455908364_480043731623055_5626738776909975376_n.jpg

A kormány 2038-ra Esztergom Szentkirály nevű városrészét nemzeti emlékhellyé kívánja fejleszteni

A kormány 2038-ra Esztergom Szentkirály nevű városrészét nemzeti emlékhellyé kívánja fejleszteni, amely méltóképpen szolgálja a múltat és az eljövendőt – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden Esztergomban.

Hankó Balázs az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából az Erzsébet parkban megtartott ünnepségen arról beszélt, hogy a mai nap, az 1000 éves államiság ünnepe emlékeztet arra, hogy mi, magyarok az úgynevezett barátaink jótanácsa nélkül is el tudjuk dönteni, hogy mely értékeket valljuk magunkénak, ahogyan eldöntöttük azt Szent István király korában is. Ezek a nemzetet formáló, nemzetet erősítő, keresztény hitünkön alapuló értékek, amelyeket továbbra is vallunk, őrzünk, sőt erősítünk – tette hozzá. A magyar nemzetnek nincs szüksége iránymutatásra, mert tudjuk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hol van a helyünk a világban, mi otthon vagyunk Európában – mondta a miniszter.

Hankó Balázs hangsúlyozta: „Szent István királyunk uralkodása óta – másokkal ellentétben – itthon kívánunk maradni és mi akarunk itthon maradni”. Hozzátette, hogy a magyarság válasza immár több mint ezer éve, a történelem viharaiban megedződve ugyanaz: állhatatos értékőrzés, bátor értékteremtés, amely egyszerre jelenti keresztény kultúránkat, jövőt adó családjainkat, jelenti tudásunkat, hivatásunkat, amelyeknek úgy kell versenyképesnek lenniük, hogy közben megtartjuk magyar identitásunkat. Érték nélkül a tudás, a hivatás, a kultúra mit sem ér – fűzte hozzá.

Hankó Balázs emlékeztetett Mindszenty József hercegprímás üzenetére, miszerint egykoron az erdélyi fejedelmek is Mária képét verették pénzeikre, mivel annyira kitörölhetetlenül bele volt vésve a köztudatba, hogy Magyarország Mária országa. Szent István szövetsége érvényben van ma is – tette hozzá. Hankó Balázs azt mondta, hogy nekünk, magyaroknak 2024-ben is kötelességünk minden körülmények között kitartani és küldetéstudatunkkal jobbá és igazabbá tenni a világot. „Kérem, adják tovább gyermekeiknek, unokáiknak ezt a hitet, ezt a lángot, ezt a meggyőződést” – mondta a miniszter.

Ez is érdekelheti

Vincze Máté: Szent István tudta, hogy csak erős identitású, önazonos, öntudatos népnek lehet jövője

Szent István tudta, hogy csak erős identitású, önazonos, öntudatos népnek lehet jövője – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára augusztus 20-án, kedden Debrecenben, az államalapító szobrának koszorúzási ünnepségén.

Krausz Ferenc kapta a Magyar Szent István-rendet

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vette át kedden a Magyar Szent István-rendet az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában. Sulyok Tamás a díjátadó ünnepségen kiemelte: Krausz Ferenc fizikusra Magyarországon mindannyian büszkén tekintünk, a hosszú évek kutatómunkájának eredményeit a fizikai Nobel-díj igazolta.

Balatoni Katalin: szükség van nemzeti nevelésre, identitásra és kultúrára

Szükség van nemzeti nevelésre, identitásra és kultúrára, főleg ebben a mai világban, hiszen ezek adják meg azokat az alapokat, amelyek valóban tapasztalás és élmény alapján születnek – hangsúlyozta a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára hétfőn Ópusztaszeren.