A természet művelt vadvirága – Petőfi Sándor, az evangélikus iskolás

A tárlat címe egy birtokos szerkezet, ami egyáltalán nem a kisajátításra utal, ám ahogy a megnyitón Margócsy István irodalomtörténész, a Petőfi-kutatás megkerülhetetlen alakja fogalmazott: „A Deák téri evangélikus gyülekezet szempontjából ez jogos kitétel.” A Petrovics Sándor és Hrúz Mária házasságából született, evangélikusnak keresztelt gyermek ugyanis a múzeum épületébe járt iskolába – az akkoriban a pesti evangélikus gimnáziumnak adott otthont –, és a szomszédos templomban részesült konfirmációban.

Petőfi egyházzal való kapcsolata leginkább a családon és az iskolán keresztül ragadható meg. Ahogy Margócsy István elmondta a megnyitón, a költő felnőttként nem volt rendszeres templomjáró, csak akkor ment, ha esküvő, keresztelő vagy egyéb hasonló esemény kötelezte erre. Az egyházat és az egyházi rituálékat annyira nem vette komolyan, hogy amikor a református Tompa Mihály nem vállalta az evangélikus vőlegény és a katolikus menyasszony esketését, a korban szokatlan módon az ifjú férj, Petőfi adott reverzálist, azaz vállalta, hogy gyermekeik a feleség, Szendrey Júlia vallását követik.

Szoros kapcsolatot ápolt azonban jeles és vallásgyakorló evangélikus férfiakkal, jegyezte meg Margócsy. Megemlítette Székács József későbbi püspököt (a pap, aki maga is írt verseket, temette el Csapó Etelkét és a Petrovics szülőket), az akkoriban Miskolcon szolgáló későbbi püspököt, Máday Károlyt, akinél átutazóban szállt meg, és – tette hozzá derűsen – „további érdeme, hogy ő volt az ükapám”, valamint megjegyezte: szeretné hinni, hogy Petőfi soproni katonáskodása alatt találkozott Kis Jánossal (a későbbi püspök szintén jeles költő és műfordító, az Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagja volt). Ez utóbbira nincs közvetlen bizonyíték, de időben és térben lehetséges, hogy ez a találkozás megtörtént.

A Petőfi-kutató felhívta a figyelmet arra, hogy Petőfinél vallás és egyház nem fedte egymást.

A vallásosság megjelenése a költői életműben részletesen még nem kutatott téma, de néhány izgalmas szempontot felvetett Margócsy. Azt, hogy a költővel szemben támasztott prófétai igénynek biblikus motivációja van, a váteszi sorsot krisztusi analógiával illusztrálja, az 1848–49-ben írt művek metaforáiban pedig rendre megjelennek az apokalipszis képei, azaz a versekből – és nem csupán Az apostolból – kiderül, hogy Petőfi az alap katekizmuson túl igen részletesen és alaposan ismerte a Bibliát.

Azt sem dolgozták még fel, hogy az istenséget, az isteni jelleget a nagy misztikusok istenlátási élményeihez hasonlóan látta a természetben. Petőfinél a költészet isteni teremtő jellegű csoda, azaz a költő új világot hoz létre, a befogadó pedig a művek által a szubsztanciából részesül. Ez pedig, jegyezte meg a professzor, igen messze áll attól, hogy valaki csupán „a természet vadvirága”-ként írogasson. Ehhez komoly tudás és műveltség szükségeltetett, amelyet az iskolákban szerzett meg; ami fontos is volt neki, különben – tette hozzá Margócsy – a katonaság után nem sietett volna Pápára, hogy beiratkozzon a református kollégiumba.

Idősebb Petrovics Sándor írt, olvasott, és ambicionálta, hogy a polgárosodó család következő generációja értelmiségi pályára lépjen. A karrier kulcsa és feltétele pedig a magas szintű iskolázottság volt. Így került az öt és fél éves gyermek 1828. május 10-én Kecskemétre, ahol június végéig előkészítőbe járt, októberben pedig elkezdte az elemit. A további evangélikus iskolái Sárszentlőrinc, Pest, Aszód (ahol megírta első versét) és Selmecbánya voltak, ahol

az olvasásban és a nyelvtanulásban jeleskedett – bár a tanulmányi eredmények különb-különb okok miatt nem mindig igazolták vissza –, magaviselete viszont kevéssé bírta a konformizmust.

Ezeket mind izgalmas, érdekes, figyelemfelkeltő tablók mutatják be. Kiderül, kik voltak Petrovics Sándor meghatározó tanárai, milyen tantárgyakat tanult, milyen eredményt ért el, hányan voltak egy osztályban, hogyan nézett ki az órarend, mivel töltötte szabadidejét, milyen dicstetteket hajtott végre vagy épp hogyan hágta át a szabályokat.

A sárszentlőrinci templom padjának egy darabját, benne a belevésett Petőfi-monogrammal csak másolatban állították ki, de a tárlókban eredeti dokumentumokon böngészhető a pesti szlovák evangélikus elemi iskola anyakönyve, illetve a pesti evangélikus egyház anyakönyve, a Ján Kollár által konfirmált évfolyam névsorában az 1. sorszám alatt Alexander Petrovits nevével. A legelragadóbb kiállítási tárgy viszont egy latin–német szótár belső borítója, amelyen a költő gyermekkori kézírása látható. „A Selmecről távozó Petőfi Sándor hagyta nálam. Szeberényi Lajos” áll a gyöngybetűkkel írt négy sor alatt megjegyzésként.

Ezek az eredeti dokumentumok azért is különlegesek, mert ahogy Margócsy István fogalmazott,

meglepő, hogy mennyi minden fennmaradt ezekből a kis iskolákból, és a feljegyzések által rekonstruálható az ott zajló élet.

Hiányok és fehér foltok azonban itt is vannak. A sárszentlőrinci iskola iratai megsemmisültek, így az ottani eseményekről elsősorban egy barát, Sass István visszaemlékezéseiből szerezhetünk tudomást.  

Olvastatják és nézetik magukat a tablók, amelyek nincsenek tele nyomasztó adatokkal, évszámokkal, nevekkel, ellenben vannak visszaemlékezések, korabeli rajzok, iskolai anyakönyvek releváns részletei, valamint QR-kódok, amelyeken evangélikus középiskolások – Petőfi mai kortársai – „kultuszvideók” formájában dolgoznak fel verseket. A 19. századit mintázó iskolapadokban kvízeket lehet megoldani. Vannak köztük klasszikus ismeretellenőrző kérdések, mások játékosabbak. A kis tárlat nagy erénye, hogy kiskamaszoktól felnőttekig bárkinek ajánlható, mert szórakoztató és ismeretterjesztő. 2023. május 31-ig van idő megnézni!

Fotók: Tordai Róbert