Kovácsműhely
A szolnoki járműjavító már 166 éve szolgálja a magyar vasúti közlekedést, ezért sétánkat stílszerűen egy régi, már üzemen kívül helyezett kovácsműhelyben kezdtük.
Itt olyan muzeális értékű, több mint százéves vasmonstrumokat is láttunk, amelyek egy része még ma is működőképes.
Teljesen laikusként csak sejteni véltük, hogy melyik lehet az acél hajlítására, egyengetésére használt kéttárcsás dörzssajtoló gép vagy a kovácsolás alapvető műveleteihez – nyújtás, lyukasztás, csavarás – elengedhetetlen gőzlégkalapács. A hatalmas üllők, fogók, kalapácsok láttán azért azt rendesen érzékeltük, hogy mennyire nehéz, kemény és koszos munka folyhatott itt. Ezt az igen autentikus, több centi vastag, földbe taposott koromréteg is alátámasztotta.
Víztorony
Az idén 131 éves, ipari műemlékként nyilvántartott víztorony funkciója szerencsére már egyértelmű volt: vizet szolgáltatott a telephely számára. A gyönyörűen felújított, harminc méter magas víztorony téglákkal kirakott, kör alakú törzsére épített acéltartályba szivattyúzták fel a vizet, amely aztán a hidrosztatikai nyomásnak köszönhetően jutott el a telep egész területére.
Egy munkásnak folyamatosan az volt a feladata, hogy ellenőrizze és szükség szerint utántöltse a tartályt, amely a tűzvédelemhez szükséges vízrendszert is ellátta. A tartályt kívülről míves, fából ácsolt szerkezet takarta, amelyet a 2010-es rekonstrukciónál nagyon szépen helyreállítottak. Még két hasonló víztorony van az országban, mindkettő a MÁV istvántelki telephelyén található.
Óvóhely
A következő állomásunk viszont minden volt, csak nem szép. 1964-be, a paranoiás hidegháború idejére ugrottunk, amikor egy titkos óvóhelyet is létrehoztak a járműjavító területén. A szovjet mintára épített légvédelmi óvóhelyet ez idáig tényleg csak a kiválasztottak ismerhették, a Múzeumok éjszakáján nyitották meg először a látogatók előtt.
Negyven centis vasalt beton falaival, nyolcvan centis födémével akár egy atomtámadás ellen is védett volna, de vegyi és biológiai támadásokra is felkészítették a 269 fő befogadására alkalmas, jórészt föld alá épített létesítményt.
A szomszédunkban zajló háború különös aktualitást adott a bejárásnak: szívszorító volt olvasni a falakon látható tájékoztató táblákat a vegyvédelmi eszközök használatáról, a korszerű újraélesztés módszereiről, a magfegyverek működési elveiről. Támadás esetén a parancsnoki helyiségből irányították volna a mentést, a polgári védelem ugyanis telefonösszeköttetéssel rendelkezett a telep többi részével is. Az óvóhely akár több napra védelmet nyújthatott volna az ide menekülőknek: levegő- és víztisztító rendszer segítette volna a túlélést, és közel háromszáz fő ellátására elég tartós élelmet, konzerveket is tároltak itt.
A séta során olyan, a mai ifjúságnak jórészt ismeretlen eszközöket is ki lehetett próbálni, mint a tárcsás telefonok, a katonai védősisakok, a gázmaszkok. De tartottak itt a víz elemzésére alkalmas vegyszereket, vegyi támadás ellen védő ruházatokat és a kimenekítést segítő ásókat, csákányokat is. Bár a II. világháború során több bombatalálat érte, később nem fenyegette támadás a szolnoki járműjavítót, ezért az óvóhelyet élesben soha nem használták. Ennek ellenére látványos mementója a hidegháborús viszonyoknak és az akkori technológiai szintnek.
IC+ vasúti személykocsik
Túránk utolsó állomásán érkeztünk el a jelenbe, ahol a MÁV Vagon Kft. által fejlesztett, hazai és nemzetközi forgalomba szánt IC+ kocsik prototípusait is ki lehetett próbálni. Bár gyakran járok vonattal, időnként külföldön is, hasonló minőséggel még nem találkoztam. Az szerencsére már eléggé alap, hogy az ülőhelyekhez hálózati- és USB-csatlakozó jár, van ingyen wifi, de az itt látott prémium osztály kényelmes, saját olvasólámpával felszerelt foteljei vagy a csendes fülkék rendesen megleptek. Ahogy a takaros, pelenkázóasztallal ellátott mellékhelyiségek is.
Sajnos az emeletes KISS motorvonatok karbantartására létrehozott, 8000 négyzetméteres csarnokba most nem mehettünk be, de így is nagy élmény volt bejárni Magyarország egyik legfontosabb vasúti telephelyét, ahol menet közben találkozhattunk a gyakran látott és hosszú évtizedekig szolgáló Hatlábú és Szili mozdonyokkal is.
Ugyan a járműjavító a mindennapokban nem látogatható, de érdemes résen lenni, mert a szolnoki városnapokon és egyéb, kiemelt ünnepek idején megnyitják a nagyközönség előtt. Vasútőrülteknek kötelező!
Fotók: Kultúra.hu/Beliczay László
