Ralph Fiennes Konklávé 01 16-9.jpg

A bíborosok a Konklávé című filmmel hangolódnak a pápaválasztásra

A Ferenc pápa utódjának megválasztására készülő bíborosok közül többen is megnézték a Konklávé című filmet, hogy jobban megértsék a pápaválasztás  titkos folyamatát, és felkészüljenek rá.

A hírt a Politico írta  meg egy névtelenséget kérő egyházi forrásra hivatkozva. Az illető maga is részt vesz a konklávén, és véleménye szerint több bíboros is egyetért abban, hogy a Ralph Fiennes főszereplésével készült politikai thriller pontos képet ad a konklávéról. Úgy vélte, a film segítség lehet a felkészüléshez azoknak, akik először vesznek részt rajta.

A 133 részt vevő bíboros közül sokan Ferenc pápa kinevezettjei, és most első alkalommal vesznek részt pápaválasztáson. 

Edward Berger pápaválasztást feldolgozó 2024-es filmje Robert Harris azonos című regényéből készült. A Konklávét nyolc Oscarra jelölték, a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriájában pedig el is nyerte.

A filmről szóló kritikánk itt olvasható.

Ez is érdekelheti

A Konklávé krimi gyilkosság nélkül, Poirot-ja pedig egy bíboros

Egyház és Hollywood: van-e rosszabb párosítás? A rettegett ördögűzők és egyéb extrém elmefutamok ezúttal elmaradnak. Amit látunk, elképesztően hasonlít a valóságra.

A Konklávé kapta a legtöbb BAFTA-jelölést, de A brutalista is tarolt

A lista egyik meglepetése Hugh Grant, aki harminc év után újra elnyerheti a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat.

A Konklávé felrázta az Oscar-versenyt a BAFTA-n

Borította a papírformát a brit Oscar: a vasárnap esti díjátadón a Konklávé bizonyult a legsikeresebb filmnek, és nagy meglepetésre az Anora címszereplője, Mikey Madison lett a legjobb színésznő. A Magyarországon forgatott A brutalista azért behúzott négy díjat: Brady Corbet lett a legjobb rendező, és Adrien Brody nyerte a legjobb férfi színész trófeáját.