A prímásverseny különdíjasa a Hagyományok Házában

Zene

A tavalyi balatonfüredi prímásversenyen különdíjat nyert, délvidéki Cseszák Zsombor a Hagyományok Házában lép fel november 16-án.

Cseszák Zsombor a Fokos zenekar prímása. Az együttes tagjai az óbecsei néptánccsoportban ismerték meg egymást, gimnazista korukban a zene és a közös érdeklődés kovácsolta össze őket. Népzenével 2009-ben kezdtek foglalkozni: akkor alakult meg a Csikós zenekar, majd 2010 őszén a Fokos. Az azóta ismertté vált csapat koncerteken lép fel, táncházakban muzsikál, tánccsoportokat kísér a Vajdaságban és Magyarországon, de számos alkalommal a Kárpát-medencén kívülre is eljutott.

Zsombor legnagyobb sikerét 2018-ban érte el, amikor a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató versenyben – hangszeres szólisták és zenekarok kategóriában – megnyerte a Döntők Döntőjét.

Bővebb információ ezen a linken olvasható.