„A filmfelújítás egy soha véget nem érő történet” – Fazekas Eszter a most induló Budapesti Klasszikus Film Maratonról

A hazai kulturális rendezvények között az egyik legnépszerűbb program a Budapesti Klasszikus Film Maraton, és miközben a filmeket nézzük, igazából eszünkbe sem jut, hogy egyáltalán nem olyan természetes, hogy 50, 70 vagy akár 100 éve készült alkotásokat tudunk élvezni ilyen minőségben. E mögött a teljesítmény mögött az NFI Nemzeti Filmdigitalizálási és Filmrestaurálási Programja áll.

A program 2017-ben indult, és mostanra nagyot fejlődött. Éves összege akkora, mint egyetlen minimál költségvetésű magyar filmé, és általában évi 30 filmet sikerül felújítani úgy, hogy nehéz nitró filmek is vannak köztük. Az összes felújítást tekintve mára közel járunk a 200 filmhez, amibe a rövidfilmek, illetve az animációk is beletartoznak. A filmfelújítás nagyon tervezetten, hosszú távú program mentén zajlik, és ez óriási dolog, mert nem az történik, hogy egyszer-kétszer sikerül pénzt szereznünk, mint régebben, hanem a Nemzeti Filmintézet kiszámíthatóan biztosítja az anyagi hátteret a folyamatos munkához.

Mi, nézők élvezzük a film minőségét, de közben a felújítás értékmentés is.

Ha egy olyan filmhez, mint például a Régi idők focija, nem nyúlt volna hozzá az archívum, akkor most már nagyon bíbor pozitív kópiákon, tehát korabeli filmkópiákon létezne. Egyébként ennek a filmnek a restaurálása jól mutatja, mennyire befejezhetetlen a folyamat. A kilencvenes évek elején – akkor kezdtem filmfelújítással foglalkozni – Ragályi Elemér operatőrrel a film eredeti negatívjáról vetíthető filmkópiákat készítettünk –, majd amikor beköszöntött a digitális korszak az ezredfordulón, először SD-ben, tehát kis felbontásban készült digitalizált anyag belőle, majd utána HD-ban és most 4K felbontásban, ami már például a cannes-i hatalmas mozivásznon is jól mutat.

Hol tart ma a projekt, és milyen szempontok szerint választjátok ki a restaurálandó filmeket?

A program keretében már felújítottuk a magyar filmtörténet legfontosabb értékeinek nagy részét, így például Fábri Zoltán, Jancsó Miklós, Jankovics Marcell, Szabó István, Sára Sándor, Huszárik Zoltán vagy Tóth János életművét, de nagyon fontos darabok és életművek vannak még hátra. Makk Károly 2025-ben lenne 100 éves, és hatalmas életművével még akad bőven teendő. A felújítási program, az ütemezés nem feltétlenül a szigorú filmkánon szerint alakul, mert például a filmkereskedelem általában nem ebben gondolkozik, hanem életművekben, aktualitásokban. A felújított Körhinta 2017 májusában, Fábri 100 éves évfordulóján aratott nagy sikert a cannes-i fesztivál klasszikus szekciójában, a Nemzeti Filmintézet ezzel ünnepelte az új filmfelújítási programot. Abban az évben 12 Fábri-filmet újítottunk fel, amit sokfelé megvettek a világon, moziforgalmazásba, blu ray kiadásokba, televíziós forgalmazásokba is bekerültek. Mészáros Márta Arany Medve díjas, Örökbefogadás című filmjét a Berlinale Classics vetítette, ami után tizenhárom filmjét adtuk el szerte a világban. De említhetném Jankovics Marcell Fehérlófia című művét vagy Kovásznai György Habfürdőjét. Az előbbit 1984-ben a világ legjobb 50 animációja közé sorolták, és a restaurálás után hatalmas siker lett Amerikában, az utóbbi pedig ACE-díjas (Európai Filmarchívumok Egyesülete) lett, ami bár viszonylag jelképes összeggel járt, de nagy elismerés, és fontos, hogy műsorára tűzi például az Arte csatorna.

Emellett szempont lehet valamilyen aktualitás vagy évforduló is. Jövőre lesz 110 éves a magyar animáció, és a magyar szerzői filmes animációnak a ’60-as, ’70-es, ’80-as években olyan aranykora volt, hogy sorra nyerték a legrangosabb díjakat a magyar animációk nemzetközi fesztiválon. Az évforduló kapcsán minél több filmet szeretnénk restaurálni, például a Gusztáv-sorozatból vagy Macskássy Gyula Peti-sorozatából. De az is szempont lehet, ha valamelyik magyar alkotó különleges helyet foglal el a világban. Mészáros Márta filmjeit például nagyon szeretik külföldön, tizenhárom filmjét újítottuk föl eddig, és még mindig kérnek tőlünk újabbakat. Persze oda kell figyelnünk az itthon közkedvelt közönségfilmekre is, tehát tennivaló van bőven. Nagyon fontos, hogy a nagy közönségsikerekre is figyelmet fordítsunk.

Ez az idei Filmmaraton kínálatán is látszik.

Ebben az évben 170 nemzetközi és magyar film szerepel a maraton programjában, a vetítéseken egészen frissen, illetve korábban felújított és restaurált magyar filmek szerepelnek tematikus csoportokban. Mindazok a magyar filmek tehát, amelyek itt láthatók, már átmentek restaurálási folyamatokon. A frissen restaurált filmek között találhatók például Latabár Kálmán filmjei, amelyek a magyar filmtörténet legnagyobb kasszasikerei voltak. Ilyen elsősorban a Mágnás Miska, amely a mai napig a legnézettebb magyar filmnek számít, de ide tartozik az Állami Áruház, az Egy szoknya, egy nadrág vagy az Egy bolond százat csinál. Ezek mind a kép, mind a hang szempontjából nagy kihívást jelentettek a filmanyagok sérülései és zajos hangok miatt a projektekben dolgozó Filmlabor és Filmarchívum szakembereinek.

Az idei rendezvényen is számos további kuriózummal találkozhat a közönség.

Igen, például a Hollywoodban nagy karriert befutott rendező, Tóth Endre, azaz André de Tóth filmjeivel. A maratonon öt, 1939-ben Magyarországon forgatott munkája lesz látható, köztük az 5 óra 40 című nagyon fordulatos bűnügyi filmje, ami filmrestaurálási szempontból nehéz munka volt. A filmnek nem volt meg az eredeti kameranegatívja, és a rossz állapotú magyar nitró szérianegatív mellett – ahol hiányaink voltak képben vagy hangban – egy német és egy magyar pozitív kópiát is használtunk. A restaurálás folyamán a tartalmi rekonstrukció elsődleges szempont, még akkor is, ha bizonyos kockákban vagy a látványban rosszabb a minőség. Szintén kiemelt magyar filmes rendezvény Gazdag Gyula 1986-os Hol volt, hol nem volt című, jelentős filmtörténeti értékkel bíró filmjének vetítése. A mozirajongók bizonyára örülnek majd, hiszen ez egy nagyon különös vegyüléke a magyar valóság dokumentáris szemléletének és az olyanfajta abszurd, tündérmesei szemléletnek, mint ami Enyedi Ildikó Az én XX. századom című filmjére jellemző. Ennek a Ragályi Elemér által fotografált mozinak is most lesz a restaurálási premierje. Gazdag Gyulától más, szintén már restaurált filmek is láthatók lesznek, a többi között a Hosszú futásodra mindig számíthatunk vagy az első egész estés nagyjátékfilmje, A sípoló macskakő. Az UCLA tanszékvezető egyetemi tanára, a Sundance Filmfesztivál művészeti vezetője mesterkurzust is tart a maratonon, ahol bevezeti a közönséget az általa válogatott, számára legkedvesebb filmek világába.

A tematikus programok között szerepel a Női szemszög, amelyben látható lesz Simonyi Lia egészen korai, avantgárd filmje a filmkészítésről, 1941-ből A munka akrobatái címmel, Elek Judit legkorábbi, Találkozás című filmje, melynek érdekessége, hogy Mándy Iván volt a főszereplője. De itt kapott helyet Gyarmathy Lívia és Enyedi Ildikó korai munkái mellett például Kocsis Ágnes Szortírozott levelek című első filmje is. Ugyancsak friss restaurálás Soós Mária Városbújócska című alkotása, amely Budapest fennállásának 150. évfordulójához kapcsolódik, és amelyben Másik János zeneszerző egyben főszereplő is. A városegyesítés évfordulójának apropóján olyan magyar filmekkel találkozhat a közönség, mint a Várostérkép Budapest Szabó Istvántól, Máriássy Félix Külvárosi legendája vagy Bereményi Géza A tanítványok című filmje. Ez utóbbi egyik különlegessége, hogy az ő Budapestjének színvilága a negyvenes évek képeslapjait idézi, és ez is azok közé a filmek közé tartozik, amelyet az egyik alkotó – Kardos Sándor operatőr – közreműködésével sikerült rekonstruálni.

A legnézettebb vetítések nyilvánvalóan az ingyenes, szabadtéri vetítések lesznek. Idén a Bazilika előtt Sándor Pál 1973-as, azaz most ötvenéves filmje, a Régi idők focija lesz látható, amelynek Ragályi Elemér volt az operatőre. A programmal őrá is emlékezünk Sándor Pál és Kern András segítségével. A film felújítása még 2019-ben történt, és nagyon fontos eleme volt, hogy ebben még közreműködhetett Ragályi Elemér. Mert az is nagyon lényeges pontja egy filmfelújításnak, hogy a restaurált film látványvilágával, különleges színeivel és fényeivel közel járjunk ahhoz az élményhez, amilyen a bemutató idején lehetett a korabeli filmkópia.

Említetted, hogy Latabár Kálmán filmjeit is most újítottátok föl.

Technikailag most jött el az ideje ennek, restaurálási szempontból nem volt könnyű feladat, mert ezeknek a régi, még tűzveszélyes nitro anyagra készült filmeknek az anyagai nem maradtak optimális állapotban. Az eredeti nitro negatívok például sok esetben elvesztek, másrészt főleg a hanggal vannak óriási problémák, mert nagyon zajosak a korabeli anyagok. A filmfelújítás egy soha véget nem érő történet, mert viharos gyorsasággal fejlődnek a technikák, és a korábban ideálisnak tartott megoldások után mindig újabbak és újabbak jönnek. A Latabár-filmeknél is az történt, hogy nagy munkával elkészült a hangrestaurálás, miközben az egyik nagyon tehetséges kollégánk egy új módszerrel megcsinálta a Meseautó restauráltan is rendkívül problémás hangját. Egy rendkívül innovatív megoldásról, a hang képként való kezeléséről van itt szó, amiről előadást is tart majd a Francia Intézetben a nemzetközi archívumok képviselői, filmfelújítási szakemberei és az érdeklődők előtt.

Egy film felújítása során mi jelenti a legnagyobb kihívásokat?

A restaurálás egyik elsődleges célja a tartalmi rekonstrukció, azaz hogy a lehető legteljesebb változatot állítsuk össze a filmekből, ezért az egyik legfontosabb lépés, hogy összegyűjtsük és átnézzük a rendelkezésre álló összes kelléket, teszteljük őket, és a digitális technika segítségével összerakjuk a tartalmilag és műszakilag optimális változatot. A digitális korszakban már az sem jelent nehézséget, hogy összehozzunk 35 mm-es és 16 mm-es formátumokat. Persze sokszor problematikus, hogy egy archív filmből van-e, és hogy milyen referencia létezik egy filmből. Természetesen másra van szükség tartalmi, fényelési vagy hang szempontjából is. Ezért rendkívül lényeges számunkra, hogy amikor lehet, próbáljunk olyan alkotókat is megnyerni felújítási folyamatoknak, akik benne voltak a filmben, vagy tanítványok voltak, tehát jól ismerik az eredeti operatőr vagy hangmérnök munkáját, a korabeli nyersanyagokat.

A laikusok nagyon keveset tudnak arról, hogy milyen folyamatokon megy keresztül egy régi film, mire újra eljut a közönséghez, de persze már sokkal jobb minőségben.

A munka főbb fázisai a kiválasztott kép- és hangkellékek fizikai javítása, a kézi restaurálását, tisztítását követően a megfelelő eszközökön a kép és a hang külön-külön digitalizálása. Az analóg felújítástól eltérően a digitális restaurálás a képet és a hangot külön kezeli. Az archív képszkennerünkhöz, a Scanityhez folyadékos kaput is lehet illeszteni, aminek lényege, hogy a koszok, kisebb karcok sokszor 60 százalékát el tudja tüntetni. Azért is jó eredeti filmkellékekről dolgozni, mert az átmásolt film sérüléseit nem tudja eltüntetni, csak az adott filmszalagét. A kép és a hang szinte kockáról kockára történő tisztítása, stabilizálása sokszor sziszifuszi munka. Megszabadítani a képet a villogásoktól, a rengeteg sérüléstől, kosztól, karctól, megfelelően kivezérelni és zajtalanítani a hangot... Sokszor betűnként próbálja a hangrestaurátor a sziszegést, dobolást, durrogást, torzítást megszüntetni. Rendkívül látványos folyamat a film fényelése, hiszen, ha pregnánsan eltérő színeket állítana elő egy colorist, akkor a film alig emlékeztetne az eredetire. Általános etikai szabály tehát, hogy próbáljunk meg nem eltérni attól a látványvilágtól és korabeli technikától, ami az adott filmre készültekor jellemző volt. Tehát ne csináljunk hideg világú filmet egy melegből, és ne próbáljunk változtatni az olyan „trükkökön”, amelyek egy-egy korszakra jellemzőek voltak.

Ezt követi a kép és a hang összerakása, valamint a különböző mozi- és televíziós masterek legyártása. A legidőigényesebb folyamat a kép megtisztítása, és például egy olyan kényes filmnél, mint a Körhinta volt, ez még akkor is több hónapot igényelt, ha húsz ember dolgozott rajta. Ha pedig kockahiányok is vannak, és tartalmi rekonstrukció is szükséges, akkor a ráfordított idő tovább növekszik.

Milyen irányba halad tovább a felújítási program?

El kellett, hogy teljen hat év ahhoz, hogy technikai felszereltségben, tapasztalatban ma már ott tartunk, hogy jó minőségben tudjuk a legkényesebb némafilmeket is felújítani. A lényeg ott kezdődik, hogy nagyon kíméletesen tudjuk digitalizálni, egészen különleges, szeparált technikákkal. Éppen most zajlik az EYE holland filmmúzeummal Kertész Mihály Az utolsó hajnal című némafilmjének rekonstrukciója. Tőlük és a Filmarchiv Austriától kaptunk hozzá filmanyagot, és megpróbáltuk összerakni a legteljesebb változatot.

Az értékmegőrzés már szóba került, de mi a helyzet az értékközvetítéssel?

Vannak például filmek, amelyeket ki kellett szabadítani a jogi kalodákból. Fehér György Szürkület című filmjének restaurálása például emiatt csúszott, és miután végre restaurálhattuk, megjelent a Berlinale Classicson, és most bemutatják világszerte. Harminc év után. Egy filmarchívumnak elsődleges feladata, hogy folyamatosan tegyen azért, hogy ezek a felújított művek bekerüljenek a világ filmes vérkeringésébe. Idén például a Cannes Classicsban Elek Judit Sziget a szárazföldön című filmje szerepelt, amely különös remekműve a cinéma directnek és a fikciónak és Ragályi Elemér kézi kamerázásának. De szerepelt Enyedi Ildikó Az én XX. századom című alkotása is a Berlinale Classicsban, amikor a Testről és lélekről Arany Medve díjat nyert. Sára Sándor Feldobott kő című filmje a cannes-i válogatásban vagy Gaál István Sodrásban című műve a Venice Classicsban, és még sorolhatnám. Az animáció Cannes-jába, az annyecy-i fesztiválra pedig egymás után visszük el Jankovics Marcell filmjeit követően az egész estés magyar animációkat.

A digitális technika, bár óriási fejlődést jelent, azért kérdéseket is felvet.

A világ ma abba az irányba megy, hogy a filmek képe egyre sterilebb lesz, ugyanakkor egy digitális anyagban egy filmnek sosincs meg az a mélysége, levegője és természetes szemcsézettsége, mint amit az analóg kópiákban megszoktunk. És emellett már azt is tudjuk, hogy míg az analóg filmanyag több mint 100 évet kibírt, a folyton átalakuló digitális hordozókkal szemben egy nagy kérdőjel van bennünk. A legbiztosabb filmarchiválási módszer, ha visszavilágítjuk a digitálisan felújított filmet analóg filmnegatívra.

A nyitóképen Molnár János filmfelújítási stúdióvezető szkenneli Kertész Mihály Az utolsó hajnal című filmjét a Scanity képszkenneren. Fotó: Gyuricza Mátyás

A fotók és filmrészletek forrása: Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum