Jenei Gyula költő jegyzetverseknek nevezi a Szabadulószoba című kötetben szereplő szövegeket. Műveihez Verebes György festőművész készített grafikákat. A könyvbemutatón jártunk.
A Szabadulószoba című verseskötetben mintegy hetven vers szerepel, amelybe a Légszomj című ciklus, a kötet első részének szövegei is belekerültek. „Ez egy járványnapló: a vírusról és környezetéről szól; arról, miként éltem meg azt, amikor a koronavírus-járvány miatt Magyarországon is leállt az élet” – mondta a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtárban rendezett kötetbemutatón Jenei Gyula, az Eső című szépirodalmi folyóirat főszerkesztője. „Voltak, akik tiltakoztak a kifejezés ellen, de szerintem egy kicsit háborús helyzetként éltük meg a szituációt. Persze nem háborús helyzet volt, mert az most van, de ha belegondolunk, a vírus is háború, a háború is vírus.”
Amikor a járvány
elkezdődött, Jenei egy barátjával telefonon megbeszélte, hogy mitől szorongnak.
A kötet első verse erről szól. „A szövegeket nem akartam verseknek hívni, ezért
jegyzetverseknek nevezem. Míg a Légszomj című kötet a 2020 márciusa és
novembere közötti időszakot öleli fel, a Szabadulószobában a 2021.
március és december közöttiben megélt érzéseimet, gondolataimat vetettem
papírra.”
A zentai születésű, Munkácsy Mihály-díjas festőművész, Verebes György felidézte a harminc évvel ezelőtti jugoszláviai háborút, amelyet a családjával együtt a saját bőrén tapasztalt meg.
26 évesen még adrenalinnal fűtött kalandvágyat érzett magában, ma, 56 évesen viszont csak végtelen szomorúság van benne az ukrajnai háború miatt. Úgy véli, a járványhelyzet elsikkadni látszik a háború miatti infóözönben, pedig még az is itt van, és nincs tisztázva, mi lesz ezután.
„A járványnak nincs vége, és van, aki látja, hogy ez már nem az a világ, ami előtte volt. Én is idegenként tekintek vissza a két évvel ezelőtti önmagamra. Észre kell venni, hogy a testi interakcióink, mint például a kézfogás, megváltoztak, ahogyan a magunkhoz és másokhoz való viszonyunk is. Erről szól ez a könyv, szigetekre szedve, bensőségesen. Gyula szövegei számomra is tanulsággal szolgálnak. Mindig jó látni, más hogyan kezeli az ilyen helyzeteket. Jó okulni belőlük” – fogalmazott a Szolnoki Művésztelep vezetője.
A kötet utolsó verséről részletesen is beszélgettek az alkotók:
Hetedik jegyzetvers (2021. december)
nem szeretem a tartós tejet, van valami mellékíze,
de azért (ki tudja már, melyik hullámban)
vettünk néhány dobozzal,
ha esetleg az étvágy megtartása mellett
lebetegedne a család.
egy liter megmaradt.
sejtettem, hogy régen lejárt a szavatossága,
de most, hogy rendet rakok a spájzban,
megnézem, mikor.
még márciusban. kilenc hónapja. ennyi idő telik el a fogantatástól a születésig.
ennyi idő alatt hányan belehaltak a járványba!
ennyi idő alatt megcsöndesül a gyász is.
ennyi idő alatt elrohad
a hagyományosan eltemetett korpusz.
felbontom, kiöntöm a tejet.
meg nem kóstolom, de beleszagolok.
jellegzetes tartóstej-szag. olyan, mint új korában.
mintha nem is múlt volna el több mint kilenc hónapa gyártás óta.
mintha nem történt volna semmi.
Verebes szerint ez a szöveg az egész kötet attitűdjét szemlélteti. Szellemi termék, a szó legjobb értelmében. Bensőséges reflexió, amelyben egy olyan mikrocselekmény is, mint egy tartós tej felbontása, szimbolikus lehet. Évek óta illusztrálja Jenei verseit, írásait, és úgy látja: mindegyiküknek van látens, mély rétege, amelyben az apró, felszíni cselekedetek mélységes, szimbolikus tartalmúak. A mű az ő számára azt üzeni, hogy figyeljünk magunkra, persze ne a paranoia és a szorongás szintjén.
Nyissuk ki a figyelmünket, és vigyázzunk egymásra.
Időnként pedig tekintsünk vissza arra, hogy mit éltünk át az elmúlt két évben.
Verebes György kész szöveganyagot kapott, a képek alkotásakor nagy intenzitásra és alkalmazkodó készségre volt szüksége. Kétszer is végigolvasta a szövegegyüttest, mire munkához tudott látni. A Légszomj című első résszel ellentétben a második, a Szabadulószoba esetében már nem készített mindegyik vershez rajzot, hanem inkább illusztrátorként volt jelen. A Légszomj olvasásakor a minimalizmus hatott rá, ezért tussal és tollal készült rajzai egyszerűbbek voltak.
A második rész szövegei belemenősebbek, ezekben már nem érzi a riadt távolságtartást. Emiatt a rajzok is karakteresebbek lettek, a vonalháló időnként körkörös, szögletes és intenzívebb. „A rajzok is olyan szemlélettel készülnek, mint a festményeim. Ugyanolyan nagytotálok, csak nem az ember testére fókuszálnak, hanem az ember idegpályáját ábrázolják pókfonalszerűen. Az pedig másodlagos, hogy figurákká formálódnak.”
„Ha valami van, meg kell írni, mert ha később írom le, már más lesz”
– mondja Jenei Gyula, aki szerint a Légszomjban másfajta szorongás van, mint a kötet második részében, mivel addigra az emberi kapcsolatok is megváltoztak. „Be voltunk zárva a szobánkba, ezért a Szabadulószobában már a fáradtság és az ingerültség is megjelenik. A félelembe is belefárad az ember. A háború miatt ez most hatványozottan igaz.”
A képek a szerző fotói.
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
