Miért kerestétek meg nemrég elhunyt Nagy Gyulát a dokumentumfilm ötletével?
Magam is jártam a Lyukba, később a Rituális Rémtettek zenekar szövegírójaként és szervezőjeként alkotóként is részt vettem a klub életében. Amikor megtudtuk, hogy Nagy Gyula beteg, sürgősséggel kértünk Filmalaptól támogatást az életműinterjúra, amelyet meg is kaptunk. Ebből forgattunk tübb hosszú beszélgetést vele. Amikor ez elkészült, azonnal újra pályáztunk egy nagyfilmre, amelyhez egyébként én már hosszú évek óta gyűjtögettem az anyagokat.
Mit jelentett számodra a Fekete Lyuk szellemisége?
Ha az 1988-tól 1990-ig tartó időszakot nézzük, akkor a Lyuk volt az első szakadás a diktatúra kultúrpolitikájának ruháján, az első ablak a szabadságra. Mi Jászberényből azért jártunk rendszeresen oda, mert ott tudtuk megélni azt a szabadságot, amelyet azelőtt el se tudtunk képzelni. Engem a nyolcvanas évek közepén még gumibotoztak és könnygázzal fújtak le a rendőrök egy Karthago-koncert után Jászberényben, pedig semmi rendbontás nem történt. Ehhez képest néhány év múlva nagyon vad dolgokkal és eszmékkel találkozhattunk a Lyukban, pedig a rendszer még ugyanaz volt.
Én gimnazistaként jártam a Lyukba, és akkor nem érdekelt, hogyan működik a klub, de utólag bennem is sokszor felmerült, hogy hogyan engedhette ezt a hatalom.
Ez egy széthulló rendszer volt, és talán számukra is egyszerűbb lehetett, ha egy helyen koncentrálódtak ezek a zenekarok és művészek. Mi mindenesetre sokkal szabadabbak voltunk odalent, mint az utcán.
A Lyuk botrányos volt, de egy jó klub mindig az. Miért vállalta ezt Nagy Gyula, aki mégiscsak KISZ-es klubvezetőként indult?
Gyula mindig renitens volt, kultúrkiszesként, a Vasas klub vezetőjeként is lejárt melósruhában a munkások közé. Az interjú során sok szó esett a KISZ-es vonalról is, de a titkosszolgálatok jelenlétéről is. Volt egy öreg rendőr őrnagy, a Kalapos (Kerti László őrnagy a szerk.), aki egyrészt figyelt, ha már lent volt, másrészt védelmet is jelentett, ha balhé volt, felment, és a rendőrök már nem jöttek le, egyszerűen elmentek. Nagyon furcsa volt, mindig ott állt a lépcsőnél, ahol általában Waszlavikkal beszélgettünk vagy verset írtunk, ami ma már elég viccesen hangzik egy klub kapcsán. Nem volt már annyi erőforrás a rendszerben, hogy kontrollálják, ami történik. Középvezetői szinten egy sor fiatal nő dolgozott a kulturális vonalon a rendőrségen, és Gyula, hogy szépen fogalmazzak, talán átszeretkezte az engedélyeket a rendszeren. Persze ez nem mehetett volna középszinten, ha felülről rátenyerelnek. És voltak, akik aztán jelentettek – akár egyes zenekarok tagjai közül is. Gyula állította, hogy neki nem kellett jelentenie soha. Én tudok neveket, akik viszont igen, de nem erre fókuszáltam a forgatások során. Nyomja annak a lelkét úgyis eléggé, aki jelentgetett a barátairól.
Milyen volt Nagy Gyula?
Egy igazi playboy (nevet). Na jó, nem, egy klubvezető, aki ezt az ablakot a szabadságra, nem tudni, milyen alkuk árán, de kinyitotta. Szerintem ő a saját nehéz gyermekkorának a foglya maradt mindvégig. Nem éppen jómódú családból származott, és az előrejutás sem egyszerű a világban, ahogy mondják, vagy tisztességes dolgokat csinálsz, vagy sok pénzt keresel, aztán, ha deficited van valahol, akkor odapakolsz a túloldalról, és megint visszapakolsz pár csomagot az előző helyre a következő döntéseiddel. A beszélgetés során ő hasonló mérleget vont az életéről, ezt a billegést éreztem rajta. Elmesélte, mikor tett rosszat, mikor jót, kikkel előbb jót, aztán rosszat és újra jót. Sok fiatal sorsába belenyúlt egyébként ? üstökénél ragadott meg pár fuldoklót ?, rengeteg, veszélyben lévő fiúnak és lánynak segített. Elsősorban a drogfüggésből mentett ki embereket, de volt, hogy valaki miatt egy iskolaigazgatóhoz is elment, hogy ne rúgják ki. Többen mondják, hogy ma nem élnének vagy nem lennének azok, akik, ha nem találkoztak volna vele. Persze élvezte is az életet, a klubot, és lehetne mondani Schopenhauer után azt is, hogy társunk volt a szenvedésben, de ez egy hülyeség, sokkal több mindenben volt a társunk. Kérdésedre visszatérve: érző szívű, segítőkész ember volt, aki sok fájdalmat hordozott magában.
A teljes cikk Recorder Magazin 68. számában olvasható.
Fotók: Fortepan
Nyitókép forrása: Fortepan / Urbán Tamás
A Fekete Lyuk történetét bemutató kiállításról itt írtunk.
