Több síkon zajló párbeszéd rajzolódik ki Gergye Krisztián kiállításában, ahol a kiállítótér épületkomplexumai a Szentendrei Régi Művésztelep kertjével, az akvarellkompozíciók témájával és a befogadók belső világával egyszerre kerülnek kapcsolatba egymással. Épített és misztikummal megtöltött fiktív dimenziók fűződnek össze ebben a rendkívüli a látványvilágban.
A galéria terébe lépve megkapó módon elsőként a medence-térinstalláció fogja meg a látogató tekintetét. A Trifusz Péterrel közösen tervezett, az Ahol a sötétség című szólóelőadás díszlete uralja a látványt, és kíváncsiságot is kelt egyben. A színpadi világot megidéző miliőben szinte várjuk az előadás kezdetét, ami tulajdonképpen el is indult már a kiállítás megtekintésével. A néző azonnal kontextusba kerül. A történetet a tudatosan monokróm színvilágban tartott akvarellválogatás képein bomlik ki. A festmények pusztán a medencék, házak és tetőterek megjelenítésén keresztül, az emberalakok ábrázolását mellőzve a létezés mibenlétéről gondolkodtatnak el. A kompozíciók szimbólumokat sűrítve a földön túli világ allegóriáiként léteznek.
De érdemes a kiállítás egészére is a szimbólumok keresztmetszetében rátekinteni. A MANK Galéria kiállítótere önmagában olyan sajátos építészeti jegyeket visel, melyek gazdagítják a tárlat koncepcióját. A bazilikális építészeti szerkesztéshez hasonló, felső, jellegzetes ablaksor a csarnokterem mennyezet alatti sorában húzódva, a nagyméretű üvegfalakkal együtt egy sajátos, terráriumokra emlékeztető térélmény világával keríti hatalmába a nézőket. Úgy érezhetjük, mintha kívülről látnának és figyelnének minket. Egy leképezett mikrovilág elevenedik meg a térben, ami szintén egy elképzelhető előadás szituációját eleveníti meg. Ebben a világban a látogatók a főszereplők, a néző pedig egy felettes világban létező személy, aki képes kívülről látni a bent játszódó jeleneteket. Tehát egyszerre vagyunk fentről megfigyelhetők és lehetünk saját magunk megfigyelői, ahogy a képek mélyébe – vagy képletesen azok medencéjébe – tekintve saját lelkünkbe szállhatunk alá.
Érdemes továbbá áttekinteni az üvegfelületeken túli miliőre is, ahol a művésztelep kertjének természeti gazdagsága bontakozik ki. A kert mint toposz a művészetek különböző műfajaiban az ókor óta jelen van, és a lélek vagy a saját belső világ szimbólumaként értelmezhető. A falakkal körbezárt kertet – mint a testbe zárt lelket – óvjuk és gondozzuk. A kiállítás spirituális vonatkozása ebben a tekintetben is megjelenik.
Érdekes párhuzam, hogy alig néhány nappal ezelőtt ért véget Mátrai Erik Color vacui című kiállítása ugyanebben a térben, ami egy helyspecifikus installáció megvalósításában szintén spirituális tartalmakat közvetített. Míg Mátrai bemutatója a színek és fények eszközével teremtett kapcsolatot a lelki és szellemi dimenziókkal, addig Gergye Krisztián a fekete és fehér között húzódó szürke árnyalatok használatával hasonló vonatkozásokat idéz elő. A MANK Galéria utóbbi két kiállítása tehát gondolati kontinuitásba is került egymással.
Gergye Krisztián kiállításában, ahogyan művészetében sem válnak szét a különböző művészeti ágak, így az akvarellfestményeit bemutató tárlatban is számos színpadi utalás érhető tetten. Festett terei sajátos teátrális helyszíneknek is tekinthetők ugyanúgy, ahogy a hagyományos színpadokon is az előadó-művészeten keresztül a hétköznapi életen túlmutató emelkedettség valósul meg.
„Mindig is foglalkoztattak a képzőművészeti alkotásokban rejlő mögöttes tartalmak, a koreográfiáimban gyakran indulok ki ilyen sűrű mondanivalójú képekből. A két terület párhuzamosan jelenik meg a művészetemben. A színpadképet is legtöbbször egyfajta festményként képzelem el, amely képes elemelni a látottakat, és tágabb asszociációs kereteket megnyitni a nézők előtt.”
A kiállítás helyet ad egy transzformatív performansznak is szeptember 25-én, 10 és 18 óra között. A tér metamorfózisa című produkció kísérlet az idő megállítására, amelyben Gergye Krisztián olyan kihívás elé állítja saját magát, amelyben egyéni kiállításának nyitvatartási idejében egy folyamatos jelenlétet igénylő előadásként is értelmezhető cselekményt hajt végre. Az esemény és a tér alakulását élőben, személyesen vagy akár az interneten keresztül, streamelve is figyelemmel kísérhetjük.
Míg a néző személyes jelenléte a performansz során előadást generál, vagyis jelenlététől válik performansszá a művész cselekedete, addig hiánya az elmélyült szemlélődésnek, az alkotásnak, a festésnek ad teret és időt, és mindez egyfajta rákészülés, várakozás a néző érkezésére. A nap során az adott térinstalláció folyamatos morfológiájának lehetünk szemtanúi, amit 18 órakor páros tárlatvezetés követ a kiállítás egyik kurátora, Sipos Tünde és az alkotó közreműködésével. Az egész napos esemény koronájaként egy csaknem egyórás összművészeti performansz veszi kezdetét 19 órakor Gergye Krisztián szólóelőadásában, amelynek a kiállítással megegyezően a címe A tér testamentuma lesz.
Fotók: Deim Balázs
Nyitókép forrása: a MANK Facebook-oldala
