D__HR20240704005_16.jpg

A Nemzeti Sírkert nagyjai közé került a leghíresebb magyar zsoké

Felavatták minden idők egyik legeredményesebb magyar versenylovasa, Kállai Pál sírját a Fiumei Úti Sírkertben.

A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította a legendás zsoké nyughelyét.

Kállai Pál (1933–2006) egyike a világ legsikeresebb zsokéinak. Ötéves korában Maglódra költöztek, ahol a Wodianer báró kastélyában tartott lipicai lovakon tanult lovagolni. 1949-től nyolc hónap gyakorlás után ő is versenylovas lett, 1950-ben a negyedik versenyén már győzött.

1956-ban az Egyesült Államokban telepedett le, ahol 16 évig élt és sikeres zsoké lett. A '60-as években Amerika húsz legjobb és legkeresettebb lovasa közé tartozott. Lovagolt a világ egyik leghíresebb versenyén, a Kentucky Derbyn is 1966-ban.

Több országot is bejárt, többek között Kanada, Törökország, Kuvait, Svájc, Csehország és Oroszország versenypályáin is találkozhatott vele a lóversenyszerető közönség. 1990-től ismét Budapesten élt, és még 73 éves korában is aktívan sportolt.

Kállai Pál Magyarországon 1086, az USA-ban pedig 1780 futamot nyert. Két alkalommal, 1991-ben, majd 2000-ben megnyerte a Magyar Derbyt. Hosszú pályafutása alatt 78 kiemelt nagydíjon haladt át győztesként a célon.

Kállai Pál bajnok volt, hős lett, aki legendává vált; pályafutása gazdag és eredményes volt – méltatta a versenylovast Szotyori Nagy Ádám, a Kincsem Park ügyvezető igazgatója a csütörtöki megemlékezésen.

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) főigazgatója elmondta, hogy a Fiumei Úti Sírkert nemcsak sírkert, hanem szabadtéri múzeum is, nemzeti nagyjaink kiemelkedő gyűjtőhelye. Elmondta, hogy a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság által védetté nyilvánított sírokat nem lehet felszámolni, mindenkorra megőrzik a bennük nyugvók emlékét, és ha szükséges, akkor a sírok felújításáról is a NÖRI gondoskodik. Az országban jelenleg mintegy 700 temetkezési helyen 6300 ilyen védett sír van.

 

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – július 4.

Még lehet kedvezményes jegyeket váltani Gombaszögre, idén is mentorprogramot indít az Artisjus, elkezdődött a filmfesztivál Karlovy Varyban – hírösszefoglalónk.

Potyó Imre nyerte az egyik legrangosabb nemzetközi természetfotós versenyt

Holdvilág című fotójával Potyó Imre nyerte az olasz szervezésű Asferico 2026 fotópályázat fődíját. A versenyre több mint 16 ezer nevezés érkezett idén.

Németországban ismerték el Visky András regényét

A Kossuth- és József Attila-díjas író Kitelepítés című művének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat.

Hírmozaik – július 3.

Hatszázadszor adják elő a Mamma Mia! musicalt a Madách Színházban, pénzérméken követhető a magyar történelem az árverésen, szombatonként este nyolcig örülhetnek Picassónak Szegeden, jövőre elköltözik Velencéről az EFOTT – hírösszefoglalónk.