Filmes körökben úgy tartja a mondás, hogy 120 perc, azaz kétórányi játékidő fölött minden egyes percet egy rendezőnek alaposan meg kell indokolnia. Az elmúlt évek tanulsága viszont határozottan az, hogy Martin Scorsesétől Tarantinón át Christopher Nolanig manapság top filmesek sora teszi egyre bátrabban próbára a közönségét. Brady Corbet (Egy vezér gyermekkora, Vox Lux) még rajtuk is túltett: a 81. velencei filmfesztiválon bemutatott The Brutalist (A brutalista) 215 perces játékidővel büszkélkedhet, az író-rendező szerint azonban a világon semmi gond nincs ezzel.
„Szerintem elég buta dolog a játékidőről beszélgetni, mert ez olyan, mintha azért kritizálnánk egy könyvet, mert nem százoldalas, hanem hétszáz. Olvastam nagyszerű novellákat, de hosszabb remekműveket is” – mondta a vasárnapi premier előtti sajtótájékoztatón Corbet, majd hozzátette, hogy nem kizárt, hogy a következő filmje 45 perces lesz, és a véleménye szerint az is teljesen rendben lenne, hiszen épp itt az ideje, hogy elengedjük a berögződéseket.
Az őrülten ambiciózus A brutalistával ez maradéktalanul sikerült: egy minden értelemben szerzői, olykor idegtépő, komplex alkotás, amely nem köt kompromisszumot, ez pedig a mai, mainstream filmipar diktálta világban egészen páratlanná teszi.
Rég nem láttunk ilyesmit a vásznon
A brutalistát 70 mm-es celluloidfilmre forgatták VistaVision kamerával, emiatt a készítőknek 26 tekercsnyi, 136 kilogrammot nyomó filmszalagot kellett Olaszországba szállítaniuk. Ez a felvevő apparátus volt egyébként Alfred Hitchcock kedvence. Egy olyan korban, ahol a technológia nem csupán a filmszakmát, de a mindennapi életünket is uralja, egészen megkapó, ahogy a helyenként homályos képsorok leperegnek előttünk. Az időutazást nagyban erősíti a fejezetekre bontott történetmesélés és a film közepére beiktatott 15 perces modernista zongoraszólóval aláfestett intermission, azaz szünet is, amelyhez hasonlót hosszú évtizedek óta nem láthattunk a mozivásznon.
Adrien Brody alakítja a magyar zsidó építészt, Tóth Lászlót, aki ‘47-ben Amerikába menekül. Rengeteg viszontagság és megaláztatás után kap egy megbízást egy grandiózus projektre a kissé titokzatos Harrison Van Buren milliárdostól (Guy Pearce), a munka pedig a vágyott amerikai álom elérésével kecsegtet. Végül a folyamat nemcsak magasságokat, de mélységeket is tartogat László és felesége, Erzsébet (Felicity Jones) számára, ahogy az építész évtizedeken át dolgozik ennek a Bauhaus-alapokon nyugvó, mégis teljesen egyedi, modern épületnek a megépítésén Pennsylvaniában egy dombtetőn.
No de ki az a Tóth László?
Okkal gondolhatnánk, hogy a Budapesten is forgatott film tisztán életrajzi, ám Colbert fikciós művet készített, amelynek forgatókönyve a saját családtörténetéből is sokat merít. Olyan Bauhaus-építészt keresett főhősnek, aki a háború pokla után képes volt Amerikában újjáépíteni az életét, ez ügyben pedig még az éppen egy éve elhunyt francia építésszel és építészettörténésszel, Jean-Louis Cohennel is egyeztetett, sikertelenül. A rendező tehát egy amolyan Tár-szerű fantáziát forgatott, és mint elmondta: számára ez az egyetlen módja annak, hogy hozzáférjen a múlthoz.
Ha a főszereplő neve mégis ismerősen cseng, az azért van, mert az igazi Tóth László egy magyar származású ausztrál geológus volt, aki 1972-ben kalapáccsal esett Michelangelo Pietàjának. Az, hogy Corbet erről az antihősről nevezi el főszereplőjét, elsőre amolyan belső vicc is lehetne, ám valójában ezzel azt sugallja, hogy egy alkotó bizonyos szempontból egyúttal pusztító is.
A brutalista pedig több szempontból is kicsit a miénk: a stáblistán számos magyar név is feltűnik, hiszen magyar koprodukcióban készült. A vágásért Jancsó Miklós és az Oscar-díjas Mephistót is vágó Csákány Zsuzsa fia, Jancsó Dávid (Delta, Terápia, Fehér isten, Jupiter holdja, Pieces of a Woman) felelt, a gyártásban részt vett a Proton Cinema is, ráadásul még Vilmányi Benett is feltűnik egy kisebb szerepben.
Adrien Brody magyar akcentusa
Bő húsz éve már annak, hogy Adrien Brody Oscar-díjat nyert Roman Polanski A zongorista című holokausztdrámájának címszerepéért. Azóta kicsit eltűnt Wes Anderson szimmetrikus cukorkauniverzumában, és nem igazán kapott tehetségéhez mérhető, fajsúlyos feladatot. Most újfent holokauszttúlélőt alakít, ráadásul egy magyart – ami talán egy kicsit sorsszerű is a számára. A színész édesanyja ugyanis Sylvia Plachy magyar fotográfus, aki 1956-ban menekült el az Egyesült Államokba, és Lászlóhoz hasonlóan újrakezdte az életét: követte az amerikai álmot, hogy művész legyen. Brody úgy fogalmazott: emiatt „azonnali rokonságot és megértést” érzett Tóth karaktere iránt.
„Nagyon sokat értek a holokauszt édesanyám életére és művészi munkásságára gyakorolt hatásaiból, ami szerintem csodálatos párhuzam a filmbéli szereplővel történtekkel. A film bemutatja, hogyan befolyásolja a háború a kreatív munkát és az élet minden más aspektusát, és hogy milyen pszichológiai folyamatok történnek. Ez a fikció nagyon valóságosnak tűnik, és fontos számomra, hogy egy ilyen film ne csak a múltat ábrázolja, hanem emlékeztessen minket arra, hogy a jelenünkben mennyi mindent tanulhatunk a múltból” – mondta Brody a film premierje előtti sajtótájékoztatón.
Hollywood egyik legszebb orgánumú színésze A brutalistában végig magyar akcentussal, sőt sok ponton magyarul szólal meg, ami meglepően jól is áll neki. Az amerikai filmek híresek arról, hogy elvéreznek a magyar akcentus imitálásánál: általában szlávba vagy oroszba fordul a végeredmény, és noha Haumann Máté Szilárd Leójánál senki sem lesz autentikusabb (Oppenheimer), Adrien Brody és a rettenthetetlen Erzsébetet alakító Felicity Jones kitesznek magukért.
Nemes-Jeles, Kubrick meg a többiek
László eleinte látszólag ártalmatlan: egy kétségbeesett menekült, aki lehajtott fejjel jár, és csak próbál továbbmenni. Orrtörést szenvedett, hosszú hajóútja során pedig heroint használt a fájdalom csillapítására. A történet előrehaladtával funkcionális drogossá válik: egyszerre énközpontú és önpusztító. Az épület építésének drámáját erősen megihlette a Vérző olaj. Ez nemcsak egy épület, hanem egy megszállottságot feltételező, valóságos keresztes hadjárat, amely túlnő a szereplőin.
A brutalistán érezhető Stanley Kubrick hatása, ám Nemes-Jeles László Napszálltája is beugorhat a dramaturgiáról, sőt olykor-olykor még a kamerahasználatról is a Nemes-Jeles filmjét fényképező Erdély Mátyás kockái juthatnak az eszünkbe. Corbet merész művészfilmet készített, amely nemcsak egy zseni küszködéseiről szól, hanem a messziről érkezett idegent érő gyűlöletről, függőségről, szexuális abúzusról, ambícióról és arról, hogy mit jelent művésznek lenni. Sokrétű és nehezen befogadható mozi, de pontosan az ilyen alkotások miatt van remény arra, hogy a kortárs filmművészet képes az öntörvényű és szabad gondolkodásra.
A brutalistának egyelőre még nincs hazai forgalmazója és premierdátuma, de le merjük fogadni, hogy hamarosan lesz, amiről hírt fogunk adni. A filmet a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk, ahol 13 perces álló ovációval ünnepelték.
