.C.L.E. embere hibátlanul idézi meg a korai Bond-filmeket.
2. A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső (1998)
Az alfa és ómega: ez a film volt Ritchie rendezői debütálása, és sok szempontból megalapozta a rendező stílusát. A legtöbb rendezőnek általában időbe telik, amíg megtalálják a hangjukat, de Guy Ritchie már legelső játékfilmjében rém magabiztosan hallatta az övét: a komikus erőszak, a cockney szleng és a pörgős akciók, vicces random szedett-vedett figurák mind jelen voltak az 1998-as filmben. Még ami a narratívát illeti, a A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső szintén egy rablásról szól, csakúgy, mint a direktor következő filmje, a Blöff, és még a 2021-es Egy igazán dühös ember is. Ez a film volt az a tervrajz, amelyre a következő filmjeinek építőkockái kerültek, és itt dolgozott együtt először két kedvenc színészével, Jason Stathammel és Vinnie Jonesszal.
1. Blöff (2000)
A Ravasz, az Agy… után Guy Ritchie nagyobb költségvetéssel és igazi sztárerővel felvértezve egy még jobb brit gengszterfilmmel tért vissza. A Blöff rendkívül vicces, magával ragadó, és forgatókönyvének minden egyes sora arany. A brit gárda mellett pedig már olyan hollywoodi nevek szerepelnek a stáblistán, mint a szerencsejáték-függő, négyujjú Frankie-t alakító Benicio Del Toro vagy éppen az egészen lehengerlő Brad Pitt a kissé eszelős, ám a ringben verhetetlen cigány Mikey szerepében.
A Blöff tökéletes akcióvígjáték, amelynek sztorija szerint egy bokszpromóter, egy bukméker és egy orosz gengszter összeállnak egy rakás amatőrrel, hogy megszervezzék minden idők egyik legnagyobb gyémántrablását. Második egész estés filmjére Ritchie még magabiztosabb lett: színészvezetése magabiztos, tempója őrült, karakterei és párbeszédei olyan zseniálisak, hogy közel negyed évszázaddal később is idézgetünk belőle (köszönhetően az egyébként parádés magyar szinkronnak is), története pedig az utolsó pillanatokig szolgál meglepetésekkel.
