Maróti Viktória keramikusművész neve az általa kikísérletezett, sajátos technológiával készült porcelánplasztikái révén vált ismertté. Nemzetközi szakmai tevékenysége is jelentős, legújabb alkotásai Mintha… című egyéni kiállításán a világ számos országa után most itthon, a kecskeméti Kápolna Galériában is bemutatkoznak.
A fiatal alkotó egyedi tárgyai porcelán öntőmasszába itatott fonalak hálózatából épülnek fel, melyek az égetést követően is őrzik textil jellegüket. Az újszerű, sajátos technika lehetővé teszi, hogy a porcelán tulajdonságaival ellenkező struktúrákat, statikai játékokat és variációkat hozzon létre, melyek égetés közben irányítottan módosulnak. Alkotói módszerét intuitív, ugyanakkor nagyon tudatos építkezés, szisztematikus kísérletezés jellemzi, amelyet a személyiségéből táplálkozó vizuális nyelven fogalmaz meg. „A porcelánnal való szövés, illetve átértelmezett módszereinek használata olyan spirituális élményt nyújtanak számomra, amelyek az idő múlását érzékelhetetlenné, a létezést pedig könnyeddé teszik. A textilre mint feminin médiumra tekintek” – állítja ars poeticájában a művész.
Maróti Viktória a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Doktori Iskolájának hallgatója. Erasmus-ösztöndíjas volt Halléban és Bolognában, különleges diplomamunkájával elnyerte a Wartha Vince-díjat. Bár kézenfekvőbbnek tűnt volna, hogy Halléban a designcampuson tanuljon, mégis a művészeti campust választotta. Ez a döntése sorsfordítónak bizonyult, hiszen itt ismerkedett meg a képzőművészeti kerámiával, az autonóm plasztikakészítéssel, és itt kezdett el komolyabban kísérletezni azzal a technikával, amely mostanra a védjegyévé vált. Munkáit kiállították már Szlovákia, Lengyelország, Belgium, Bulgária, Franciaország, Németország, Portugália, Litvánia, Olaszország, Japán és Kína kortárs galériáiban. Tavaly fehér porcelánplasztikáival elnyerte a zsűri különdíját a kínai Blanc De Chine – International Ceramic Art Award versenyen, míg 2019-ben első díjat kapott az Európai Fiatal Keramikusművészek Versenyén.
Ha belépünk a kecskeméti kiállítótérbe, valami különlegessel, sajátossal állunk szemben: a súrlófényben sárgás-kéken jelenik meg előttünk a mennyezetről lelógó, szőttnek tűnő téglalap, mely A felszín alatt címkével rögvest beindítja fantáziánkat. German Kinga művészettörténész falszövege tovább szövi az asszociatív hálót, hiszen a címre reflektál és jól követhetően értelmezi a teljes anyagot.
Maróti orsó, henger alakú, kosár- és virágszerű plasztikái és geometrikus-absztrakt térplasztikus domborművei nem a megszokott látványt nyújtják. Az installálás módjával az alkotó és a kurátor ritmusosan vezetik tekintetünket, a plasztikák mentén mozogva felfedezzük a teret, követjük a hol alacsonyra, hol magasra, néhol játékosan, sarkokra kihelyezett formákat, a geometrikus tengelyek mentén pulzáló irányokat, energiákat. Bizonyos falplasztikák címeiken keresztül egyenesen felszólítanak: Keress meg! Kövess!, így egyre inkább figyelni kezdünk a porcelánfonások belső struktúráira is. A számozott, posztamensre helyezett fehér, csontfehér vagy kék kerekded alkotások formájukkal és címükkel (Menedék) védettséget szuggerálnak.
A művészt kezdetek óta érdekli, hogyan tudja a műfajok közötti falakat lebontani. Ez látszik porcelánalkotásain is, hiszen azok különös átmenetet képeznek a textil- és a kerámiaművészet között. Objektjei hol egyedi tárgyként, hol sorozatok részeként beszélnek az anyagátalakítás lehetőségeiről. „A virágszerű, gömbformára emlékeztető és abból kiinduló szövései alulról felfelé, függőlegesen építkeznek.
Viki a fapálcikából épített függőleges váz köré szövi, húzza be rétegről rétegre a porcelánmasszába mártott fonalat. Vízszintes fonalsorokból épül fel a felfelé szűkülő vagy hullámosan, virágszirmokat idézően kinyíló szerkezet. Amikor elhelyezi őket a kiállítótérben, és kifordítja a kiégett testeket függőlegességükből, azok akkor válnak igazán kimerevített plasztikákká. A kortárs művészetben nem nagyon szeretjük a »szép« szót használni, de Viktória alkotásai ez alól kivételt képeznek, van bennük egy belső mozgás, ami széppé nyílik ki a helyszínen” – avat be a technológia rejtelmeibe German Kinga, a tárlat kurátora.
A térplasztikus tárgyakra hatottak Frank Stella korábbi, formázott vásznai. Viktória egyik munkájának címével is tiszteleg az alkotó előtt, miközben faliképeiben azt kutatja, hogyan változik a mintázat bizonyos irányváltoztatásokkal, s miként hat vizuálisan az ismétlődő elemek sűrítése és ritkítása a befogadóra. Faltárgyai általában két részből állnak össze egy-egy új formává. Absztrakt formák, a befogadó döntheti el, hogy meddig tart köztük a dialógus és mikortól lényegülnek párokká. A falobjektek a kecskeméti terekben sem véletlenül kerültek oda, ahová: „Próbáltuk a térhez igazítani őket, hogy legyen bennük egyfajta történetiség, játszottunk velük. Játékosság nélkül ugyanis egyetlen komoly, női attitűd mentén születő munka sem nyerne értelmet, és a könnyedséget sem az alkotó, sem a befogadó nem érezné” – jelezte a kurátor a megnyitón.
Sajátos technológia, erőteljes női pozíció és önazonosság – ez jellemzi Maróti Viktóriát German Kinga kurátor szerint, melynek lenyomatai, felfedett részletei láthatóak most a Kápolna Galériában. S hogy miért a Mintha… címet kapta a tárlat? Sajátos módon versben válaszol a művészettörténész:
Mintha fonott lenne,
mintha kötött lenne,
mintha szövött lenne.
Mintha még látszana a fonal a szerkezetben!
Mintha egyszerre tágulna és szűkülne
mintha feléd fordulna
mintha kinyílna
mintha vezetné tekintetem
mintha ellágyulna, de most megdermedne
mintha mozogna, mintha tágulna.
Mintha keresne, mintha megtalálna...
A tárlat 2024. március 23-ig, keddtől-szombatig, 14-18 óra között tekinthető meg a kecskeméti Kápolna Galériában. További információ a galéria weboldalán.
