A Magyar történelmi arcképek zenekari átirata, ha jól tudom, még sosem hangzott el közönség előtt.
Ez valóban így van. Az eredeti művet Liszt zongorára komponálta. Amikor elkészült, ennyit írt a pesti kiadójának: „Július elején, Weimarból, kap néhány rövid magyar zongoradarabot, amelyeket később majd meghangszerelek.” Egész pontosan hét tételt komponált meg Liszt, a magyar történelem és kultúra jelentős, a zeneszerző számára személyesen is fontos alakjainak nevével fémjelezve. A különböző születésű művek mindegyike magyar hangnemű és magyar ritmusú sirató. A levélben említett hangszerelés már nem történt meg, erre a kivételesen nehéz, missziós feladatra Veress Sándor zeneszerző, zenepedagógus vállalkozott. Ezeket az átiratokat még senki sem játszotta, úgyhogy egy különleges bemutatóra készülünk. Nagyon szeretem az ősbemutatókat, rengeteget vezényeltem már, főleg Finnországban, ahol a progresszív műsorszerkesztés része a zenekarok mindennapjainak.
Ezt a művet ezek szerint Keller András ajánlotta?
Igen. És abszolút nyitott fülekre talált, hiszen Andrással mindketten szeretjük az újítást, a fel nem fedezett művek vagy sokszor fel nem fedezett művészek köztudatba emelését. A hét tételből végül négyet választottam: az Eötvös József, Deák Ferenc, Petőfi Sándor és Mosonyi Mihály emlékének állított tételeket. A választásom pusztán zenei, nem személyi szempontok alapján történt. Mivel tipikus késői Liszt-művekről beszélünk, a rájuk jellemző elmélyültség és letisztultság miatt ezeknek a műveknek a meghangszerelése komoly, egyben nagyon szép feladat volt Veress számára, amit mi úgy tudunk meghálálni, hogy bemutatjuk, és ezzel köztudatba emeljük a művet. Azzal, hogy ezt egy olyan kivételes napon tesszük meg, amikor kifejezetten Magyarország kincseit ünnepeljük, egy rendkívül fontos misszió részévé válhatunk.
A második mű Kodály Zoltán Galántai táncok című zenekari műve lesz, melyet az akkoriban oly népszerű cigány muzsikusok dallamainak felhasználásával komponált.
Ez a mű diákkorom óta mindenhova elkísér. Vezényeltem Magyarországon kívül Németországban, Erdélyben, Finnországban, Mexikóban… A Galántai táncok érdekessége számomra az, hogy akárhol vezényeltem, mindenhol azonnal értették a zenészek. És noha grandiózus szólók vannak benne, annyira adja magát az egész mű, hogy rögtön mindenki megérzi a magyar virtust.
A Pannon Filharmonikusokkal legalább 15-ször játszottuk. Karmesteri szempontból számomra van benne egy érdekesség. Fricsay Ferenc magyar karmester egyik döbbenetes felvételét hallgatva meglehetősen forradalmi megközelítésre akadtam kutatásaim során. Fricsayról azt érdemes tudni, hogy többek között Kodály Zoltán tanítványa volt, és egy abszolút kozmopolita, világhíres, extravagáns magyar karmesterként volt jelen az akkori zenei életben. A berlini RIAS szimfonikus zenekarnak volt a vezető karmestere, ezt a felvételt is velük készítette. Kutakodni kezdtem, vajon Kodály hozzájárult-e ahhoz, hogy ilyen mértékű változtatásokkal éljen a mű vezénylése folyamán. Hiszem, hogy ez az értelmezés a mester hozzájárulásával készülhetett.
Miben tért el Fricsay megközelítése a megszokottól?
Mindent nem árulok el, hadd legyen ez meglepetés. Elég annyi, hogy egy gyors részt például nagyon lelassít, és egy karakteres, hosszú ideig tartó fokozatos gyorsítással éri el a leírt tempót. A közönség ezt az értelmezést mindig nagyon lelkesen fogadja, a zenekarokat azonban néha győzködnöm kell. Ez nem egy megszokott értelmezés.
Toscanini mottója ez volt: Come scritto – „ahogy írva van”.
Itt el is jutunk oda, hogy egy karmester leteszi-e a voksát eme mottó mellett vagy újragondolja a zeneműveket, és ha zeneileg indokoltnak érzi, a saját profiljához alakítja. Az én karmesteri ars poeticám inkább az utóbbi. Meglátásom szerint ha egy zeneszerző kiadja a kezéből az anyagot, az új életre kel, és minden karmester által új interpretációt eredményez. Óhatatlanul is benne hagyjuk a „névjegyünket” a zeneművekben, egy jól sikerült előadás pedig örökre bevonulhat a zenetörténelembe.
Bojta Zsuzsa
A Magyar Kincsek Ünnepe sorozat 5. koncertjét Szőcs Géza emlékének ajánlják.
A nyitóképet Tóth László készítette.
