Nemzeti Filmintézet
Hírmozaik – július 31.
A forint születése és az Aranyvonat, Sziámi a Szigeten, keresik az NFI vezérigazgatóját – hírösszefoglalónk.
Hírmozaik – július 29.
Itt a Hogyan tudnék élni nélküled? folytatásának előzetese, a görög kormányfő megköszönte Nolannek az Odüsszeiát, ritka napfogyatkozást láthatunk augusztusban – hírösszefoglalónk.
Magyar rendező filmjével nyit a velencei filmfesztivál szekciója
A 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be Horvát Lili első angol nyelvű filmje, a Jegyzeteim a Marsról. A Mackenzie Davis és Rupert Friend főszereplésével, a Nemzeti Filmintézet támogatásával nemzetközi koprodukcióban készült romantikus dráma a fesztivál Giornate degli Autori versenyprogramjának nyitófilmje lesz.
Hírmozaik – július 12.
Hatalmas magyar filmes sikert hozott az idei Karlovy Vary-i fesztivál, Schneider Zoltán tiszteletbeli kőszegi lett, négyórás gálával ünnepelték a műfajt a Fővárosi Nagycirkuszban – hírösszefoglalónk.
Két magyar animáció is díjat nyert Annecyban
A világ legrangosabb animációs eseményén Klingl Béla és Turai Balázs alkotásait ismerték el.
Jankovics Marcell-díj a Fehérlófia rendezője tiszteletére
Díjat vezet be Jankovics Marcell világhírű magyar alkotó emlékére az annecyi fesztivál, az animációs film világelső nemzetközi seregszemléje és szakmai fóruma Franciaországban.
Hírmozaik – június 9.
Újabb részletek láttak napvilágot A besúgó rendezőjének első filmjéről, a hármast nyolcasnak nézték, így a valódi ára kevesebb mint tizedéért értékesítették az olasz remekművet, hollywoodi sztárokat díjaznak Karlovy Varyban – hírösszefoglalónk.
Cannes-ban premierezik Nemes Jeles László új filmje, magyar–francia animáció is a versenyprogramban
Nemes László Moulin című, Magyarországon forgatott, új francia filmjének a ma nyíló 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában lesz a világpremierje, a magyar–francia animációs film, az ADGWA-ATA pedig a cannes-i Kritikusok Hete versenyében indul.
Hírmozaik – április 24.
Hokuszai mangái a Néprajzi Múzeumban, egy hétig magyar filmek lesznek a fókuszban a magyar film napja alkalmából, Maggie Gyllenhaal lesz a velencei filmfesztivál zsűrielnöke – hírösszefoglalónk.
Magyar film tarolt a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon
Mayer Bernadette első mozifilmjét, a Mommy Blue-t a legjobb film, Für Anikót a legjobb színésznő, míg Vilmányi Benettet a legjobb színész díjával tüntette ki a 16. Pekingi Nemzetközi Filmfesztivál (BJIFF) Forward Future versenyének szakmai zsűrije.
Hírmozaik – április 22.
Koronczi Endre kiállítása a Velencei Biennálén, megvannak az idei Friss Csillagok, Pekingben debütált a Für Anikó és Vilmányi Benett főszereplésével készült film – hírösszefoglalónk.
Hírmozaik – április 16.
Cseke Szilárd-kiállítás nyílik a Műcsarnokban, már lehet pályázni a Quasimodo-költőversenyre, magyar animációs film Cannes-ban – hírösszefoglalónk.
Hírmozaik – március 27.
Történelmi emlékhely lett a szerencsi Rákóczi-vár, átadták a Hevesi Sándor-díjakat, elköltözik az Oscar-átadó – hírösszefoglalónk.
Hírmozaik – március 23.
Magyar szakemberek munkáját díjazták a világ legjobb kaszkadőrei Los Angelesben, milliókat fizettek Kossuth Lajos Görgei Artúrhoz írt leveléért, Bíró Tímea Sziveri-díjas, betegség miatt új műsor és karmester lesz a MÁV szimfonikusok Müpa-koncertjén.
Hírmozaik – március 5.
Húsz év után átadták a Szabadkai Népszínházat, rangos turisztikai díj járt a Liget Projektnek, Hrabal háza műemlék lett – hírösszefoglalónk.
Hírmozaik – február 4.
Jubilál a Hagyományok Háza, Tompos Kátya-díj, a Magyar Zene Háza felhívása, Vidnyánszky nagyszabású Móricz-adaptációja, NFI-támogatások, kínai–magyar bélyeg.