Az ismeretlen Uránia című kiadványt Buglya Zsófia filmesztéta szerkesztette – következetes, alapos, átgondolt és elképesztően nagyívű munkájának köszönhetően jóval több ez, mint egy épület vagy intézmény történetét ismertető könyv.
A Rimanóczy-ház keletkezés- és felújítástörténetét bemutatva Az ismeretlen Uránia úgy kalauzol bennünket a 19. század végére, a 20. század elejére, hogy érzékelhetővé teszi, milyen üzleti megfontolások, álmok, tervezői kihívások nyomán épült fel a mai Rákóczi úton (akkor Kerepesi út) az a móros-keleties bérház, melynek felső szintjére lakásokat, az alsó szintekre pedig hangverseny- és tánctermet terveztek.
A tulajdonos a mulató helyiségeit Oroszi Antal író-vállalkozónak adta bérbe, 1896. október 1-jén nyílt meg az Oroszi Caprice, melyet a pesti szórakoztatóipar fellegvárának szántak. „Oroszi helyesen ismerte fel a város növekedésének irányát. Észrevette, hogy a poros országútnak használt Kerepesi út forgalmas főútvonal lett. […] Jól mérte fel a terepet – másoknak. Ő tönkrement bele” – állapítja meg A pesti mulatók című könyvében Molnár Gál Péter, akit Csordás Lajos idéz a mulató környezetét, annak társadalmi és szellemi közegét is bemutató, A régi Kerepesi út az Uránia születése idején című írásában.
Az épületben már 1897-ben vetítettek mozgóképeket, amikor még mulató volt, majd 1899-től, amikor megnyílt az Uránia Tudományos Színház, már a tevékenység szerves része lett a filmvetítés is – a kor technikai vívmányait felvonultató ismeretterjesztő előadásokat a Magyar Tudományos Akadémia ösztönözte.
2018 óta április 30-án ünnepeljük a magyar film napját annak emlékére, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar mozgóképet az Urániában. A táncz című film egy ismeretterjesztő célú, tánctörténeti előadás mozgóképes változata, szemléltetőanyaga volt – alig több mint öt évvel azután, hogy a Lumière fivérek megtartották Párizsban azt a vetítést, amelyet a filmtörténet kezdetének tekintünk.
A nyugati mintára megalkotott Uránia Tudományos Színház a legújabb technikák bevonásával tette mindenki számára érthetővé és érdekessé a tudományokat, és az igen változatos előadások során egyre nagyobb szerep jutott a mozgóképnek. Ilyen volt a házon belül előállított felvétel is, a magyar „ősfilm” – a Pekár Gyula tánctörténeti előadását illusztráló felvételt Zitkovszky Béla fotográfus-operatőr, az Uránia technikusa rendezte. Blaha Lujza csárdását, Fedák Sári angol táncát rögzítették, Márkus Emília Salome-tánca pedig az ókort idéző első felvonás kiemelt jelenete volt.
„Szükségtelen mondanom, hogy a Nemzeti Színház művészei a legnagyobb figyelemmel kísérték a munkánkat, és Márkus Emília volt közöttük az első művésznő, aki arra vállalkozott, hogy a filmen bemutasson egy csábtáncot” – jegyzi meg Pekár Gyula A 25 éves mozi című ünnepi kötetben közzétett visszaemlékezésében. A film tekercsei elvesztek, csupán a fennmaradt állóképekből következtethetünk A táncz látványvilágára.
Az első világháború ideje meghatározó korszak volt az Uránia történetében is. 1914-ben a másfél évtizeden át fenntarthatóan működő intézmény gazdasági stabilitása megroppant, egyre gyakoribbá váltak a háborús témájú ismeretterjesztő előadások és a jótékonysági estek. Az Uránia küldetése 1916-ban újult meg, a karácsonyi újranyitást követően immár a mozira helyezte a hangsúlyt.
A magyar némafilm aranykora köszöntött be olyan – néhány éven belül nemzetközi karriert befutó – alkotók színrelépésével, mint Korda Sándor vagy Kertész Mihály, az irodalmi ihletésű filmek szerzői között pedig a korszak olyan jelentős íróit találjuk, mint Bródy Sándor, Karinthy Frigyes és Molnár Ferenc.
A háború utolsó évében a mozik és színházak működését a spanyolnátha és a szénhiány is nehezítette, azonban az amerikai, francia és olasz filmek behozatali tilalma miatt egyre nagyobb igény mutatkozott a saját gyártású mozgóképekre. Tucatnyi filmgyár üzemelt, és a filmgyártás fellendülése az Urániának is kedvezett. 1919-ben, a Tanácsköztársaság bukása után azonban a filmes elit nagy része külföldre távozott, majd az ország területi megcsonkítása mért hatalmas csapást a hazai filmgyártásra.
Miközben a monográfia lapjain végigkövethetjük a mozivá válás folyamatát, láthatjuk, hogy az ismeretterjesztés fellegváraként népszerűvé vált Uránia tevékenysége hogyan fonódik össze a magyar filmgyártás kezdeteivel, és a látszólagos állandóság mögött milyen fordulatos és olykor kevésbé dicsőséges történet sejlik fel, hiszen a történelmi változások során a tündöklő filmpalota nemcsak a hangosfilmkultúrát szolgálta, hanem a háborús propagandát, majd 1945 után a szovjet filmkultúrát is.
Aztán fokozatosan háttérbe szorult, először a televízió megjelenése miatt, majd a multiplexek térnyerése után, 1999-ben pedig bezárták. 2002-ben kezdődött az új fejezet az Uránia történetében, amelyben a műemléki felújítás és a nemzeti intézményi státus ismét rangot és új felelősséget adott ennek a különleges épületnek, intézménynek és vezetőinek.
A könyvet lapozva olykor épp az olyan információk fölött időz el az olvasó, mint például a kronológiai áttekintés 1956-hoz kötődő mondata: „A forradalom előtti utolsó díszbemutatóra október 17-én került sor: Fábri Zoltán Hannibál tanár úrjának premierjén a sajtófotók tanúsága szerint Nagy Imre is részt vesz.” Vagy 2002-ben, a felújítást követően az „ünnepélyes megnyitón Káel Csaba operafilmjét, a Bánk bánt mutatják be. Egy héttel később, április 8-án Bereményi Géza Hídember című filmjének díszbemutatójára kerül sor.”
Izgalmas összevetni a történéseket évszázados távlatban is: az 1900-as évek elején nemcsak a hazai sztárokat, Blaha Lujzát, Fedák Sárit, Hegedűs Gyulát vagy Márkus Emíliát láthatja itt a közönség, de 1902 februárjában egy héten át az Urániában vendégszerepel az Európa színpadait társulatával már meghódító japán színésznő, Szadajakko, majd alig két hónappal később újabb sztár, Isadora Duncan érkezik.
Az Uránia aranykönyve 2003-tól kezdődően végre ismét idelátogató világsztárok kézjegyét őrzi – bejegyzéseiket, a filmpalotát méltató szavaikat, kedves firkarajzaikat a monográfia olvasói is megtalálják –, többek között Roman Polanski, Jancsó Miklós, Claudia Cardinale, Adrien Brody, Helen Mirren, Jackie Chan, Cristian Mungiu kézírását is láthatjuk.
A vaskos (340 oldalas) kötet megkérdőjelezhetetlen szakmaiságával együtt a nagyközönség érdeklődésére is számíthat – olyan neves kutatók, mint Kelecsényi Kristóf és Torma Ágnes művészettörténészek, Barkóczi Janka, Forgács Iván, Kelecsényi László, Varga Balázs filmtörténészek, Gajdó Tamás és Molnár Dániel színháztörténészek, Perényi Roland társadalomtörténész, Murányi Gábor sajtótörténész, valamint Csordás Lajos városkutató írásait vonultatja fel a könyv, kiegészülve a szerkesztő által jegyzett remek összegzésekkel, interjúkkal, tanulmányokkal. A mintegy 260 illusztrációt – látványtervet, térképet, tervrajzot, plakátot, képeslapot és dokumentumértékű fotót – felvonultató kiadványt lapozgatva könnyen azon kapja magát az olvasó, hogy elröppent a délután, pedig épp csak kinyitotta a könyvet.
Buglya Zsófia (szerk.): Az ismeretlen Uránia – Fejezetek egy filmszínház történetéből. Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest, 2021.
A nyitóképen a mozi 1970-ben. Forrás: Fortepan. Adományozó: Főfotó
Az írás a Magyar Kultúra magazin 2022/2.számában jelent meg.
