Végső soron a kötet valamennyi darabja egyfajta táncként írja le az általuk vizsgált lelki-fizikai mozgásformákat, történjenek azok családtagok (Zárulás), szerelmesek (Elhullott madár) vagy barátok (Lélegzés) között, esetleg a megszólalónak a saját magával való viszonyában (Távolodások). Ezekben a kapcsolatokban a testtartás vagy a testhelyzet megváltozása mindig reakciót provokál a másik részéről, azonban néhány szöveg arra is rámutat, hogy a mozgások már a saját testnél előidézik – igaz, némi időbeli csúszással – önmaguk ellentétét is: „Felnövésnek hívja. Én úgy, hogy összemenés” (Öregkor). A legjobban kitartott táncmotívumot a Párizshoz kapcsolódó versekben találjuk (Utazás, Párizs, Zárulás [mely utóbbinak a címében megbúvó „árulás” szó utal arra, ahogyan az apa a családjával viselkedett]), amelyeket összeolvasva egy utolsó tánc előzményeit és utóhatásait ismerhetjük meg.
Legutóbb a fiatal lírában Pál Sándor Attila Balladáskönyve lépte meg azt, hogy a népköltészet kedvelt csillagmotívumát elegyítette az asztronómiával, azazhogy előbbit az utóbbi szemszögéből vizsgálta.
A Kőhullásban is található több olyan vers, amely az irodalom és a tudomány beszédmódjának hasonlóságait és különbségeit világítja meg. A Fénypont – Távcső végén a költő a „Sose látja, csak számok halmaza / alapján elképzeli, milyen gyönyörű / a szférák zenéje” mondattal az irodalmi szöveget a csillagászati adathalmazzal rokonítja, amelynél ugyanúgy csak írott jelek alapján lehet hozzáférni a többi érzék (például a hallás) tapasztalatához. Ugyanakkor a vers meg is különbözteti az irodalom és a tudomány jeleit az olyan anapesztusokkal teli soroknak köszönhetően, mint „de nehéz odajutni, a mértanian / keringő többin átfurakodni”; az időmértékes verseléssel a betűk itt eleve magukban hordják a saját szférájuk zenéjét. Sőt éppen az irodalom képes rámutatni a legtisztábban a fizikai összefüggésekre, például arra, hogy mozgás nélkül nincs hangzás: a víz csobogása a folyását, a madarak lármája azok reptét jelzi anélkül (Elnyílás), hogy a versnek ezeket az előzményeket ki kellene mondania. Máskor viszont a „képletes és közhelyes” fizikánál (Távolodások) az irodalom képletessége még közhelyesebb. Amikor a szövegnek valamit mondania kellene a párkapcsolatok működéséről, akkor beismeri, hogy nem tud máshogy cselekedni, mint hogy a taxidermista és a humanitárius állattartó „két hülye metaforájával” él (Kapaszkodás).
Nagy az új kötetben is szerepeltet saját magától vett idézeteket mottóként a ciklusok elején.
Ennek az eszköznek a használata nem egoizmusból fakad, hanem a versek önreflexiójának (hogy ti. azok gondolnak valamit saját magukról, az irodalomról) ironikus kifejezésmódja. A kötet a nem a szerzőtől származó mottóit pedig a XIX. század végének úgynevezett francia szimbolista költőitől, Verlaine-től és Rimbaud-tól kölcsönzi. Az általuk alkalmazott impresszionista poétikai jegyeket érvényesíti a kötet, amikor a természetben megfigyelhető mozgásokat vagy az emberi testek egymáshoz közeledését vagy távolodását kívánja megragadni, ezzel párhuzamosan pedig nyíltan elutasít mindenfajta realizmust: „De persze félrészegen / fogadkozom, hogy most már örökre elinnen, / s induljunk útnak a realitás üres kövén; / pedig sose ígérek semmit, mert ami úgy / kezdődik, hogy realit, már csak hazug lehet” (Sziklák [József Attilának dedikálva]). Viszont a fentebb hivatkozott önreflexivitás – például az irodalmi és a tudományos beszédmódok kapcsán – érvényteleníti is a kötetnek azt a látszólagos törekvését, hogy a versek pusztán a benyomások közvetítőiként működjenek.
Nagy Lea a nagyon fiatal debütje után a második kötettel is meggyőzi olvasóját arról, hogy tehetséges, valamint tudása és kifejezésmódja érettebb a koránál. Ezúttal bátrabban iktat megszakításokat a szimmetrikus formákba, fordul oda a szabadvers felé és ütemezi azt eltérő metrikájú, illetve ritmusú passzusokkal. Biztosak lehetünk benne, hogy Kőhullása hagy maga után fodrozódást a fiatal líra víztükrén.
Nagy Lea: Kőhullás. Napkút Kiadó, Budapest, 2020.
Megjelent a Magyar Krónika 78. számában, 2020 novemberében.
Smid Róbert
