A januárban indult, nagy sikerű Pilinszky100 centenáriumi sorozat az elmúlt fél évben több mint százezer embert ültetett a képernyők elé beszélgetős videóival, bejelentkezéseivel, verses összeállításaival. A Juhász Anna irodalmár szervezésében, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával létrejövő sorozat célja, hogy megismertesse a nagyközönséggel a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb költőalakjának sokrétű életművét.
Mi köti Pilinszky Jánost az olasz fővároshoz, miért épp oda utazik a Pilinszky100?
Pilinszky a Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja. Barátai és nemzedéktársai társaságában 1947 december végén érkezik Rómába ösztöndíjjal, társai közt olyan legendás alkotókkal, mint Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Weöres Sándor, Károlyi Amy, Toldalagi Pál, de kint van Ferenczy Béni, Hantai Simon és Reigl Judit is. Ne feledjük: a költő ekkor már látta és átélte a háborút, ahonnan 1945 őszén tért haza. A háború képei egész életében vele maradtak verseiben, emlékeiben, leveleiben. A következő évben, 1946-ban jelenik meg a Trapéz és korlát című kötete, majd Basch Lóránt közbenjárására lehetősége lesz elutazni. Gondolhatnánk, hogy az út felszabadulásként hat rá, de ez csak félig igaz: a szemlélődő Pilinszky számára az utazás nem a legkényelmesebb dolog. Már december 27-én így fogalmaz egy édesanyjának küldött levélben:
„Édes, roppantul gyötör a honvágy utánatok.”
Azt lehet tudni, hogyan és milyen útvonalon érkezett Rómába?
1947. november közepén szállt repülőre. Unokaöccse, Kovács Péter így ír erről Pilinszky közelében című kötetében: „Mindannyian, az egész család kikísérte a budaörsi repülőtérre. Ferihegyet ekkor még az oroszok használták. Szorongva figyeltük a billegő szárnyakkal felemelkedő gépet, amely aztán lassan eltűnt a szemközti kis hegyek mögött.”
Az első híradás Prágából érkezett a Szent Vitus-katedrálist ábrázoló képeslapon: „Édesem! Szerencsésen itt vagyunk, nagy az olcsóság. Levélben többet: Jancsi!”
Genfből és Montreaux-ből is hírt ad magáról, majd jönnek a római levelek, amiket édesanyjának címez. Ezekből, Lengyel Balázs Két Róma kötetéből és Nemes Nagy Ágnes emlékezéséből szinte az egész út rekonstruálható. A költőnő például leírja: „Hangversenyekre, olykor zenés misékre jártunk, feledhetetlen volt például számunkra a karácsonyi zenés mise az Aventinuson, vagy a befana ünnep a Piazza Navonán, amikor a templomban a gyerekek prédikáltak.”
Kik és milyen célokkal érkeznek most Rómába?
Az izgalmas római látogatásra készülő csapatunk mindegyik tagja – Bánki Éva író, irodalomtörténész, Lanczkor Gábor József Attila-díjas költő, Pál Dániel Levente költő, műfordító és Vecsei H. Miklós Junior Prima-díjas színművész – valamilyen módon kötődik a költőhöz és az örök városhoz. Bízom benne, hogy ez magán az utazáson és a videós anyagokon is érződik majd. A székesfehérvári utunk után ez lesz a második, Budapesten kívüli bejelentkezésünk.
Szeretnénk jobban megismerni és bemutatni a 20. századi magyar irodalom egyik legfontosabb alkotóját. Megismerni a kinti hónapok történetét és rekonstruálni a látványt, mint például egy festőnél. Csontvárynál pontosan lehet tudni, hova állt és honnan nyert ihletet, hogy lefesse Taorminát. Szép feladat az irodalom, a levelek és versek segítségével bejárni Rómát. Egyfajta zarándoklat.
Az utazást videók örökítik meg, és lesz élő bejelentkezésünk is a Római Magyar Akadémiáról. Egykor Pilinszky is lakott, hisz az ösztöndíjat Kardos Tibor akkori igazgató révén kapta.
Pilinszky – magányos természete ellenére – központi figurája lehetett a kinti életnek: „A szobám gyülekezőhelye az egész Akadémiának. Tegnapelőtt este húszan voltak nálam a három székemre, éjjel háromig. Egészen »mágikus« beszélgetésben voltam Kerényivel, ő is bejött! Azonkívül művtörténészek, költők, festők és muzsikusok.”
Nagy időszak volt ez, gyönyörű versek születtek, és örök élmény maradt számukra ez a pár hónap. Pilinszky János mellett jó barátjával, a költő Toldalagi Pállal is foglalkozunk. Róla így fogalmazott:
„Toldalagi a mai magyar költészet egyik legjelentősebb alakja, s nemzedékéből egyedül Weöres súlya mérhető az övéhez.”
A római ösztöndíj idején Pilinszky mindössze 26 éves, Nemes Nagy Ágnes 25. Utóbbi férje, az irodalomtörténész Lengyel Balázs így látta ezt a különleges periódust: „Rómában voltunk. Annyi bezártság és rémség után. A hidak nélküli, összerombolt Budapest után. A világot akartuk. Az egész világot, nyelni, magunkba tömni, fuldokló hevesen. (…) Közös életünk csúcs-pillanata volt ez, a mindent vágyó-ígérő ifjúságé.”
Milyen művek születtek ebben az időszakban Pilinszkytől?
Január elején, alig pár hét ottlét után már egyik leveléhez csatolja a Piéta és a Kihűlt világ verseket: „Mária ölében fekszik Jézus. Az eleven idegrendszer, az eleven érzékek nem tudnak mit kezdeni a halottal, s keserűen a gyászoló ellen fordulnak, mivel életre születtek és csakis az élettel szemben bizonyulnak engedelmes szolgálónak.”
Pilinszky és kortársai római verseit mind megidézzük a helyszínen, és természetesen bejárjuk Pilinszky Rómáját. Azokat a helyeket, ahol ő és barátai jártak. A Vatikánba és a Szent Péter-bazilikába mindenképpen ellátogatunk, megállunk a Piéta szobor előtt, és kimegyünk a tengerpartra is, hisz a víz, a tenger kiemelt szerepet játszik a költőnél. Bánki Éva szerint rendkívüli, hogy épp Pilinszkynél nyeri el a tenger a jelentőségét, hisz nagyon sok tengerhez kapcsolódó verse van ennek a szocialista Magyarországra bezárt költőnek. Felkeressük az Abbazia delle tre fontane trappista apátságot is, amely több visszaemlékezésben megjelenik. Kinti utunk során nagy segítségünkre lesz a Római Magyar Akadémia.
Csak ekkor, a 1940-es évek végén járt Rómában Pilinszky?
Nem, az 1960-as években is töltött kint egy hosszabb időszakot, akkor Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás segített neki. Még az is megfordult a fejében, hogy Olaszországban marad. Szőnyi Zsuzsa, Szőnyi István festő lánya és férje, a szintén képzőművész Triznya Mátyás a római emigráció központi figurái voltak, akik többek között Márai Sándor könyveinek kiadását is segítették egy Ugo Detti nevű római nyomdász segítségével, és rendszeresen fogadták az olasz fővárosban tartózkodó magyar alkotókat is. Triznya Mátyás jól ismerte Pilinszkyt, hiszen mindketten piarista diákok voltak Budapesten. Pár napos római utunk során ezt az időszakot is felidézzük. Elöljáróban annyit elárulok, hogy a műfordítás kulcsfontosságú lesz. Kevésbé gondolunk Pilinszkyre műfordítóként, pedig lenne rá okunk.
Szőnyi Zsuzsa egy írásában tökéletesen adja vissza a költő lényét. Valahogy én is így képzelem őt:
„Pilinszkyről nehéz írni: mint valami »földre szállt angyal«, érthetetlen módon idetévedt titokzatos lény közlekedett a mi hétköznapi világunkban. Ugyanakkor sok mindenben hasonlított is hozzánk, mindennapi emberekhez.”
Szőnyi Zsuzsa szava számomra különösen fontos. Jómagam is éltem Rómában ösztöndíjasként, szakdolgozatom témája a római katolikus magyar emigráció volt, így sokat jártam Szőnyi Zsuzsánál is. Előfordult, hogy Zsuzsa néninél Lengyel Balázs is ott ült, akitől szintén sokat tanulhattam alkotásról, irodalomról, ezek kitörölhetetlen emlékek. Ilyen élményekkel a szívünkben vágunk most neki Rómának. Végtelen öröm, hogy mi, mindennapi emberek foglalkozhatunk a korszak egyik legnagyobb tanítójával, költőjével, a 100 éve született Pilinszky Jánossal.
A Pilinszky100 centenárium római bejelentkezését itt követhetik.
Kiemelt kép: Juhász Anna
