A kiállítás kurátora, Róka Enikő művészettörténész a csütörtök délutáni sajtóbejáráson kiemelte: a bemutatott művek nemcsak az alkotók, Juris Ibolya, Pintér Éva, Prepelicza Katalin, Túry Mária, Szuppán Irén művészi, társadalmi és eszmei viszonyulásait, de a korszak kultúrpolitikai elvárásrendszerét, illetve a hatvanas és hetvenes évek textilművészetének gazdasági hátterét is tükrözik. Hozzáfűzte, hogy a kiállított műtárgyakon keresztül megismerhető egyedi történetek olykor a korszakról alkotott teljes képet is módosíthatják.
A gyűjtemény első szekciójában a szövött falikárpit műfaját megújító Ferenczy Noéminek is emléket állítanak. Róka Enikő kurátor felhívta a figyelmet, hogy a gobelin- és festőművész úgy vélekedett, csakis az az igazi mű, amit az elejétől a végéig, vagyis a tervezés folyamatától kezdve az utolsó szál elkötéséig maga az alkotó készít. Ezt az elvet hagyta örökségül tanítványai számára is.
Ugyancsak ebben a szekcióban láthatóak azok a képek is, amelyek az Iparművészeti Vállalat gobelinműtermében készültek 1966-ban. A felvételek a műhely mindennapjait és az ott dolgozó nőket, köztük a számos generációt oktató, Gigi néniként emlegetett szövőmestert, Rábai Jánosné Tujner Margitot örökítik meg.
A második szekcióban a Túry Mária által tervezett, Arató Erzsébet által kivitelezett Barátság című kárpit látható, amelynek eredeti szövőkartonja is fennmaradt, így lehetőség nyílik az utolsó festői változat és az elkészült mű összehasonlítására – hívta fel a figyelmet a kurátor, hozzátéve, hogy Túry figuratív és absztrakt vonásokat egyesítő munkája tökéletesen illeszkedett a korszak esztétikai elvárásrendszerébe.
A harmadik, legnagyobb anyagot bemutató részben, amelynek az Oratórium ad otthont, a szocialista építőmunka ábrázolását láthatjuk különböző textilműveken. Ugyancsak itt láthatók a bemutatott művek témáihoz és alkotóihoz kapcsolódó, illetve a kort megidéző filmek, fényképek, dokumentumok. Prepelicza Katalin 1960-ban készült, Valéria-telepi építkezés című kárpitja egy új városrész, a Mária Valéria-telep helyén épülő József Attila-lakótelep témájából merít ihletet. Juris Ibolya Építés című, 1970-es, viaszolt batik eljárással készült faliképe a hajógyári lakásépítést örökíti meg, míg Pintér Éva falikárpitjainak tárgya a korszakban újra felfutó hajógyártás.
A kurátor kitért arra is, hogy Prepelicza Katalin és Pintér Éva, akik Ferenczy Noémi tanítványai voltak, mesterüket követve maguk szőtték munkáikat. Hozzátette, hogy tanáruk hatása jól látható az alkotásaikon.
A tárlat záróképe, Szuppán Irén 1970-es, Tulipán című alkotása már a jövő felé mutat. A síkból való kilépés, a textil plaszticitásának kérdése az avantgárd tértextilesek korai kísérleteivel mutat rokonságot, a tulipánmotívum pedig népi ornamentikával és a hatvanas évek populáris kultúrájának virágkultuszával kapcsolatos képzeteket is előhív – hívta fel a figyelmet Róka Enikő a gyűjtemény utolsó szekciójához érkezve.
A kurátor bemutatta azokat az itt elhelyezett dokumentumokat, fényképeket is, amelyek a korszak egyik híres építészeti vitájához, az 1975-ben kirobbant „tulipán-vitához” kapcsolódnak.
A kiállítás szereplőinek neve jórészt feledésbe merült, műveik mára eltűntek a köztudatból és kimaradtak a művészettörténeti összefoglalókból. A bemutatott tárgyak csak nemrég kerültek át a Fővárosi Képtár törzsanyagába egy másodrangúnak tartott, a fővárosi kultúrházak, pártházak és egyéb közintézmények dekorációjára fenntartott gyűjteményi egységből. Újrafelfedezésük és bemutatásuk ráirányítja a figyelmet az egyes elfelejtett pályákra, művekre, a mögöttük húzódó kultúrpolitikai és gazdasági folyamatokra, hozzájárulva a korszak művészetének megértéséhez.
