Szokatlan, hogy egy művészeti kiállítás szervezőelve a pénz, azonban a Kalman Maklary Fine Arts Great Art. Mad Money. No Rules. című tárlatán bemutatott munkák közös vonása épp a felvonultatott festők műveinek elképesztő ára. A világ aukciós rekorderei szerepelnek a galéria falain, azonban ahelyett, hogy a művek árait lesnénk, érdemes inkább azok lényegét keresni.

A kiállítás kiindulási alapja a The Price of Everything (Senki többet) című 2018-as dokumentumfilm volt, amely a kortárs művészvilág útvesztőit körüljárva azt vizsgálja, hogy milyen szerep jut ma a művésznek ebben a materialista, fogyasztásközpontú társadalomban. Azzal szembesít minket, hogy mára a pénz vált a művészet egyetlen értékmérőjévé.

Great Art. Mad Money. No Rules. című kiállítás azonban épp az ellenkezőjét igyekszik bizonyítani: ugyan olyan alkotókat vonultat fel, akik bizonyos műveikkel rekordokat döntöttek az aukciókon, azonban ebben a térben nem látszanak azok az árcédulák, és ugyan tudjuk, hogy ezek a művészek sokat érnek a műtárgypiacon, nekünk mégis a saját belső mércénk szerint kell értékelni ezeket a műveket. Ahogy Martos Gábor megnyitóbeszédében hangsúlyozta: „Felejtsük el a számokat és csak a műveket nézzük.”

Andy Warhol: Mildred Scheel

Ha pedig csak a szemünk marad, mint egyetlen „eszköz” a művek megítéléséhez, akkor elegendő csupán azt vizsgálni, hogy mi az, ami tetszik és mi az, ami nem lépi át az ingerküszöbünket.

A fogadótérben például ott van ugyan egy George Condo-grafika és Hans Hartung Kompozíció című munkája is, azonban engem elsőre egy Andy Warhol-munka fog meg, az, amelyik Mildred Scheelt, a híres orvost ábrázolja, aki német first ladyként a rák elleni harcnak szentelte életét. Érdekesség, hogy Warhol első szitanyomatát Scheelről éppen a pénz miatt készítette: az orvossal a német rákellenes liga megalapítására gyűjtöttek. A most látható nyomat színeiben visszafogottabb ugyan, viszont a gyémántporos, kissé eltolt kontúrok igazán izgalmassá teszik.

Roy Lichtenstein: Piros lámpa

Warholtól még két munka látható ezen a kiállításon, az Electric chair és az Uncle Sam. Ez utóbbi a Mítoszok sorozatába tartozó munka, amelyben demisztifikálja az amerikai kultúra fontos szimbólumait, és erős kritikai éllel jeleníti meg azokat: Uncle Samet, a hazafiasságot, a nemzeti érzéseket szimbolizáló figurát jellemzően határozott, karakteres személyként ábrázolják, azonban Warholnál már csak egy riadt tekintetű, öreg bácsit látunk.

A két szemközti falon George Condo és Keith Haring munkái elegyednek párbeszédbe. Condo mesterien tudja új kontextusba helyezni az olyan nagy klasszikusok munkáit, mint Caravaggio vagy Rembrandt, az újraalkotáshoz felhasználva saját korának emblematikus motívumait. Láthatunk például egy olyan festményt tőle, amely a Szűz Mária a kis Jézussal témát parafrazálja, miközben banálissá teszi és megfosztja szakrális vonatkozásaitól azt. A másik három neo-modernista kompozícióján is hasonló történik: szellemes és groteszk alakokkal vezeti be a nézőt egy képzeletbeli világba.

George Condo: Cím nélkül

Nekem Condo alkotásai kevéssé tetszenek, Haring művei inkább. A Ludo sorozat három litográfiája van most itt, ezekből is világosan kirajzolódik az alkotó sajátos stílusa: a vonal erőteljes használata, az élénk színű mezők, valamint az egyszerűsített humanoid és geometriai formák.

A kiállítás egyik csúcsműve Yoko Ono 1990-ben készített, macskákat ábrázoló szobor-installációja, a Basztet, amelyet korábban Szentendrén is kiállítottak. A bronzba öntött, világító szemű macskák az egyiptomi kultúra szent állataiként jelennek meg az installációban: őrzők ők, akik világító szemükkel elijesztik az éjjeli démonokat. Mögöttük kalligrafikus japán imaszöveg áll, ezt vigyázzák.

Yoko Ono: Basztet

A kiállításon látható még két Litchenstein- és egy Damien Hirst-mű is, valamint az egyik lyukban egy Jeff Koons is megbújik, de a kiállítás legnagyobb értéke az, hogy a világ műkereskedelmi piacán legmagasabb árakon szereplő magyar művészeket – Moholy-Nagy Lászlót mint a legdrágábban eladott magyar származású alkotót, Hantai Simont mint a legdrágábban eladott magyar származású háború utáni absztrakt festőt és Reigl Juditot mint a legdrágább magyar származású élő művészt – kontextusba helyezik az „új nemzetközi luxusmárka” sztárképviselőinek műveivel.

Reigl Judit: Kitörés

A magyar munkák éppúgy, ahogy a külföldiek, csak ízelítőként szolgálnak, Hantaitól nem a több mint 4 millió euróért elkelt M.A.4 (Mariale) című munka, hanem egy kisebb, hajtogatott festmény szerepel, Reigl Judittól nem a 411 ezer eurót érő Kitörést, hanem annak egy másik változatát láthatjuk. Moholy EM 1 Telefonkép című műve 1922-23-ból, amit a szakemberek a korai konceptuális művészet egyik remekének tartanak, 2016-ban 6,087 millió dollárért cserélt gazdát a Sothesby’s aukcióján. A Kalman Maklary Fine Arts falain most egy „olcsóbb”, de nem kevésbé kvalitásos munkája lóg.

A kiállítás szeptember 20-ig látogatható.

Kocsis Katica

Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond