Tokióban született 1910. március 23-án egy szamuráj klán sarjaként. Harcos neveltetést kapott, felnőve azonban nem volt hajlandó katonai kiképzésben részt venni. Nyugati festészetet tanult, de foglalkozott filmmel, színházzal és irodalommal is. Kezdetben illusztrátorként dolgozott népszerű magazinok számára, majd tagja lett a proletár művészek szövetségének, több díja és kiállítása volt. 1943-tól rendezett, filmjeinek forgatókönyvírója, díszlettervezője és vágója is ő maga volt, főleg az orosz Eizenstein és az amerikai John Ford westernjei voltak rá hatással. Első személyes és formailag kiforrott alkotása az 1948-as A részeg angyal volt, amelyben egy öregedő alkoholista orvos próbálja megmenteni a tüdőbeteg fiatal gengsztert önmagától.
A hírnevet és a velencei filmfesztivál fődíját, majd a legjobb külföldi filmnek járó tiszteletbeli Oscar-díjat (a kategória „hivatalosan” csak 1956-tól létezik) az 1950-ben készült, mára klasszikussá vált, Akutagava Rjónoszuke novellái alapján készült A vihar kapujában hozta meg számára (korábban japán filmet még soha nem jutalmaztak ilyen magas kitüntetésekkel). A film egy szamuráj megölését és felesége megerőszakolását beszéli el négy különböző szemszögből, de az igazság így is rejtve marad.
Ezután a költségekkel már nem kellett törődnie – filmjeit több kamerával, sokszor tízszeres túlforgatással vette föl, hogy a számára legmegfelelőbb változatot hagyja meg a vágásnál. A vágást, amelyet film szempontjából a legfontosabbnak tartott, 1952 óta maga irányította. Az ’50-es években klasszikus irodalmi műveket adaptált: elkészítette Dosztojevszkij A félkegyelmű, Gorkij az Éjjeli menedékhely, és Véres trón címmel a Macbeth adaptációját. Utóbbit – jóllehet a japán nó-darabok stílusában készült, és az eredeti műből semmi sem hangzik el – az egyik legjobb Shakespeare-feldolgozásnak tartják. A morális üzenetekkel teli Élni egy család széthullását és a második világháború utáni japán hivatalnokok életét dokumentálja.
Anyagi szempontból legsikeresebb műve A hét szamuráj. A több mint háromórás filmhez Kuroszava John Ford westernjeiből merített inspirációt. A történet nagy hatással volt a „spagetti-westernekre”, Hollywood fantáziáját is megragadta, s A hét mesterlövész címmel John Sturges elkészítette vadnyugati változatát. A kosztümös Rejtett erőd, amelyben a szélesvászonnal kísérletezett, a Csillagok háborújának robotjait és Ben Kenobi alakját ihlette. Akciójelenetekben bővelkedő filmjeiben krimiszerűen építette rá az egyén drámáját a társadalmi problémákra. E korszakának betetőzése A Rőtszakállú (1965), amelyben a címszereplő orvos egy szegénykórházban vezeti rá lázongó tanítványát az emberi élet igazi értékeire.
Mivel hazájában „túl nyugatiasnak” minősítették, a ’60-as évektől amerikai producerektől próbált pénzt szerezni. Költséges vállalkozásai azonban sorra megbuktak, Tora! Tora! Tora! című látványos háborús filmjét 1968-ban be sem tudta fejezni. Első színes filmje, a 140 perces Dodeskaden (Dodeszukaden, 1970) című társadalmi dráma kudarca után, amely vállalatának teljes csődjét jelentette, még öngyilkosságot is megkísérelt, évekig reklámok készítéséből élt.
Csak 1975-ben forgathatta le szovjet koprodukcióban a több mint kétórás Derszu Uzalát, és a nanáj vadász megható portréja ismét Oscar-díjat kapott. A rendező egyetlen nem japán nyelvű, Vlagyimir Arszenyjev azonos című regénye nyomán készült alkotása az 1900-as évek elején játszódik, amikor kutatók indulnak feltérképezni Szibéria ismeretlen tájait. Ezt követte a Francis Ford Coppola és George Lucas támogatásával készült, a hősiesség és az önfeláldozás abszurditását boncolgató Árnyéklovas (az 1570-es években játszódó háromórás történelmi eposz Cannes-ban Arany Pálmát kapott a Mindhalálig zenével megosztva) és a Ran (Káosz), a Lear király szamuráj-parafrázisa, ezért rendezőként Oscar-díjra jelölték 1985-ben. Filmes végrendelete, vízióinak lírai összefoglalója a Dosztojevszkij ihlette Álmok – a nyolc epizódból álló alkotás elkészítésében Steven Spielberg és George Lucas volt segítségére, az egyik epizódban Vincent van Gogh szerepében Martin Scorsese látható. Utolsó filmjét Még nem címmel 1993-ban forgatta.
A diktatórikus rendezői stílusa miatt „császárnak” nevezett Kuroszava filmjei a hagyományos japán művészet és a nyugati filmkultúra sajátos keverékei, kedvelt témája a kegyetlenség és agresszió, stílusa hol stilizált, hol naturalista. A szereplők mozdulatait, öltözékét rajzokban dolgozta ki, így segítette színészeit abban, hogy megértsék a jelenetek légkörét; rajzai ugyanolyan kifejező erejűek voltak, mint a filmek, amelyekhez készültek.
A BAFTA- és César-díjas rendező filmes munkáit a velencei, a berlini, valamint a cannes-i filmfesztiválokon is díjazták, 1984-ben megkapta a francia Becsületrendet, 1989-ben életművéért tüntették ki tiszteletbeli Oscar-díjjal. 2009-ben bekerült az újonnan életre hívott Shakespeare Hírességek Csarnokába, 2013-ban az Amerikai Forgatókönyvírók Céhe (WGA) posztumusz tüntette ki a Jean Renoir-életműdíjjal.
Nyitóképen Kuroszava Akira az Árnyéklovas című film forgatásán 1980-ban. Fotó: Photo12 via AFP / Archives du 7eme Art
