A minden akadályt legyőző szerelemről szól a MattSet új dala

Zene

A szerelem erejéről, két ember egymásba kapaszkodásáról szól a Szakadáti Mátyás vezette MattSet zenekar legújabb dala, a Most vagy soha. A csapat a modern popzenét a klasszikus rockkal ötvözi, dalaik főként az emberi élet meghatározó kapcsolatairól és kapcsolódásairól szólnak.

„Kéz a kézben összetartunk, vihar tombol, de mi megmaradunk.” A MattSet legújabb dala, a Most vagy soha azt üzeni, higgyünk kapcsolataink és a szeretet erejében. 

„Ez a dal két ember egymásba kapaszkodásáról szól. Azt mondja el, hogy ha ösztönösen, elemi erővel szeretik egymást, és ebbe a szeretetbe kapaszkodnak, akkor képesek leküzdeni minden akadályt az életben. Feleségemmel idén leszünk 10 éve házasok, a mi kapcsolatunk ihlette ezt a szöveget. Különleges és semmihez sem fogható szeretet van köztünk, ami átsegített rengeteg megpróbáltatáson, csalódáson, barátok elvesztésén…” – meséli Szakadáti Mátyás, a zenekar frontembere, a dal szövegírója. Bár a zenekar korábban főként külsős szövegíróval dolgozott, az új dal, ami A Dal című műsorba is bejutott, Mátyás szerzeménye. A szöveg és a zene lényegében egyszerre született meg.

A 2016-ban alakult MattSet tagjai a zenei szakma ismert és elismert zenészei, tehetséges fiataljai. Minden zenekari tag életében meghatározó állomás a Kőbányai Zenei Stúdió, mely szinte második otthona lett a zenekarnak. Amellett, hogy mindenki az iskola végzett hallgatója, jelenleg hárman is a tanári kart erősítik. A zenekar dalszerző-énekese Szakadáti Mátyás, aki dobosként évekig volt tagja a P. Mobilnak, majd Hobo és Póka Egon zenekarának, de többek között Oláh Ibolyával is játszott. A MattSet számainak mindegyike összetett zenei világot mutat, bennük a dallam mellett a szövegnek is kiemelt jelentősége van. A zenekar első nagylemeze 2018 nyarán debütált, 2020-ban pedig Apák Napja címmel koncepciólemezt adtak ki. Az album az apaság és a szülő-gyermek kapcsolat megannyi árnyalatát járja körül. A Most vagy soha a zenekar készülő, új nagylemezének előfutára.