Száz éve, 1922. december 4-én született Gérard Philipe, a francia színház- és filmművészet egyik legnépszerűbb alakja.
Cannes-ban született, eredeti neve Philip volt, ezt később egy néma e hozzátoldásával bővítette művésznévvé, „hogy tizenhárom betűből álljon a nevem” – mondogatta tréfásan. Anyai nagyanyja Csehszlovákiából vándorolt be Franciaországba, apja gazdag szállodatulajdonos és ügyvéd volt, aki fiát is jogi pályára szánta. Az ifjú Gérard be is iratkozott a nizzai egyetemre, de miután megismerkedett néhány színésszel, elhatározta, hogy ő is e pályát választja. Döntésében anyja is támogatta. Ő ajánlotta be Marc Allégret rendezőhöz egy meghallgatásra, aki felismerte a fiú ösztönös tehetségét. 1942-ben Nizzában lépett először színpadra, majd amikor a család 1943-ban Párizsba költözött, beiratkozott a színi konzervatóriumba. Első nagy sikerét Jean Giraudoux Szodoma és Gomorra című darabjának angyalaként aratta.
A háború befejezése után a legnépszerűbb színpadi és filmszínészek közé emelkedett.
Első filmfőszerepe az 1946-ban Dosztojevszkij regénye alapján készült A félkegyelmű Miskin hercege volt. A Claude Autant-Lara rendezte A test ördögében (1946) mindenkit csodálatba ejtett az az emésztő őszinteség, amellyel kezdő színész létére átélte egy gimnazista lázas szerelmét. Ettől kezdve testre szabott, de korántsem egyforma szerepeket osztottak rá: ilyen volt A pármai kolostor Fabrizio del Dongója (1947), Az ördög szépsége fiatal Mephistophelése (1949), a Királylány a feleségem Tulipános Fanfanja (1952) és a Vörös és fekete Julien Sorelje (1954).
Drámai ereje éppen olyan elevenen hatott, mint mértéktartó humora. A kamaszos bájú és a kedvesen esetlen hősök mellett komplikáltabb, cinikus, ellentmondásos, olykor beteges figurák ábrázolása sem okozott gondot számára. Így a Körbe-körbe züllött gróf hadnagya (1950), a Vágyakozás alkoholista orvosa (1953), a Modigliani életéről készült Montparnasse 19 korántsem életrevaló festője (1958), a Tisztes úriház gátlástalan Octave Mouret-ja (1957) és a Veszedelmes viszonyok machiavellista Valmont-ja (1959).
Színpadon is sikerrel szerepelt. 1954-ben eljátszotta a Ruy Blas címszerepét. 1956-ban a filmrendezéssel is megpróbálkozott. A holland Joris Ivensszel közösen készített filmjük, a Till Eulenspiegel, amelynek forgatókönyvírója és főszereplője is volt, a mindenható fiatalságot állította a haladó társadalmi eszmény szolgálatába.
Közéleti szerepet is vállalt, 1958-tól haláláig a francia színészszakszervezet elnöke volt. Vállaltan baloldali beállítottságú volt, több ízben is ellátogatott a keleti blokk országaiba. Magyarországon is járt, fotó is megörökítette „a magyar Gérard Philipe-pel”, Zenthe Ferenccel történt találkozását.
Utolsó filmje a Luis Bunuel rendezte El Paóban nő a láz volt, amelyet Mexikóban forgattak. Hazatérése után már nagyon legyengült, fáradtságról panaszkodott, s az orvosi vizsgálat megállapította, hogy májrákban szenved. Nem sokkal harminchetedik születésnapja előtt, 1959. november 25-én halt meg Párizsban. Végakaratának megfelelően legendás színpadi alakításának, a Cid Don Rodrigue-jának jelmezében temették el Ramatuelle temetőjében.
Magánéletét mindig gondosan óvta a kíváncsi tekintetek elől. 1942-ben ismerte meg Nicole Navaux etnológust, egy diplomata feleségét, akivel a nő válása után, 1951-ben össze is házasodtak. Két gyermekük született, Olivier és Anne-Marie, aki apja nyomdokaiba lépve szintén színész és író lett.
Sokan próbálták megfejteni Gérard Philipe titkát, hogy miként válhatott a második világháború utáni francia film férfieszményévé.
A legközelebb talán Oriana Fallaci, a neves olasz publicista jutott, aki 1956-ban ezt írta róla: „Hát hogy lehetne megállni, hogy ne tapsoljunk ennek a félszeg, pimasz fiatalembernek? Csak rá kell nézni, máris gyöngédség fogja el az embert. Talán szenvedő, elkényeztetett gyermekhez hasonló külseje az oka, talán ragyogó szeme, amely hol világfájdalmas, hol meg hideg és kíméletlen, akár egy ítéletvégrehajtóé, talán fanyar, elkényeztetett arisztokrata megjelenése.” A filmrendező René Clair úgy fogalmazott, Gérard Philipe az intelligencia csodája volt.
Fotó: Leemage via AFP/Farabola
