„Hogy lehet ennyire silány bútort gyártani?” – szisszentem fel egy rohangálós nap végén, amikor fáradtan befészkeltem magam egy kávézó foteljébe. Illetve csak fészkeltem volna, mert a háttámla olyan kérlelhetetlenül és elviselhetetlenül nyomta a gerincem, hogy a rendelés helyett inkább gyorsan átmentem egy másik vendéglátóipari egységbe, ahonnan nem kergettek el a székek.
Ez az aprócska negatív tapasztalás újra eszembe juttatta, hogy mennyire fontos a dizájn a mindennapi életünkben. Hiszen minden mesterségesen létrehozott tárgyunkat, épületünket valamikor valaki megtervezte. És sajnos kevés dolog van igazán kitalálva: vagy funkciótlan, vagy egyszerűen csak unalmas, sablonos. Persze ez érthető is, hiszen jól és jót tervezni nem könnyű. A remek dizájn ugyanis egyszerre szolgál egy célt, közvetít üzenetet, praktikus, mindemellett pozitív hatással van az emberek életére és még esztétikus is.
Ideán innen, formán túl
A fentieken morfondíroztam még akkor is, amikor Koós Pál MMA-s Ideán innen, formán túl címet viselő székfoglalójára igyekeztem. Ahogy az előadásból kiderült, az egyik legrangosabb szakmai elismerést nem adják könnyen, évtizedek kitartó, alázatos munkája és folyamatos megújulás szükséges ahhoz, hogy valaki ide eljusson. Ezt emelte ki laudációjában Sára Ernő, az Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat tagozatvezetője is.
Koós Pál karrierútja ugyanis nem nélkülözi a fordulatokat. A nyíregyházi születésű fiú számára – bár kitűnő tanuló volt és ügyesen rajzolt – nem volt egyértelmű, hogy művészeti irányba induljon el. Az 1983-as érettségijét követően ezért meglepő módon évekig hírlapkézbesítőként, majd takarítóként dolgozott, az egyetemet csak 1991-ben kezdte el. Akkor viszont végre a helyére került: a Magyar Iparművészeti Főiskola formatervező szakára iratkozott be, ahol korán megmutatkozott a tehetsége. Raichle sícipő- (Nádas Gergellyel közösen) és Sunlimited napszemüveg-terveivel pályázatokat nyert, diplomamunkájával pedig első díjas lett a második Lépés a jövőbe országos dizájnversenyen.
Koós Pál az előadásában hangsúlyozta, hogy már kezdeti sikereit sem csak magának köszönhette, ahogy későbbi eredményeiben is nagy szerepe volt mesterei támogatásának: többek között Simon Károlynak, Scherer Józsefnek és Lelkes Péternek mondott köszönetet. Nádas László talán még náluk is többet tett a feltörekvő ifjúért. Az egyetemen tanára volt, majd a végzést követően az ABN Design Kft.-hez hívta dolgozni. A családias, szakmailag támogató közegben Koós több olyan tárgyat is tervezett, amelyek később sikeresen hódították meg a magyar háztartásokat. Ilyen volt a sorozatgyártásba kerülő, MOMERT számára tervezett Capriccio kávéfőző és a Korona üveg személymérleg, valamint a Prodax számára készített Grado villanykapcsoló-család, amelyekkel biztosan mindenki találkozott már valahol.
Formatervezői munkásságában a csúcsot az Etalon Akusztikával való együttműködése jelenti. A high-end zenetechnológiai vállalat részére tervezett hangfalak, erősítők számos rangos hazai és nemzetközi elismerésben részesültek már. Ebben a szegmensben a funkcionalitás mellett kiemelt szerepe van az esztétikának is: mivel milliós gépekről van szó, így formanyelvüknek értékállónak kell lenniük akár évtizedekkel később is.
Koós Pál karrierjében a tervezés mellett nagy szerepet játszik az oktatás is.
2001-ben kezdett el tanítani az akkor még Iparművészeti Főiskolán, ma MOME-n: óraadói, tanársegédi szintről jutott el a Design Intézet vezetéséig és a rektorhelyettesi pozícióig. Az elmúlt bő két évtizedben számos, azóta jó nevet szerzett tervező került ki a tanítványai közül, többek között Góg Angéla és Pákozdi Rebeka is. A Magyar Formatervezési Tanács elnökhelyetteseként, az NKA Iparművészeti Kollégiumának tagjaként, a MOME+, a COLLAB és egyéb K+F+I projektek motorjaként a hazai dizájnélet egyik meghatározó alakja lett, akinek munkáját 2010-ben Ferenczy Noémi-díjjal is elismerték. Ennek a nehezen induló, de annál szebb ívet leíró szakmai pályának az újabb csúcsát jelenti az MMA-tagság.
Koós befejező gondolatai szerint egy formatervező, dizájner feladata igen komplex, többféle változó egyensúlyát kell megteremtenie. Ez igényel egyfajta rugalmasságot, de úgy, hogy a belső értékekhez továbbra is hűnek kell maradni. Erre utal ars poeticája is:
„A dizájn az érzelem és az értelem, az ösztön és a tudat, a szellem és az anyag, a szép és a jó, a tradíció és az innováció, az individualitás és a kollektivitás, az analízis és a szintézis közös nevezőjét kereső alkotó folyamat. A kompromisszumok, nem a megalkuvás, az egyensúlyteremtés művészete.”
És nem mellesleg csapatmunka is:
„Eddigi munkáim mindig egy csapat együttműködésével, közös örömére és egy nagyobb közösség hasznára jöttek létre. Örülök, hogy ezekben a csapatokban hasznos tag tudtam lenni úgy, hogy saját egyéniségemet, képességeimet maximálisan kamatoztatni tudtam. Remélem, ez a jövőben is így lesz.”
Portréfotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
