A ma nyolcvanéves Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, a modern magyar irodalom egyik meghatározó alakja Budapesten született 1942-ben. Édesanyja munkás, édesapja telefonszerelő volt. A második világháború időszaka, majd a „szűk levegőjű” ötvenes évek tragédiák sorát hozta a család életében: az anya 1955-ben mellrákban meghalt, ugyanebben az évben Péter agyhártyagyulladással kórházba került, 1958-ban apja, aki képtelen volt feldolgozni felesége halálát és saját meghurcoltatásait, önkezével vetett véget életének. Péter és öccse, Pál nagynénjük gyámsága alá került.
Nádas 1958-ban félbehagyta vegyipari technikumi tanulmányait, és fényképész szakmunkás lett, gyakornokként a Nők Lapja szerkesztőségében dolgozott. Elvégezte a MÚOSZ újságíró-iskoláját, a katonaság után a Pest Megyei Hírlap munkatársa volt, az esti gimnáziumot kétszer kezdte el, és mindkétszer abba is hagyta. 1967-ben megjelent első kötete, A Biblia, két évre rá a Kulcskereső játék című novelláskötete.
1969-ben Kisorosziba költözött, ettől kezdve csak az írásnak élt.
1972-ben befejezte az Egy családregény vége című munkáját, amely csak 1977-ben jelent meg. 1974 és 1979 között a Gyermekünk című lap olvasószerkesztője volt, 1980-ban a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött lektornak. 1981–82-ben ösztöndíjjal Nyugat-Berlinben élt, 1982-ben megjelent három színházi művét (Takarítás, Találkozás, Temetés) tartalmazó Színtér című kötete.
1984 óta a Zala megyei Gombosszegen él és dolgozik. 1986-ban jelent meg monumentális nagyregénye, az írói ábrázolásmódot megújító Emlékiratok könyve, amelyen 1973-tól dolgozott. Művét a kritika a háború utáni magyar epika egyik legkiemelkedőbb alkotásaként üdvözölte. 1988-ban Játéktér, 1991-ben Az égi és földi szerelemről címmel jelent meg esszékötete.
1992 áprilisában az európai irodalom terén kifejtett kiemelkedő tevékenységéért – második magyarként – megkapta az 1991-es osztrák Irodalmi Állami Díjat.
1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották, ugyanezen év áprilisában infarktust kapott. Újraélesztették és megműtötték. A nemlét közelségének megtapasztalásából született Saját halál című kötete, amelyben a szövegek mellett saját fotográfiái láthatók a kertjében álló vadkörtefáról.
Felépülése után tovább dolgozott Párhuzamos történetek című regényén, amely csaknem húszévnyi alkotómunka után, 2005-ben jelent meg. A háromkötetes regény (A néma tartomány, Az éjszaka legmélyén, A szabadság lélegzete) egy magyar és egy német család történetén keresztül a harmincas évek Magyarországától a berlini fal leomlásig kalauzolja az olvasót. A sokrétű mű Nádas művészetének minden jellemzőjét magában foglalja:
az érzékenységet, az analizáló képességet, a szigorú logikát, a pontos és sokszor kíméletlen ember- és környezetrajzot, az érzékiséget, a leheletnyi iróniát.
A műért 2012-ben Nádas német fordítójával, Christina Virághgal megkapta a Brücke Berlin-díjat és a Südwestrundfunk (SWR) német közszolgálati rádió irodalmi díját is. Ugyanebben az évben jelent meg a Párhuzamos olvasókönyv, amelynek egy része munkanapló, emellett esszéket, képeket, jegyzeteket is közöl a regénnyel kapcsolatban.
2012-ben a svájci Zug városkában található kortárs művészeti múzeumnak, a Kunsthausnak adományozta fotográfusi életművét, több mint 600 fotót valamennyi alkotói korszakából az 1960-as évek elejétől egészen 2003-ig. 2013-ban fényképészi életműve egészét jellemző gyűjteményt, 123 fotót adományozott a Petőfi Irodalmi Múzeumnak is. Idén A sötétség színei címmel okostelefonjával készített fotóiból nyílt kiállítása Budapesten.
2016-ban jelent meg Az élet sója című kötete, az író szavaival „urbanisztikai regénye”, amely egyszerre történelmi esszé és városlegendárium. 2017-ben publikálta Világló részletek című monumentális, sokrétegű, súlyos családi és társadalmi kérdéseket érintő memoárját, amely az Emléklapok egy elbeszélő életéből alcímet kapta. A műért 2018-ban elnyerte az Aegon Művészeti Díjat.
Idén májusban jelent meg Rémtörténetek című regénye, elmondása szerint az eddigi legszemélyesebb műve, amelyben tulajdonképpen minden szereplő ő maga.
Nádas Péter munkásságáért számos rangos elismerést kapott itthon és külföldön is: 1985-ben József Attila-, 1992-ben Kossuth-díjjal jutalmazták a magyar regényt megújító munkásságáért. 1998-ban az Emlékiratok könyve Franciaországban megkapta az év legjobb idegen nyelvű könyvének járó díjat. 2005-ben Pro Urbe Budapest, 2006-ban Márai Sándor- és Palládium-díjat kapott, az év júniusában a Berlini Művészeti Akadémia tagjai közé választották. 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, 2010-ben Budapest díszpolgára lett, és Szirénének című művéért neki ítélték Az évad legjobb magyar drámája díjat. 2014-ben megkapta az európai irodalom jeles alakjait kitüntető Würth-díjat, 2015-ben drámaírói életművéért Szép Ernő-díjat vehetett át a magyar dráma napján. Nevét évek óta az irodalmi Nobel-díj várományosai között említik.
Szeptember végén összművészeti programsorozattal tisztelgett munkássága és életműve előtt a főváros, míg az október közepi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár városi sétákkal és egy rendhagyó beszélgetéssel köszönti. Ugyancsak az évforduló alkalmából a Jelenkor Kiadó és a Libri Könyvkereskedelmi Kft. az író novelláiból készített, egyedi válogatáskötetet jelentetett meg Berlini szürke címmel, a Berlini Művészeti Akadémia pedig megnyitotta a Nádas Péter-archívumot, amely az író kéziratait, jegyzeteit, emlékiratait, fényképfelvételeit, levelezéseit mutatja be.
Nyitókép: Nádas Péter Kossuth-díjas író a Jelenkor Kiadó budapesti irodájának teraszán. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
