Először egy főiskolai előadásban játszottam Börcsivel, aki Marton László osztályába járt. Akkoriban már ott tanítottam. Végzősként ő játszotta Pollyt a Koldusoperában. Vibráló, különös, varázsos képességű színésznő volt, pedig még csak akkor kezdte a pályáját. Abban az előadásban én voltam Tigris Brown. Érdekes, hogy huszonöt évvel később a Vígszínház Koldusopera előadásában mi játszottuk a Peacock házaspárt.
A diploma után néhány évre Kaposvárra szerződött, és szerintem jó döntést hozott, hiszen ott markáns, összetéveszthetetlen felnőtt színésznővé vált. Mestere – amint lehetett – visszacsalogatta a Vígszínházba. Emlékszem, Egérke szerepében láttam ott először Örkény István Macskajátékában Tábori Nóra és Tolnay Klári mellett.
A balkáni háború idején Spiró György írt egy mindmáig nem eléggé méltányolt, de rendkívül izgalmas darabot, a Dobardant. Ott kezdődött a mi „házastársi viszonyunk” a színpadon. Attól fogva számtalan műben voltunk partnerek. Molière Úrhatnám polgárában Jourdain urat játszottam, ő pedig Jourdainnét, aki ezt a kótyomfitty, a pénztől meghülyült férjét próbálta jó útra terelni hatalmas energiával, a szerep kívánta bővérűséggel.
Rendezhettem őt – többek közt – a Sógornőkben, Börcsi ott is fergeteges humorral és mély fájdalommal ábrázolta a karakterét, a mélységet és a könnyűséget egyszerre adta oda.
Folyton emlegettük Márquez Száz év magány című regényének színpadi adaptációját, amelyben ugyancsak párt játszottunk, és meghatározó élmény volt mindkettőnk számára. Rajongásig szerettük ezt a munkánkat, hiszen az egész életünket fel tudtuk tárni a történet gazdagságában. Rendeztem a Katharina Blum elvesztett tisztességében. Ő játszotta a címszerepet, maga volt az erő, a tisztesség, a méltóság, a szerelmét minden nehézség és küzdelem dacára vállaló nő.
Minden műfajban otthon volt, hirtelen zenés művek, vígjátékok jutnak eszembe. Az Egy csók és más semmit rendeztem a Vígszínházban. Az előadásban szerepel egy mulatságos epizód, amikor kitalált apát keresnek a szerelmüket titkoló fiatalok a jövendő gyermeküknek. Felütik a telefonkönyvet, és ráböknek Schön Tóni nevére. Találkozóra hívják egy apasági keresettel, ám beállít egy egyenes derekú, határozott, mégis rendkívüli humorú nő. Csodálatos karaktert formált Börcsike, fetrengtünk a kacagástól, röptette a szerepét.
Három Spiró-műben találkoztam vele: a már emlegetett Dobardanban, a Príma környékben, és a feleségem volt a Kvartettben. Ez utóbbit szerencsére felvettük. Börcsi legyűrhetetlen energiával, aggódással, gondoskodással, humorral, kíváncsisággal, álmokkal jelenítette meg azt a történelmi sorsot. A Hamletben ő volt a nagy szerelmem, akit elbitoroltam – az ugyancsak általam játszott – királytól.
Az utolsó életszakaszában az egyik legkedvesebb alakítása volt a John Gabriel Borkman egyik női főszerepe, aki az általam játszott Borkman fiatalkori nagy szerelme, és tulajdonképpen az előadás ennek a soha végig nem szenvedett vagy röpült szerelemnek a drámája, egy kései találkozás.
Öntörvényű volt. Biztos lehettél benne – nézőjeként és partnereként egyaránt –, hogy mindig az történik, amit a pillanat megszül a színpadon. Soha semmi nem volt készen, ott teremtette, pillanatról pillanatra keltette életre az alakot, akinek a bőrébe bújt.
Akár partnere, akár nézője voltam filmen, színházban, soha nem kaptam egyetlen hamis hangon, gesztuson. Ösztönös színpadi intelligenciával, érzelmi gazdagsággal és tudással rendelkezett. Gyönyörű volt a színpadon.
Hihetetlen empátiával, együttérzéssel fordult az emberek felé, maga volt a segítőkészség. Nem is mindig tudtuk, hogy hány meg hány kiszolgáltatott kollégánkban tartotta a lelket akár a betegágyuk mellett vagy félrecsúszó életükben. Tele volt szeretettel, gyöngédséggel, és mindig őszintén kimondta amit gondolt, soha nem volt hátsó gondolata.
Megesett, hogy próba előtt beállított valamilyen otthon készített étellel, szerette, ha jól érzik magukat a körülötte lévők. A nyarakat – ha szabadideje engedte – festőművész párjával egy zalai parasztházban töltötte. Ilyenkor Becsvölgyén a falubeli gyerekekkel színházat csinált. Ennek idővel híre ment, és a szomszéd településekről is jelezték a családok, hogy részt vennének ebben…
Nagyon fáj, hogy nincs már. Utoljára Szenteste beszéltem vele, akkor még bizakodással volt, és mi is hittünk a legyőzhetetlen erejében. Korszakos színésznő távozott közülünk.
Nyitókép: MTI/Czimbal Gyula
