A lépcsőházi betlehemestől a Müpa nagyszínpadáig

Mit vártál gyerekként leginkább a karácsonyban?

A szenteste élményét. Minden fényes, mindenki együtt van, ajándékok várnak a fa alatt. Mi már hatvan nappal karácsony előtt elkezdtük a készülődést. A lépcsőházban lakó gyerekekkel kitaláltuk, hogy csinálunk egy közös műsort a családjainknak. Heteken keresztül álomvilágban éltünk, nagyon élveztük.

A műsort ti állítottátok össze?

Persze, nagyon profik voltunk! Olyan volt, mint egy betlehemes: dalokkal, versekkel, amiket az óvodában, iskolában tanultunk. Beosztottuk, ki melyik sorát énekli a Mennyből az angyalnak vagy a Pásztorok, pásztoroknak. Volt egy nagyobb tér a lépcsőházban, amire jól rá lehetett látni, sokan elfértek, oda álmodtuk a műsort. Aztán nem lett belőle semmi, mert a szentestét mindenki otthon vagy a távolabbi családnál töltötte. El voltunk kenődve. Anyukám azzal vigasztalt minket, hogy a húgommal otthon előadhattuk. Szerintem leesett az álla, mert a tesómmal igazi karácsonyi showt csináltunk, betanult táncos mozdulatokkal.

Írtál levelet a Jézuskának?

Nálunk apu írta a levelet. Felmérte, mire vágyunk, mire van szükségünk, így nekünk mindig meglepetés volt az ajándék. Többnyire apróságokat kaptunk. Apukám szenteste lényegében eljátszotta a Jézuska szerepét. A nappali ajtaján tejüveg volt, épp csak a sziluetteket lehetett látni. Apa magára húzott egy leplet, és az erkélyen keresztül jött be, elváltoztatott hangon még beszélgetetett is vele, mi meg a húgommal az ajtó túloldalán reszketve vártuk, hogy megszólaljon a csengő, és bemehessünk a szobába.

Megvan a csengő?

Csaknem húsz évig lógott a fán, aztán az egyik évben leesett és összetört. Amikor beléptünk, ámulva láttuk a feldíszített fát, az ajándékokat. A húgommal állandóan leskelődtünk, de anyukám folyton csitított minket, hogy a Jézuskát a gyerekek úgysem láthatják meg.

A zene része volt az ünnepnek?

Teljes mértékben. Nálunk mindig szólt valami, a szüleimnek nagyon jó a zenei ízlésük. Ha nem bakelit lemezről – apukámnak óriási gyűjteménye van –, akkor valamelyik zenecsatorna ment. Akkoriban nagy sláger volt a Last Christmas, de volt, hogy Beatles szólt, Led Zeppelin, Queen vagy Stevie Wonder.

Énekeltetek is közösen?

Ahogy ez lenni szokott, addig noszogatnak a családtagok, mígnem vérvörös fejjel be nem állsz középre, és el nem énekled a Mennyből az angyalt.

Hogy telik mostanában az adventi készülődés?

Minden vasárnap gyertyát gyújtunk, és ez nekem mindig kicsit számvetés. Átgondolom, hol tartok, mi történt velem az elmúlt időszakban, mit csináltam jól, miben hibáztam, miből tanultam, és hol tartok éppen. A fény eljövetele számomra a megtisztulás, az elengedés időszaka. De nem szoktam fogadalmakat tenni. Újévkor sem.

Idén milyen volt a gyertyagyújtásnál a mérleg?

Nagyon elégedett vagyok. Tudom, hogy ilyesmit ritkán hallani manapság. Rengeteget dolgoztam ebben az évben, nem feltétlenül színpadon. Én hiszek abban, hogy a befektetett munkának meglesz a gyümölcse. A Covid szétzilálta a szórakoztatóipart, és nehéz volt újra megtalálni a helyünket ebben a megváltozott helyzetben. Oláh-Kajári Andreával, a menedzseremmel átgondoltuk, mit szeretnénk, milyen színvonalon, és ebben nem kötünk kompromisszumot.

Ahhoz is meg kell érni, hogy az ember meg tudja hozni azt a döntést, hogy nem kell mindenáron fellépni.

Csaknem negyven évesen épp itt volt az ideje. Ennyi idősen az embernek már határozott képe van önmagáról, és jó esetben tudja, mit szeretne csinálni és hogyan.

Több mint tíz éve karácsonyozol a közönséggel és a Budapest Jazz Orchestrával. Fontos számodra ez a hagyomány?

Igen, és teljesen organikusan alakult. 2011-ben megkeresett Kollmann Gábor, a big band igazgatója – aki az egyik zenekaromban is játszott időnként szaxofonosként – a közös karácsonyi koncert ötletével. A Budapest Jazz Clubban kezdtük, és emlékszem, aznap 40 fokos lázam volt. De gondoltam, nem érdekel, én mindenképpen énekelni fogok. Valahogy levittem a lázam, és minimális orrhanggal végignyomtam a koncertet. Az adrenalin és egy jó pálinka csodákra képes. Annyira erősen működött köztünk a zenekarral a kémia, hogy így maradtunk. Az mindig ünnep, ha nagyzenekarral lépsz fel. Egyre nagyobb koncerttermekben játszottunk: a Stefánia Palota után a Kongresszusi Központban, aztán jött a Covid, majd újrakezdtük pár éve a Várkert Bazárban, és idén a Müpában lépünk fel, mert annyira kinőtte magát a produkció.

És csatlakozott a Danubia Zenekar.

2017 óta mindig csatlakozik hozzánk egy 12 tagú vonószenekar hegedűkkel, brácsákkal, csellókkal. Fantasztikus élményt ad együtt a big band és a szimfonikus hangzás. A big bandnek is van eleganciája, kicsit az amerikai dzsentri világot idézi, de a vonószenekar lágyít rajta. Ahogyan a zenészek egymáshoz idomulnak, az összjátékból egészen mesés hangzás jön létre.

A karácsonyi dalok mellett saját számokat is énekelsz?

Természetesen, különleges hangszerelésben. Minden évben más tematikát választunk, idén az „ünnep könnyedén” lett a mottónk. Tavaly klasszikusokat hangszereltünk át könnyedebbre két operaénekessel: Miklósa Erikával és Rab Gyulával, idén pedig könnyűzenészeket hívtunk: Gubik Petra színművészt és Vitáris Ivánt az Ivan & The Parazolból. Illetve két fiatal tehetséget is megszólaltatunk: Duka Laci Juniort, aki 13 évesen úgy zongorázik, hogy elképesztő. Az édesapja pedig a budapesti éjszakai élet ismert prímása, rendkívül sokoldalú muzsikus, két formációmnak is tagja. Bármit eljátszik a klasszikus zenétől a djangón át a popzenéig. Idén egy izgalmas crossover produkciót hallunk majd tőle, amiben egy magyar népdaltól a balkáni jazzig sok minden felcsendül majd.

Ami még fontos számomra, hogy egy éve vagyok a Világszép Alapítvány arca. Ők otthonban nevelkedő gyerekeket mentorálnak, akiket a szüleik nem tudnak ellátni, de nem mondtak le róluk. Ez rendkívül nehéz helyzet, hiszen őket örökbe sem lehet adni, csak remélhetik, hogy a család körülményei valamelyest rendeződnek. Az alapítvány missziója, hogy ezek a gyerekek is megtapasztalhassák a személyes figyelmet, szeretetet mentorok segítségével. 23 ezer gyerek él nevelőotthonokban Magyarországon, szóval elkel a támogatás. Kanalas Cintia nyolcéves korától az alapítvány pártfogásában nevelkedett, és nagyon hamar kiderült róla, hogy baromi jól énekel. Tavasszal Mujahid Zoltán és Grósz Artúr írták meg az alapítvány himnuszát, és együtt énekeljük Cinivel. A koncerten is így lesz, és nagyon fontos számomra, hogy elhangzik. Pazar karácsonyi koncertre készülünk, örömteli hangulattal, keserédes mélységekkel, igazi életszagú este lesz. Azt remélem, hogy akik meghallgatják, ennek a fényével a szívükben mennek haza.

Szokatlan, hogy két héttel később, január elején a Várkert Bazárban ismét együtt léptek majd fel a Budapest Jazz Orchestrával.

Azért, mert szeptemberre betelt ez a Müpás karácsonyi koncert, és szerettük volna, hogy senki ne maradjon le az élményről. Persze január 4-én már nem karácsonyi dalokat éneklünk, hanem egy igazi, dívás koncertre készülünk Király Lindával. Kell ennél jobb évkezdés?!