Csécsi Andor szólóban alkot, a Makró VJ tagjai, Skribek Anikó és Kara Dávid párban. A Wave of Sound kezei alatt dallam születik, a Makrósoké alatt vizuális kompozíciók. Andor a vidéki életet és az önellátást választotta életformájául, míg a Makró tagjai Budapest belvárosában eresztettek gyökeret. Egy dolog azonban mindenképp közös hármójukban: a természet szeretete, és az abból való inspirálódás.
A smART! XTRA sorozat kurátorát, Kovács Andreát éppen ez a közös nevező motiválta arra, hogy összehozza a három alkotót egy videóklip, egy lemezbemutató koncert és egy élő audiovizuális performansz közös megalkotására. A december 8-ai Letters for Lost Echoes produkció és a hozzá kapcsolódó új klip kollaborációjuk következő állomásaként debütál a Kiscelli Múzeum nemrég megnyitott Sziklapincéjében, a Ragyogj és ünnepelj! adventi eseménysorozaton.
Mikor találkozunk a kávézóban, rögtön megmutatják a Falling Sky című kliphez készült trailert: első blikkre a NASA űrfelvételeire hajaz a képsor, de hamar kiderül, hogy valójában egy Petri-csészében végbemenő kémiai kísérletet rögzítettek. Ez az apró optikai trükk remekül leképezi a közös munkájuk szellemiségét: a néző megérti, hogy minden relatív, hogy a bennünket körülvevő, legapróbb tárgyakban is monumentális univerzumok léteznek.
De hogy történik a varázslat?
Dióhéjban egy olyan audiovizuális, térspecifikus performanszot kell elképzelni, ahol Andor a Letters for Lost Echoes című lemeze dalait és improvizatív etapokat játszik zongorán, a Makró pedig különböző hétköznapi objekteket és természetből gyűjtött tárgyakat helyez mikroszkóp alá, majd vetít ki.
Andor bevallása szerint művészeti attitűdje 180 fokos fordulatot vett, mióta a panelt vidéki házikóra cserélte. „Sokan nem gondolnák, mennyit tud adni a természet lüktetése. Nem mindegy, hogy az ember jó levegőben, a természet mozgását érzékelve alkot, vagy csak elképzeli azt és megnéz egy David Attenborough filmet. Itt egyszerűen kinyílik a tüdőd, az elméd” – mesélte a zenész.
„A Letters for Lost Echoes lemez tele van természeti zajokkal, zörejekkel, amiket az erdőben vettem fel, és ezek élőben is megjelennek majd.”
Anikó és Dávid egy természetből szedett anyagokkal teli wunderkammerrel érkezik a vetítések helyszíneire, amit mindig az alkalomnak megfelelően frissítenek.
„Ha egy zenésszel dolgozunk, az ő munkáiból inspirálódunk, megvizsgáljuk hova vezet bennünket, milyen képi világ illik hozzá. Andor zenéje például légies, folyékony – ezt könnyed, lassan formálódó látványvilággal igyekszünk alátámasztani" – meséli Anikó, aki biológiát tanult, és a természet anatómiája és metszetei iránti érdeklődése a mai napig megmaradt.
Bár a produkció nagyrészt improvizációra épül, a nézők mégis felfedezhetnek valamiféle cselekményt a látottakban:
„Minden helyben dől el, a hallgató-néző közeg pedig belelátja a szeme előtt születő képfolyamok által generált jelentéstartalmakat. Egy félig absztrakt kép láttán az ember automatikusan asszociál. Amikor a különböző anyagokat társítjuk, létrejön egy élő montázs, egy párbeszéd, amit érdemes továbbvinni. Sok néző szerint a zene és a videó együtt hallgatva-nézve filmmé alakul” – fejtette ki Dávid.
És ami a legjobb az egészben: a Makró nem tartja meg magának a titkot, a koncert után a nézők is kipróbálhatják a mikroszkópozást.
Új dolgok készülőben
A december 8-ai eseményre rendhagyó módon klippremierrel és kiállítással is készülnek az alkotók: Csapó Ida fotóit a 2015-ös hatalmas budapesti esőzés tette tönkre, pontosabban alakította át úgy, hogy egészen új jelentéstöltetet és esztétikai értéket képviseljenek. A videó és a vízfestményszerűre pusztult képek egyaránt utalnak a mulandóságra, az emlékek és a természet eltűnésére.
„A kép roncsolódása közben bizonyos kémiai folyamatok mennek végbe, és egy ponton már csak a roncsolt textúra marad. Ez utalhat a felejtésre és az átalakulásra is.
Egy komplett jéghegy ugyanúgy megsemmisülhet, ahogy egy fotó”
– fejtették ki az alkotók.
Napjainkban, mikor az egyik legégetőbb kérdés a faji diverzitás csökkenése és a természet pusztulása, aligha asszociálhatunk másra a performansz láttán. Az ember akaratlanul is felfedezi újra, milyen meditatív és sokszínű a bennünket körülvevő élővilág, és persze rögtön bűntudatot is érez, ha nem (elég) aktív annak megóvásában.
„Ma kikerülhetetlen ez a téma. Akkor is, ha a fókuszunk a természet, nemcsak a szép oldalát szeretnénk megmutatni. Sok dolgunk roncsolt, bomlott.
A makrófotók gyakran giccsesek, idealizált mikroparadicsomot mutatnak.
De mi örömmel veszünk fel bomló dolgokat is, hiszen ezekben látszik a körforgás”
– tette hozzá Dávid.
Andor részéről inkább a rég kimondott, vagy ki nem mondott gondolatokon a hangsúly: „Tény, hogy számomra az egész lemez eköré épül. A Letters For Lost Echoes cím arra utal, hogy a rég megfogalmazott gondolataink egyszercsak visszakapcsolódnak hozzánk. Ezt gyakran tapasztalom. Amit ösztönösen bevonzunk, az általában meg is történik. Az első és az utolsó dal keretbe foglalja mindezt. Ha valaki azt érzi a dalaim kapcsán, hogy elindult benne valami, vagy tud velük azonosulni, akkor nagyon örülök.”
Ami a jövőbeni terveket illeti, Anikó és Dávid szívesen haladna tovább a környezetvédelmi vonalon, többek között a terveik között szerepel vízben sodródó, elaprózódott tárgyak, például mikroplasztik részecskék felvétele. Amellett, hogy a téma remekül megjeleníthető a mikroszkópon és a projektoron keresztül, motiválhatná a nézőket arra, hogy egy tudatosabb, pazarlásmentesebb életformát válasszanak.
Az interjú eredetileg a Trafó blogján jelent meg.
