Ez amúgy a Kinks harmadik kislemeze, a debütáló album csak 1964. október 2-án került a boltokba. Nem úgy az All Day And All Of The Night című dal, amelyet szintén az első hard rock felvételek között tartanak számon, és amelynek gitárriffjére erősen hajaz az amerikai Doors 1968-as slágere, a Hello I Love You (be is perelték őket koppintásért, végül peren kívül megegyeztek). A You Really Got Me – B oldalán az It's All Righttal – mindenesetre 1964. augusztus 15-én került fel a brit slágerlistára, szeptember 19-én érte el annak első helyét, és két héten át ott is maradt. Az óceán túlpartján viszont csak a hetedik helyig jutott, pontosan addig, míg a már emlegetett All Day And All Of The Night.
„Szerelmes dal, utcagyerekeknek”, kommentálta a szerző Ray Davies, aki a visszaemlékezések szerint baráti körben már 1964 tavaszán megmutatta a You Really Got Me zongoraverzióját. A Kinks élén mindenesetre június derekán vette fel először, de az eredménnyel nem volt elégedett: Davies puritánabb, nyersebb változatot szeretett volna belőle. A Pye Records azonban ezt már nem akarta finanszírozni (mondván a korábbi két Kinks-kislemez sem hozta a várakozásokat), viszont a producer Shel Talmy bevállalta, így a zenekar július idusán újra stúdióba vonult, és két menetben újrajátszotta a dalt. Az eredmény aztán a kiadó embereit is meggyőzte, így végül ez a változat került rá az 1964. augusztus 4-én publikált kislemezre.
„Arra törekedtem, hogy megtaláljam a magam identitását. Ez végül 1964-ben sikerült nekem, akkor mondhattam, hogy itt vagyok, létezem. Mondhatni akkor születtem, amikor ez a dal beütött” – emlékezett vissza Ray Davis a 2014-ben kiadott önéletrajzában (Rob Jovanovic: God Save The Kinks. A Biography. Aurum Press, 2014).
Kinks: You Really Got Me (The Beat Room Show, 1964)
A Kinks
A You Really Got Me az 1963-ban alakult Kinks egyik kulcsdala. Bár a formáció nem volt olyan innovatív, mint a Beatles, és nem volt olyan népszerű, mint a Rolling Stones vagy a Who, a hatvanas évekbeli brit rockzene egyik legbefolyásosabb zenekara volt. Megkapó riffek és kemény szövegek jellemezték a gitáros-énekes testvérpáros, Ray és Dave Davies londoni rhythm and blues bandáját. Miközben az úgynevezett brit invázió egyik legsikeresebb együttesének számítottak, 1965-ben meglepő módon társadalmi töltésű, ironikus, szatirikus felvételek sorával jelentkeztek, amelyek a korszak kíméletlen kritikáját adták (A Well Respected Man, Dedicated Follower Of Fashion, Dead End Street, Sunny Afternoon, 1966, Waterloo Sunset, Autumn Almanac, Dandy, 1967), és máig a beatkorszak maradandó értékű dalai.
A Kinks – máig ismeretlen okokból – 1966 és 1970 között nem kapott munkavállalási engedélyt az Egyesült Államokba, így lemaradt a szeretetnyarakról és a nagy fesztiválokról (Woodstockban sem voltak ott). Ray Davies inkább a nagyobb lélegzetű concept albumokra (Village Green Preservation Society, 1968, Arthur (Or The Decline And Fall Of The British Empire, 1969) koncentrált, amelyek mérsékelt üzleti, annál nagyobb szakmai sikert arattak. John Gosling billentyűssel kibővülve később megpróbáltak visszatérni a sikerlistákra (Victoria, 1969, Lola, Apeman, 1970). A hetvenes évek első felében a legismertebb progresszív zenekarokkal egyenrangú sikereket arattak, főleg az Egyesült Államokban. Ray Davies emellett filmzenét (Percy, 1971), rockoperát (Preservation Act I.,1973, Preservation Act II., 1974, Schoolboys In Disgrace, 1975) és rockmusicalt (Soap Opera, 1975) is írt, a zenekar újra kiadott régi felvételei pedig nagy hatással voltak az új hullám előadóira (Jam, Pretenders). A Davies testvéreken kívül gyakran cserélődő felállású Kinks a későbbi évtizedekben is megőrizte sztárstátuszát, főként sikeres turnéinak köszönhetően. A kilencvenes években pedig újabb zenésznemzedék (Blur, Oasis) fedezte fel magának őket.
A producer Shel Talmy
A You Really Got Me producere az amerikai Shel Talmy (1937) volt, aki amúgy – mivel Chicagóban született – kiskamaszként a rhythm and blues és a folk bűvöletében élt. A középiskolát Los Angelesben végezte, többek között az ABC Televisionnek dolgozott, de 1962 nyarán a szabadságát az Egyesült Királyságban töltötte, és 1963-ban már a londoni Deccánál készített az ír Bachelorsnak kurrens popslágereket. Aztán egy évvel később átszerződött a Pye Recordshoz, ahol a Kinkset vette pártfogásába, és Ray Daviesszel összedolgozva a zenekar legjelentősebb sikereit készítette el. Talmy nevéhez fűződik a premetálos, kemény megszólalás (You Really Got Me, All Day And All Of The Night), majd a swinging London idején ugyancsak a páros alkotta meg a Kinks nyugisabb korszakának szociális töltésű, társadalomkritikával teli, gunyoros, szatirikus szerzeményeit.
A modkorszakán túllépő Who szintén Shel Talmynek köszönheti korszakos jelentőségű dalait (I Can’t Explain, My Generation, Anyway, Anyhow, Anywhere). 1966-67-ben az egyslágeres Easybeatsnek készített világsikert (Friday On My Mind), majd több kislemezt David Bowie-nak, de egyik sem volt elég, hogy az előadó akkor a listára kerüljön. A hatvanas évek vége felé az Amen Cornerrel, Roy Harperrel és a Pentagle-lel is dolgozott, de korábbi sikereit a progresszív rock időszakában már nem tudta megismételni.
Kinks: You Really Got Me (1979. március 6., Lowell, Massachusetts, USA)
A gitárszóló és a koncertváltozatok
Hosszú időn át makacsul tartotta magát az a mítosz, hogy a You Really Got Me-ben hallható gitárszólót a Yardbirds és a Led Zeppelin későbbi zenésznagysága, Jimmy Page játszotta fel. Pedig ezt mind maga Page – aki amúgy sessionzenészként játszott a Kinks első nagylemezén –, mind a producer Shel Talmy következetesen tagadta, valahányszor szóba került egy interjúban. Page egyszer egyenesen azt mondta, hogy ideje lenne már az erről szóló Wikipédia-oldalon is tisztázni ezt mindörökre (időközben megtörtént), hogy erre a kérdésre ne kelljen újra és újra nemleges választ adnia. A szám közepén lévő gitárszólót ugyanis Ray testvére, Dave Davies adja elő, elsőre bármennyire is hihetetlen teljesítménynek tűnik a korabeli rhytm and blues mezőnyben.
A dalban hallható torzított gitárriffet a Kinks később is előszeretettel használta, többek között az All Day And All Of The Night, a Tired Of Waiting For You vagy a Set Me Free című számaiban. A Who gitárosa, Pete Townshend a visszaemlékezések szerint akkoriban ezeket a felvételeket jelölte meg fő inspirációs forrásként. Miközben gitárosok sora – Jimi Hendrixtől Tom Pettyig – hivatkozott rá mint meghatározó dalra.
Több évtizedes fennállása alatt a Kinks stílusa sokat változott, de a koncertjein a You Really Got Me mindig is közönségkedvenc maradt. Koncertváltozata a zenekar 1980-as One For The Road című albumára is felkerült, akárcsak a későbbi válogatáslemezekre.
És ha valaki az 1964-es esztendőre hivatkozik, ezt a dalt tuti nem kerülheti ki.
Van Halen: Eruption/You Really Got Me (1978)
A Van Halen 1978-as verziója
A You Really Got Me-t rengetegen feldolgozták az azóta eltelt évtizedek alatt, de a legemlékezetesebb kétségkívül a Van Halen változata, amely a maga verzióját az 1978-as debütáló nagylemezére is feltette. David Lee Roth extrovertált, robbanékony természete és akrobatikus színpadi mozgása, Eddie Van Halen elképesztően technikás, innovatív gitárjátéka, illetve a ritmusszekció energikus és rendíthetetlen pulzálása új standardokat állított fel a kemény rockzene történetében. Az 1978-ban megjelent első, cím nélküli albuma kétségkívül mérföldkő, egy sor technikai és hangzásbeli újítást hozott, mindenekelőtt a gitáros Eddie Van Halen húrzsonglőrködéseinek köszönhetően. Ráadásul a nagylemez kereskedelmi szempontból is rendkívüli sikert aratott (azóta is egyike a legkapósabb debütáló rockkorongoknak), ezzel is kitaposva az utat az utánuk érkezők számára.
A nevezetes első nagylemezt amúgy mindössze három hét alatt, tulajdonképpen egy lendülettel vették fel, minimális utólagos rájátszással és kozmetikával. Olyannyira, hogy több dalban kisebb hibák is maradtak a lemezen. A korong műfajtörténeti szempontból legfontosabb felvétele kétségkívül a mindössze 1 perc 40 másodpercig tartó Eruption, amelyben Eddie Van Halen gyakorlatilag újraértelmezi a szólógitározás fogalmát. A már korábban is létező „tapping” (kocogtatós, „tapperolós”) technikát fejlesztette tovább, mindkét kezével rendkívül perkusszív módon „zongorázott” a húrokon, és ezzel új gitáriskolát teremtett a rockzenében.
És hát ehhez a dalhoz ragasztották hozzá a Kinks 1964-es slágerének újraértelmezett változatát.