OnlyBeautiful1.jpg

Hírmozaik – július 12.

Hatalmas magyar filmes sikert hozott az idei Karlovy Vary-i fesztivál, Schneider Zoltán tiszteletbeli kőszegi lett, négyórás gálával ünnepelték a műfajt a Fővárosi Nagycirkuszban – hírösszefoglalónk.

Magyar sikert is jelent Karlovy Vary legjobb filmje

A 60. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjának legjobb filmjeként díjazta a filmkritikusok nemzetközi szövetsége a FIPRESCI a szlovák–cseh–magyar koprodukcióban készült Only Beautiful Things to Look At (Forrás) című drámát.

A zsűri kiemelte, hogy Ivan Ostrochovský filmje „lerántja a leplet az egykori Csehszlovákia rendkívül érzékeny témájáról, a roma nők államilag támogatott kényszersterilizációjának etikai vonatkozásairól.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával és a Proton Cinema gyártásában készült, részben Magyarországon forgatott film koproducere Berkes Juli, executive producere Petrányi Viktória. A főszerepet Anna Geislerová cseh színésznő alakítja, akinek az Oscar-jelölt Želary című film hozott nemzetközi elismerést. Bárnai Péter és Farkas Franciska is szerepel a filmben. A látványtervező Lódi Csaba, aki korábban A brutalista és a Dűne mozifilmekben is dolgozott. A film dramaturgja Zabezsinszkij Éva, maszkmestere Novák Balázs, gyártásvezetője Krékits Péter volt.

Az alkotás a tervek szerint 2027 első felében érkezik a hazai mozikba a Budapest Film forgalmazásában.

Schneider Zoltán kétszeres Hollósi Frigyes-díjas lett

Másodszor ítélte oda Schneider Zoltánnak a közönség a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját. A színművész idén Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában Scottie Templeton alakításával érdemelte ki az elismerést.

A Kőszegi Várszínház alapításának negyvenedik évfordulóján, 2022-ben hozta létre a Hollósi Frigyes-díjat, amely Trifusz Péter képzőművész alkotása. Ezzel is emléket állítottak a színművésznek, aki tizenhét nyáron át játszott Kőszegen, voltaképpen örökös tagja lett a várszínháznak. „Az idei díjazottnak már másodszor szavazta meg a közönség ezt az elismerést. Úgyhogy mostantól őt is a Kőszegi Várszínház örökös tagjának tekintjük”, fogalmazott Pócza Zoltán igazgató.

Fotó: Urbán Ádám
Fotó: Urbán Ádám

Négyórás gálával ünnepelt a Fővárosi Nagycirkusz

Szombaton 19 órától több mint négyórás cirkuszi élménnyel várta a nézőket a Fővárosi Nagycirkusz.  A jelenleg futó Mirázs című előadásukban kultúrák találkozása elevenedik meg. Az extra műsorban a Baross Imre Artista- és Előadóművészeti Akadémia diákjai, valamint az Old Circus School Ukraine növendékei is porondra léptek.

Az esemény kezdetén a Delicias Duo: Anna Cassú (zongora), Schütz Eszter (hegedű, jelenleg a gironai Isaac Albéniz Konzervatórium oktatói magyar és katalán szerzők műveit adták elő. A formációhoz Shütz Brúnó, Szakál László, a Fővárosi Nagycirkusz zenekarának vezetője és Babindák István klarinétművész is csatlakozott. Ukrán diákok a Bogányi-zongorán handstand számot mutattak be. A cirkuszok éjszakája 2026 extra című műsort Graeser József „Dodi”, a Fővárosi Nagycirkusz cirkuszszakmai igazgatója rendezte.

 

Kiemelt képünkön Az Only Beautiful Things to Look At (Forrás) főszereplője Anna Geislerová cseh színésznő. Jelenetfotó: Proton Cinema

Ez is érdekelheti

Változásokkal teli évadnyitót tartott a Radnóti

A 2026/27-es évadban hat bemutatót tart a színház, sok fiatal alkotó érkezik, valamint új tagokkal is bővült a társulat, és a művészeti vezetés munkáját a frissen alakult művészeti tanács segíti.

Hírmozaik – július 13.

MTA-vándorkiállítás Füreden, összművészeti estek a PIM-ben, OrgonaPont és Déryné Fesztivál: országszerte látványos kulturális programok és fesztiválok sora a nyáron.

Hírmozaik – június 2.

Nemsokára újra lüktet az Óbudai Világzenei Hét a Kobuci Kertben, nyolc új taggal bővült a Halhatatlanok Társulata, magyar vonatkozású film is bekerült a Karlovy Vary-i filmfesztivál versenyprogramjába, 280 éve játszottak először színházat a gyulai kastélyban – hírösszefoglalónk.

Február 5-én történt

Ma ünnepli ötvenhatodik születésnapját Schneider Zoltán Jászai Mari- és Kaszás Attila-díjas színművész, akit korábban a Katona József Színház és az Új Színház előadásaiban láthattunk, jelenleg a Radnóti Színház társulatának tagja. Mindezek mellett olyan emlékezetes filmekben is szerepelt, mint A Viszkis, a Testről és lélekről, a Majdnem menyasszony, A halál kilovagolt Perzsiából, valamint a Drága besúgott barátaim, és gyakran hallhatjuk szinkronszínészként is jellegzetes hangját.